Az ész megáll, mondanám, ha meg nem állt volna már. Hogy mibe őrültünk bele, nem tudom (talán a félelembe és az évek óta tartó világvége-hangulatba), de azt látom-hallom, hogy kollektív őrület uralja a közbeszédet, a pártversenytől a bevándorlókérdésen meg a gender-raszizmus-#metoo folyton tűzforró topikjain át az oltásügyig, amiről most szólni fogok.
Terjed ez a rohadt delta a szubváltozataival, és nagyon úgy néz ki, hogy az eddigieknél veszélyesebb, egyre fiatalabbakat leteríteni képes, egyre fertőzőbb vírussal van dolgunk. Na most, a megállt észt például arról ismered fel, hogy tagadja a bajt. Úgy tesz, mintha nem emelkedne meredeken a fertőzöttek száma.
A megállt ész nem veszi tudomásul: mindez annak ellenére történik, hogy 68 százalék fölött van a 12 év felettiek átoltottsága Magyarországon, ami elvileg azért nem volna rossz, csak hát ez a tény nem vigasztalja a járvány aktuális kárvallottait: sem azokat, akik ezekben a percekben agonizálnak szederjes arccal valamelyik covid-osztályon, sem a hozzátartozóikat.
Magyarországon a kórházban ápoltak beoltottságára vonatkozó adatok valamiért nem nyilvánosak, csak saccolások és séróból bemondások léteznek. De minden külföldi, például spanyol vagy német adatsor azt mutatja, hogy a 2+1 vakcinadózis komoly, (bár relatív) védettséget jelent: ha be vagy oltva, nagyobb valószínűséggel nem kapod el a koronavírust, vagy ha mégis elkapod, jóval kisebb az esélye annak, hogy súlyos, akár halálos szövődményeid legyenek.
Azt is lehet tudni, hogy maszkhasználat (vitatott, hogy mennyire, de) csökkenti a megfertőződés kockázatát. A kettő együtt már jelentős védelmet jelent.
A miniszterelnök azt vélelmezte pénteken, hogy „akkor nem lesz ötödik hullám, ha mindenki beoltja magát”.
Ebben minden bizonnyal igazsága van. Sőt, nyugodtan hozzátehette volna, hogy talán a negyedik hullám sem fog tavaszig további tízezrek életébe kerülni, ha mindenki beoltatja magát. Csak hát az efféle tanácsok már nem érnek semmit sem.
Ennek az okai sokfélék lehetnek, de úgy vélem, leginkább arról van szó, hogy az oltásellenes és járványszkeptikus, illetve járványbagatellizáló eszmék igen hatékonyak, olyannyira, hogy részben megfertőzték az úgynevezett értelmiséget is.
Az oltást elutasító emberek többnyire természetesen nem gonoszak. Sem mentálisan, sem morálisan nem alacsonyabb rendűek azoknál, akik beoltatták magukat. Az oltást elutasítók egyszerűen csak elhittek bizonyos téveszméket – például, hogy az oltás veszélyesebb, mint maga a járvány. A téveszméikhez pedig makacsul ragaszkodnak, sőt jó néhányan közülük e téveszmék terjesztőivé is váltak.
Ez persze önmagában még mindig nem nem baj, fontosnak tartom, hogy egy szabad társadalomban a lehető legnagyobb őrültségeket is szabadon lehessen hangoztatni. Az más kérdés, hogy nem az őrültségekhez kell szabni a társadalom életének megszervezését, hanem a tényekhez.
És hát ilyen tény, bármilyen rossz is kimondani, hogy hárommillió oltatlan honfitársunk jelenti e pillanatban Magyarországon a legsúlyosabb járványügyi kockázatot.
Igen, hallom a harcos jogvédőket, amint azt üvöltik, hogy a szabadság, az önrendelkezés, különösen a saját testünk feletti rendelkezés a liberális demokrácia, egyáltalán a nyugati civilizáció fő vívmánya, és ezt súlyosan veszélyezteti mindenfajta kötelezés, hát még az, hogy mások írnák elő, mit szúrassunk a bőrünk alá és mit ne, ki hallott már ilyet.
Tisztelettel tájékoztatom a testszabadságért aggódó kedves honfitársaimat, hogy e tekintetben sületlenségeket beszélnek.
A világ bizony úgy működik, hogy bizonyos dolgokat szabad, más dolgokat tilos megtenni, megint másokat viszont kötelező. És az önrendelkezésnek, tessék elképzelni, igenis vannak korlátai, még ha a saját testünkről van is szó. Jogod van például, felnőtt emberként, tetszőleges mennyiségű alkoholt fogyasztani? Bizonyára. Akkor is, ha buszsofőr vagy, és éppen munkába indulsz? Akkor nincs jogod hozzá, és ne is legyen.
John Stuart Mill A szabadságról című alapművében az önrendelkezés elméletét és gyakorlatát fejti ki; óvja az egyént a többség zsarnokságától, és azt állítja, mindenkinek jogában áll – a maga kárára – akár ostoba és haszontalan dolgokat is megcselekedni. De ez a megállapítása is megszívlelendő:
Egészen más a helyzet, ha azokat a szabályokat sérti meg, amelyek embertársaink egyéni vagy kollektív védelmét szolgálják. Tettének káros következményei ekkor nem rá, hanem másokra háramlanak, s a társadalomnak, mint az összes beletartozó ember védőjének, meg kell torolnia e tettet, fájdalmat kell okoznia neki a büntetés kifejezett szándékával, s ügyelnie kell, hogy a büntetés kellően szigorú legyen.
A javaslatom a következő: fejezzük be az ostoba és életveszélyes maszatolást. Ha tudományos tényekre akarunk alapozni egészségügyi intézkedéseket – és ugyan mi másra alapozhatnánk? –, akkor fölösleges és káros megvárni a teljes konszenzust, már csak azért is, mert az sosem érkezik el. Ne tegyünk úgy, mintha a kötelező oltás valami sosem látott szörnyűség volna. Magyarországon több mint tíz kötelezően beadandó vakcina van már most is, aminek köszönhetően visszaszorult vagy teljesen eltűnt a kanyaró, a mumpsz, a rubeola, a tuberkulózis, a szamárköhögés, a járványos gyermekbénulás, és sorolhatnám.
Ne a munkáltatókra tolja a kormány ennek a felelősségét, hanem rendelje el ő maga 12 év felett. Tessék ennek megfelelően a Btk.-ban, a közegészség elleni bűncselekmények körében, a járványügyi veszélyeztetéshez odabiggyeszteni a koronavírus elleni védőoltás megtagadását, valami nem túl kemény, de azért komolyan vehető büntetési tétellel. (Kapjon persze mentességet az, aki igazolni tudja, hogy egészségi állapota miatt ellenjavallt számára a vakcina, például olyan autoimmun betegsége van, amire nem tanácsos ráoltani.)
Ami a dolog erkölcsi részét illeti, hát az is van neki. Él itt hatmillió ember, aki beadatta magának az oltást, vállalva a vele járó kellemetlenséget. Én is beadattam, háromszor. És hordom a maszkot, bár utálom. De
- nem azért oltakoztunk, hogy újra karanténban kelljen rohadni hónapokat,
- nem azért, hogy megint bezárjanak a boltok, és elő legyen írva, hogy hányra érjünk haza,
- és nem azért, hogy egy ország gazdasága bénuljon meg ismét, ezúttal épp a gejzírszerű áremelkedések közepette,
hanem azért, mert szeretnénk újra normálisan élni.
Szóval elsősorban nem az oltást elhárítók jogait kéne védeni ahhoz, hogy – akár akaratlanul is – veszélyeztessék önmagukat és az országot, hanem az oltást vállalók jogait kellene védeni, hogy szabadon utazhassanak, vásárolhassanak, szórakozhassanak, dolgozhassanak.
Nota bene a kötelező oltás – végső soron – nem kiszúrás senkivel. Még azokat is megóvhatja a betegségtől, az idő előtti haláltól, meg persze a mindnyájunk életét megkeserítő restrikciós hatásoktól, akik saját belátásuk szerint nem oltatnák be magukat.
Ki tudja, talán egyszer még hálásak is lennének érte.
