Belföld

Megszurkálta a társát, majd megpróbált kárt tenni magában egy otthonban lévő fiú

Napi szinten tanúsított önmagára és a környezetére is veszélyes viselkedést egy nevelőotthonban élő fiú, aki később a kezelését lefolytató kórház dolgozóiban is megpróbált kárt tenni. A Budapest Környéki Törvényszék most hozott ítéletet a fiatalkorú ügyében.

A bíróság tájékoztatása szerint a gyermekotthonban nevelt, pszichiátriai kezelt, fogyatékkal élő fiú tavaly júliusban keveredett összetűzésbe egy másik nevelt gyermekkel. Veszekedésükre több nevelő az udvarra sietett és a vitatkozó feleket az épületbe küldték. Felszólításuknak a fiatalkorú elkövető nem tett eleget, hanem megpróbált kimászni a kerítésen és köveket dobált a jelenlévők felé.

Miután a fiút többszöri kísérletre sem sikerült lenyugtatni, a nevelők kilátásba helyezték, hogy értesítik a rendőrséget. Ekkor a fiú a bántalmazásukkal és megölésükkel fenyegetőzött, közben pedig a saját testi épségét is veszélyeztette. Ezután is még többen próbálták megnyugtatni a fiút, aki továbbra is agresszívan viselkedett, majd egy hegyes fadarabot vett magához, amellyel a hozzá közeledő kiskorút többször is megszúrta. A gyerek életét csak a szakszerű orvosi ellátás mentette meg.

A fiú a rendőrök kiérkezéséig támadó magatartást tanúsított. Miután egy kórház pszichiátriai osztályára szállították, kisebb sérüléseket okozott a személyzetnek, illetve magában is megpróbált kárt tenni.

A bíróság az orvosszakértői vélemény alapján megállapította, hogy az elkövető a kóros elmeállapota miatt nem büntethető. Mindezek alapján a bíróság felmentette fiút az emberölés kísérlete, valamint a közfeladatot ellátó személy elleni erőszak vádja alól és egyúttal kényszergyógykezelését rendelte el. Indokolásában a bíróság kiemelte, hogy a terhelt kezelése szükséges, mivel a jövőben újabb erőszakos cselekményt követhet el.  A döntést mindenki tudomásul vette, így az jogerős.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik