Belföld

Így lehetett túlélni nagypolgárként az államszocializmust

Belházy Miklós / Fortepan
Belházy Miklós / Fortepan
Apa kalauz a még létező törökbálinti HÉV-vonalon, anya a baromfi-feldolgozóban dolgozik, de otthon opera szól, és ha vendégek jönnek, előveszik a családi porcelánt. Kifelé próbálnak láthatatlanok lenni, de nem egy átlagos munkáscsalád: Belházy és felesége, született Budaházy, két ipszilonos, budai középnemesi származék deklasszálva az ötvenes években, meghúzva magát a proletarizált masszában. Élni, ahogy lehet: egy polgári család képei az államszocializmusból.

Karmesternek készült, de osztályidegenként érettségi után nem tanulhatott tovább, és a frissen államosított Goldberger textilgyárba került, majd két évre elvitték katonának: a seregben a politikai tiszt még csak a második eleminél tartott, így jól jött neki írnoki feladatokra a von Haus aus polgári műveltséget hozó fiatalember. Szép példa a korra jellemző osztályközi viszonyokra ifj. Belházy Jenő sorsa, a hivatalosan osztálynélküli társadalomban, a „régiek” és az újak” között a Rákosi-rendszerben.

Belházy Miklós / Fortepan Teniszpályák a Feneketlen-tónál 1970 környékén.
Belházy Miklós / Fortepan A biztonságos közlekedés fontosságára figyelmeztető autóroncs Lepsénynél a régi hetes úton. Hátulján a felirat: Lassú hajtás vagy gyászszertartás.

A Belházy-nemzetség régi felvidéki középnemesi család volt, a nemesi címet még Selmecbánya alapításáért kapta az egyik ősük a XV. században. Sokáig szinte az összes felmenő bánya- és erdőmérnök volt, meghatározó szerepüket jelzi, hogy egészen Trianonig a család aktív közreműködésével működött a Bányászati és Erdészeti Akadémia, a későbbi soproni és miskolci egyetem jogelődje. Budapestre a tízes években költözött a jogász Dr. Belházy Jenő, aki aztán miniszteri tanácsos lett a Horthy-rendszerben, a pénzügyminisztérium magas állású tisztviselője egészen 1945-ig.

Belházy Miklós / Fortepan Angolkisasszonyok leánygimnáziumi növendékekkel, feltehetően a Szent Margit Gimnázium diákjaival. A Budafoki út Karinthy Frigyes (Verpeléti) út és Lágymányosi út közötti házsora, 1938.

Ez persze nem volt jó ómen a háború után: őt kényszernyugdíjazták, később éjjeliőr lett Balatonszabadin. Az itt álló, kétszintes családi nyaralót (Szabadin még 1930 körül parcelláztak telkeket a minisztériumi dolgozóknak), ahol a család Budapest ostromát is átvészelte, nem vették el, és megmaradhatott a budai kétszoba-hallos, cselédszobás lakás is a Fadrusz utcában. Csak éppen cseléd helyett már egy idegen társbérlővel kellett megosztani, aki bizalmatlanul szemlélte a polgári viszonyokat. Ha nem látták, a Pallas nagylexikonból kivagdosta a biztonság kedvéért a míves térképeket, mert „ugyan miért van szüksége ilyen kétes hátterű civileknek holmi térképekre”.

Belházy Miklós / Fortepan A balatonszabadi nyaraló, az emeleti ablakban Adél és Jenő.

A család nagy fényképésze Belházy Dezső volt, Jenő testvére, egy régi vágású agglegény. A szinte teljesen süket órás-ékszerésznek a filmfelvevő volt az igazi szerelme, a szupernyolcas, de vitte magával a fényképezőgépét is mindenhová. Készített rengeteg aktot, úti képet, sőt amatőrként még hírfotót is: amikor 1931-ben bemondta a rádió, hogy felrobbantották a biatorbágyi viaduktot, az első dolga volt, hogy a helyszínre rohanjon, és üveglemezre fotózza a szinte még füstölgő vasúti kocsikat.

Az itt látható képek részben tőle, részben unokaöccsétől, ifjabb Belházy Jenőtől származnak – a családi felvételek a harmincas évektől a hetvenes évek elejéig dokumentálják egy család privát életét a történelmi korszakváltások árnyékában.

Belházy Miklós / Fortepan Erről a szuper képről sajnos csak annyi tudható, hogy jobbról Aduska, vagyis Belházy Adél, Jenő gyermekimádó testvére nevet be a képbe.
Belházy Miklós / Fortepan 1967 körül.

A háború után Dezső ékszerész már nem, de órás még lehetett: az erzsébetvárosi Csikágóból, a szoba-konyhás, csak falikúttal rendelkező lakásából járt a Szerb utcai műhelybe, hetente háromszor közfürdőbe, na és minden évben Hajdúszoboszlóra, máskor a Tátrába, hogy aztán tengernyi diát, fényképet, negatívot hagyjon maga után.

Belházy Miklós / Fortepan Balra Belházy Katalin egy bevásárlókosárban a balatoni ház kertjében. Jobbra Eszék utca 9-11. (Árpád-udvar) egy IV. emeleti lakás erkélye.

Jenő a katonaság után jobb híján HÉV-kalauz lett. Kollégái időnként húzták, hiszen egyedül neki volt érettségije a brigádból, de becsülték pontosságáért – volt, hogy öt kilométert futott a hóban Albertfalva kitérőhöz, hogy elérje a szerelvényt. Ekkor még a Fehérvári úton felváltva járt a zöld HÉV és a sárga villamos, az elővárosi vasút a körtérről indult ki Nagytéténybe és Törökbálintra. Az acélvázasított M.IV-es és a favázas M.V-ös motorkocsik skatulya pótkocsikkal zötyögtek ki egészen a HÉV 1962-es megszüntetéséig.

Belházy Miklós / Fortepan HÉV-dolgozók Belházy Jenő brigádjából a Móricz Zsigmond körtéren 1960-as évek elején. Jobbra Belházy Jenő.
Belházy Miklós / Fortepan Az 1962-ig működő dél-budai HÉV Budaörs felé kanyarodó vágánya Kamaraerdő után Budaörsön, a Kinizsi utcai átjárónál 1960 körül. Szemben a Templom téri Nepomuki Szent János-templom.

A nagybátyjához hasonlóan szívesen fotózó, később a Budai Fotó- és Filmklubban részt vevő ifj. Belházy Jenő kollégáit és a szerelvényeket is megörökítette. Képein pózoló, vállalati kiránduláson vagy éppen disznóvágáson levett kalauzok és vonatvezetők néznek a nem sokkal korábban még bizonyára másféle utazásokat tervező kalauz lencséjébe. Az április 4-re vöröscsillaggal felruházott budafoki HÉV a körtéri Gomba fordulónál és a többi hasonló felvétel mára közlekedéstörténeti kuriózummá nemesedett.

Belházy Miklós / Fortepan Április 4-re feldíszített HÉV a körtéri Gombánál 1958-ban.
Belházy Miklós / Fortepan HÉV-kalauznő portréja a hatvanas évekből.

Az érettségizett kalauz az ötvenes évek derekán egy szintén „nem megfelelő származású” lánnyal ismerkedett össze. Budaházy Katalin apja egy évtizeddel és két rezsimváltással korábban járásbírósági elnök volt Budafokon, ezzel a családi háttérrel ő politikai okokból előbb baromfi-feldolgozó, majd szappangyári dolgozó lehetett. Az ifjú pár csendesen, lényegében tehetetlenül, de elfogadta, amit rájuk rótt a történelem. „A hallgatás kultúrája volt jellemző a családra. Nem voltak ellenállók, de nem tudtak megbirkózni a helyzettel” – fogalmaz Belházy Miklós, aki az ezernél is több megmaradt fényképet a Fortepannak adományozta.

Belházy Miklós / Fortepan Egy diszkrét aktfotó Budaházy Katalinról az 1950-es évek végéről. A család Fadrusz utcai otthonában készült felvételt talán profi fotós készítette.
Belházy Miklós / Fortepan Budaházy Katalin Éva lányával a még meglehetősen kopár Feneketlen-tónál az 1960-as évek elején.

A szülők sokáig a gyerekeknek, Évának, Katinak és Miklósnak sem beszéltek a rendszerről. Próbáltak egy kicsit előrébb jutni, amennyire lehetett, és Jenő a hatvanas évek elején estin végül mégiscsak lediplomázott, tanár lett. Előbb Budafokon, az Árpád utcai általánosban, később Újpalotán és Káposztásmegyeren tanított földrajzot és politechnikát – a gyerekekkel közvetlen volt, szabadabb légkörben tanított, a technikaóráin folyton operát hallgattak a gyakorlati foglalkozások közben. Rendszeres túrázó és aranykoszorús túravezető volt, de a vízi jártasságit megszerezve a családdal is sokat jártak vitorlázni a Balatonra.

Galéria
Belházy Miklós / Fortepan
Diákok az Árpád utcai iskolánál 1968 körül.
Belházy Miklós / Fortepan Belházy Jenő és a felesége, Budaházy Katalin egy balatoni vitorláson (15-ös túrajolle) az ötvenes években.

Megmaradt menedéknek Szabadi is: a Siófok melletti nyaralótelep a régi társaság révén sajátos polgári enklávé maradt Kádár alatt is. Na és a kulturális miliő egyéb rekvizitumai: a munkahelyi rosszallások ellenére is rendszeres templomjárás, a gyerekek katolikus nevelése, a klasszikus zene szeretete, a kórus, a hangszeres tanulás, a polgári vendéglátás díszletei és kellékei. És persze a Fradi: a rendszerrel szembeni legális kvázi ellenállás természetes terepe az államszocializmusban mindazoknak, akik (osztály)idegenek maradtak, de a meccsnapokon kívül kényszerűen alkalmazkodtak a fennálló keretekhez. Egy széttört életvilág darabkái, melyek szilánkokként talán még inkább felértékelődtek, és amelyeket fotópapírokon megőrzött a tárgyiasult családi emlékezet.

Belházy Miklós / Fortepan Balra a balatonszabadi ház kertje 1938–39 körül. Balszélen az apai nagyanya, mellette ifj. Belházy Jenő, fehér sapkában id. Belházy Jenő, Belházy Adél, Belházy Béla bácsi és a dédmama. Jobbra a balatonszabadi ház kertjében hintázik Adél, Jenő és egy szomszéd gyerek 1938 körül.
Belházy Miklós / Fortepan Egy jellemző csendélet, a család még a panelban is tartotta magát a polgári terítéshez.

Az 1906-ban született Belházy Dezső 1992-ben, az 1930-as születésű ifj. Belházy Jenő 2014-ben halt meg. Ami a képanyagot illeti, a Belházy családban 12 banánosdoboznyi negatív, előhívott fénykép és diafilm maradt utánuk. Ezek közül 343 fotó látható most a Fortepanon: a Belházy-gyűjtemény az egyik jelentős hagyaték, ami a közelmúltban került fel az oldalra, a képanyag helytörténeti és közlekedéstörténeti szempontból is izgalmas metszetet nyújt több évtizedből.

Belházy Miklós / Fortepan Kilátás a Zsókavár utca 36.-os számú épületből az orvosi rendelő felé az 1981-ben. A hetvenes években az újpalotai lakótelepre költözött a Belházy család.

A családtörténeti adatok megosztásáért az adományozó Belházy Miklóst és családját illeti köszönet.

 

Írta: Kolozsi Ádám | Képszerkesztő: Virágvölgyi István

A Heti Fortepan blog a Capa Központ szakmai együttműködésével valósul meg. Az eredeti cikk ezen a linken található: https://hetifortepan.capacenter.hu/belhazy

Ha van olyan családi fotója, amit felajánlana a Fortepan számára, akkor írjon a fortepan@gmail.com e-mail címre!

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik