Libernyák – bocsájtotta a köznyelv hullámaira a szép magyar szót Orbán Viktor a Kossuth Rádióban az Index és a Színművészeti bedarálása között, amire még ebben a térfoglalásokban gazdag uborkaszezonban is a fejéhez kapott a kormánykritikus nyilvánosság árnyalatokra fogékony része, hogy ez már megint micsoda suttyóság. Szakértői elemzés is született az újdonsült retorikai fogásról, Kálmán László nyelvész szerint ez egy olyan uszító megnyilvánulás, amit szélsőjobboldali körökben szokás használni. „Régi jelenség, amikor meghirdetik egy csoportról, hogy szabad préda és lehet gyűlölni. De ilyen dehonesztáló kifejezéseket eddig nem használt a kormányfő. Az ilyesmit a szennysajtóra szokták bízni a tanácsadói, mert a miniszterelnök túl magas pozícióban van ahhoz, hogy ő maga mondja ki ezeket” – mondta a nyelvész, aki épp ezért arra tippelt, hogy csak véletlenül szaladt ki Orbán száján a szó.
Akár véletlenül szaladt ki, akár nem, Orbánnak megtetszett a hatás, amit a Bayer Zsolt a „sivalkodnak a patkányok” fordulattal szokott leírni, és múlt pénteken újra libernyákozott egyet a Kossuthon, a rá jellemző módon persze egy kis fineszt is vitt bele.
A felesleges vitákat kerüljük el, mert vannak ezek az emberjogi harcosok, akiket én csak libernyákoknak nevezek, és meg szoktak sértődni emiatt, de ettől még a helyzet az áll. Akik, azt gondolom, hogy rendszeresen elrugaszkodnak a valóságtól, de abban kétségkívül igazuk van, hogy minden megszólalásnál vigyázni kell a másik ember méltóságára.
Vegyük észre a hamisítatlan orbáni mutatványt, mint az Esterházy Péter által leírt kövér középcsatárét, aki öt méteren igazán gyors, utána nagyot fújtat, intelligensen elbújik, hogy ne lehessen megjátszani, aztán szakmailag alátámasztható módon felháborodik, hogy már mióta nem kapott labdát. Orbán két mondaton belül cselesen egyszerre óv az emberi méltóság megsértésétől és sértegeti polgártársait (a rafinált gondolatsor végén az is kiderül, hogy a kormányfő éppen a migránsok emberi méltóságát kívánja tiszteletben tartani, akik mindegyikére azért „úgy kell tekintenünk, mint egy potenciális fertőzőre.”)
A többit pedig tényleg rá lehet bízni a kormánymédiára, amely az első miniszterelnöki libernyákozás után önfeledten lubickolni kezdett a kifejezésben. Még tudományos igényű dolgozat is született az Alapjogokért Központ igazgatójának tollából Öt libernyákság – „szélesebb a vállnál az arc” címmel a Magyar Nemzetben.
A lelkesedés érthető, jó szó ez a libernyák, sokkal izzadságosabb munka volt, amikor az egy éve bedobott, majd csendesen elhervadt keresztény szabadságot kellett (volna) megtölteni valami épkézláb tartalommal. A libernyák esetében már a hangalakból érezni lehet, hogy ezek valami nyákos, nyivákolós, korábbi definíciók szerint disznóvágásra és a bútorszerelésre egyaránt alkalmatlan, városi, kígyóvállú, hüllőszerű, hazaáruló lények, akiket taknyukon-nyálukon kéne kirángatni viperafészkükből, ha nem lenne a konzervatív önfegyelem.
A baj csak az, hogy ma már egyre gyorsabban elhasználódik a legpengébb csúfolódás is, ezért jogosan vetődhet fel: ha már sikerült végleg lerázni politikai korrektség béklyóját, és újra szabadon lehet buzizni vagy kibaszott négerezni, akkor ne álljunk meg félúton, és tunkoljuk ki fenékig e felszabadulásban rejlő lehetőségeket, mint Németh Szilárd a tányért a nyúljás-csülkös pacal jóízű elfogyasztása után.
A libernyák ideig-óráig ugyan betöltheti a funkcióját, de a választásokig sokat veszíthet az energiájából, a KESMA helyében ezért idejekorán ötletpályázatot írnék ki a liberálisok (vagyis a nem Orbánra szavazók) megnevezésére, ahogy annak idején a Monty Python-jelenetben, melyben az Előítélet című show heti feladványában a belgákra kellett minél pejoratívabb jelzőt találni. És akkor afféle szorgalmi nemzeti konzultáció gyanánt röpködhetnének a javaslatok, úgymint „csírák”, „turhák”, „férgek” stb. Biztos akadna néhány különdíjas, agyafúrt javaslat is, mint hogy „ne nevezzük őket sehogy, csak ne vegyünk róluk tudomást”, az első díjat azonban itt is alighanem valami olyasmi nyerné el, hogy
Ahogy Virág elvtárs mondta Tussinger elvtársnak A Tanúban: talán még hitelesebb volna.
Kép: AFP
