Belföld

Hiába a harmadik hullám, nem engedik működni az orvosi eszközöket sterilizáló céget

Bár stratégiailag kiemelt cég az orvosi eszközöket gyártó debreceni Dispomedicor, az állami reorganizációs szervezet a harmadik járványhullám idején éppen a felszámolás utolsó simításait végzi. Eladásra hirdették a gyár ingatlanait, gépeit és berendezéseit. A járvány előtt 3,2 milliárd forintra értékelték a cég eszközeit, most bő 600 millió forintért lehet vinni őket.
  • Valaha az ország legnagyobb injekcióstű- és fecskendőgyártója volt a Dispomedicor, amely saját fejlesztésű steril maszkok előállításával is foglalkozott. Nem szorul magyarázatra, hogy a járvány idején miért került az elsők között a stratégai fontosságú vállalatok közé.
  • A cég adósságai miatt csődmoratóriumot kért, de végül felszámolásba csúszott, és nem jelentett számára mentőövet a járványügyi védekezéshez szükséges beruházásokra meghirdetett, 54 milliárd forintos állami támogatású program sem.
  • A kiemelt cégek felszámolására felkent Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. célja elméletileg a működőképesség fenntartása, a reorganizáció, és ha ez nem megy, a gyors felszámolás. A debreceni cégnél az utóbbit látjuk: leállították a termelést, és elbocsátották a dolgozókat, nem működik az ipari méretű sterilizáló sem.
  • Ugyanakkor a Honvédelmi Minisztérium védelmi igazgatósága továbbra is az ország működéséhez szükséges stratégiai gazdasági társaságok között tartja számon a vállalkozást. A HM képviselője emiatt a hónap elején ismét ellátogatott hozzá.
  • Közben az állami felszámoló eladásra hirdette a Dispomedicor ingatlanait és termelőeszközeit, bagóért.
  • A Honvédelmi Operatív Törzsnek állítása szerint nincs hatásköre arra, hogy a felszámolási ügybe beleavatkozzon.

A kormány a koronavírus-járvány harmadik hulláma miatt márciusban ismét katonai kapcsolattartást rendelt el az ország működéséhez szükséges stratégiai gazdasági társaságokkal. Az erre vonatkozó veszélyhelyzeti kormányhatározatot március elején fogadták el.

A 24.hu információja szerint a Honvédelmi Minisztérium védelmi igazgatósága a stratégiai cégek között egy több mint fél éve nem termelő, hivatalosan tavaly július óta felszámolás alatt álló, orvosieszköz-gyártó vállalattal is felvette a kapcsolatot.

A HM kapcsolattartó tisztje a korábbi szokásnak megfelelően a debreceni Dispomedicornál és utódcégénél tett látogatás során bejárta a gyár területét, és jelezte, szükség esetén a járványügy operatív irányítása segítséget nyújt a termelés fenntartása érdekében.

A steril orvosi eszközök és műtéti szettek gyártására szakosodott Dispomedicor tavaly tavasszal az első körben kiválasztottak között került be a stratégiai fontosságú vállalatok közé. A debreceni cég, amely korábban az ország legnagyobb injekcióstű- és fecskendőgyártója volt, valamint saját fejlesztésű steril maszkok előállításával is foglalkozott, tavaly még csődvédelem alatt állt, mára azonban teljesen leállt.

A pénzügyi nehézségekkel küzdő Dispomedicoron nem segített, hogy az Orbán-kormány a koronavírus első hulláma alatt óriási összegű támogatási programot jelentett be. Az indoklás szerint a pénzt arra szánták, hogy önellátóvá tegyék az országot a járványügyi védekezéshez szükséges felszerelések és egészségügyi eszközök gyártásában. Ám a több mint 50 milliárd forintos állami program sem mentette meg a vállalatot, amely felszámolási eljárás alá került.

A stratégiai jelentőségű cégek felszámolását intéző Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. (NRN) emberei tavaly nyár végén vették át az irányítást: mint megírtuk, azonnal leállították a termelést, és elbocsátották a dolgozókat. Most pedig, az NRN bő 600 millió forintért hirdeti eladásra a Dispomedicor üzemeit, benne a gépekkel és a berendezésekkel.

A HVG korábban megpendítette, hogy a cég stratégiai kiemelése és az állami felszámolás végén azt látjuk majd, hogy az eszközök új tulajdonos kezébe kerülnek, várhatóan jutányos áron, ami egyébként nem ritka forgatókönyv a felszámolási piacon. Végeredmény a konkrét ügyben április végén lehet. Egyelőre annyi látszik, hogy a felszámoló a hajdúböszörményi üzemére és berendezéseire 360 millió forintos becsült árat, és 600 millió forint minimálárat adott meg, az Egyeden található ingatlanoknál és berendezéseknél 20 milliónál is kisebb összeg szerepel.

Korábban pedig ennek ötszörösére értékelték a cégvagyont: a lapunkhoz eljutott, 2018 végén, azaz még a járvány előtt készült értékbecslésben a cég ingatlanait és eszközeit összesen 3,2 milliárd forintra becsülték.

Érdeklődtünk az NRN-nél, mi az oka a milliárdos különbségnek, de Kovács Csaba ügyvezető elzárkózott a választól arra hivatkozva, hogy „kizárólag azok kaphatnak tájékoztatást a felszámolási eljárás részleteit illetően, akik a csődtörvény hatályos rendelkezései alapján érdekeltnek minősülnek az eljárásban.” Vagyis az adós, a hitelező és a felszámoló. A közérdekből kiemelt cégről, amelybe az állami Eximbank Zrt. révén közpénz is került korábban, tehát hiába kérdeztük, mitől értékelődött le, folyik-e termelés az üzemben, illetve a reorganizációs terv részeként felmerült-e az a lehetőség, hogy az egészségügyi beruházásokra kiírt állami pályázat keretében jusson forráshoz.

Annyi olvasható ki a legfrissebb Cégközlönyben megjelent hirdetményből, hogy csak egyben vihetők az ingatlanok és a berendezések, ezek szerint a cél tehát az egykori Dispomedicor eszközeinek további működtetése. Hacsak nem kezdenek őrült licitbe a jelentkezők, és nem srófolják az egekbe az árat, akkor a vevő töredékáron juthat az orvosi eszközgyártóhoz. Ebben az esetben nem sok pénzt látnak viszont a nagy hitelezők, így a K&H Bank, amelynek a javára 3 milliárd forint keretbiztosítéki jelzálogjogot jegyeztek be, és az állami tulajdonú Eximbank sem, amelynek a neve mellett 1,08 millió euró jelzálogjog szerepel.

Nagy Antal, a Dispomedicor vezetője elmondta, hogy a felszámolói intézkedések után kényszerűségből a Dispomedicor Kft. lépett a Dispomedicor Zrt. helyébe. Ez a cég visszabérli a telephelyet, illetve a berendezések egy részét, és bár korlátozott kapacitásokkal, de átállt bizonyos termékek gyártására is.

Miután a HM két hete ismét felvette a céggel a kapcsolatot, Nagy Antal levelet írt a honvédelmi miniszternek, Benkő Tibornak, jelezve, hogy

az NRN semmilyen reorganizációs erőfeszítést nem tett a színre lépését követően, hanem azonnal megkezdte a steril orvostechnikai eszközök gyártókapacitásának teljes leépítését.

A cégvezető arra is felhívta a miniszter figyelmét, hogy az NRN az utódcéget is gátolja abban, hogy elvégezhesse az egészségügy számára fontos termékeik – jelenleg főként maszkok – sterilizálását.

Nagy azt is közölte, hogy az NRN a járvány ellenére megakadályozta a Dispomedicor ipari méretű sterilizálójának működését. A gamma-besugárzó olyan nagy kapacitású berendezés, amelyre a steril orvostechnikai eszközök gyártásánál van szükség. A berendezést azonban sem a Dispomedicor Kft., sem más szakági szereplő nem tudja igénybe venni a felszámolótól, mert az a hitelezői érdekekre hivatkozva leállíttatta, írta a cégvezető.

Az épületnagyságú gamma-besugárzó az Országos Atomenergia Hivatal engedélyével működött, Nagy szerint a Dispomedicor több mint negyven évig problémamentesen üzemeltette, az engedély és a szakembergárda pedig ma is rendelkezésre állna a működtetéshez.

Nagy Antal a 24.hu-nak azt mondta, nagyrészt az egészségügyi intézmények kifizetetlen megrendelései vezettek a cég fizetési problémáihoz, valamint az, hogy a hazai orvosieszköz-gyártóknak még azért is küzdenie kellett, hogy a késve fizető kórházak ne csak töredékesen egyenlítsék ki a lejárt tartozásaikat. Nagy szerint az alapvetően fiskális szemléletű hozzáállás tízmilliárdos nagyságrendű pénzt vett ki az egészségügyből. A költségvetési megtakarítás azonban oda vezetett, hogy a hazai beszállítók ellehetetlenültek, az egészségügyi közbeszerzésekben pedig túlsúlyba került az olcsó, gyenge minőségű keleti import.

Kapcsolódó
„Kínában is hozzá lehet jutni magas színvonalú termékekhez, de Kelet-Európába nem ezek érkeznek”
Nem a koronavírus-járvány idején bevezetett légi híddal kezdődött, hanem évek óta tart a Távol-Keleten gyártott olcsó egészségügyi eszközök dömpingje Magyarországon. Nagy Antal, az egyik hazai orvosi eszközgyártó cég vezetője szerint annyira eluralkodott a csak az árra figyelő szemlélet, hogy az veszélyes lehet a betegekre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik