Vezsenyi Lászlóval alaposan megfordult a világ az utóbbi hetekben, ráadásul nem is egyszer. A történetét legalább a fél ország már biztosan ismeri, ő az a makói testnevelő tanár, aki márciusban feltöltött egy vicces videót arról, ahogy egy vasalódeszka segítségével oktatja az úszást karanténba kényszerült diákjainak.
A videó óriási sikert aratott, a tanárt tévécsatornák keresték miatta, a tankerület vezetője azonban nem díjazta humort, és megalázó büntetéseket rótt ki Vezsenyire. Írásbeli figyelmeztetést kapott, letiltották a tanításról, egyik napról a másikra megszűnt a kapcsolata a diákjaival; a digitális tananyagokat – amit tehát a gyerekek nem láthattak – viszont ugyanúgy minden nap megcsináltatták és elküldették vele, valamint felszólították, hogy tanulmányozza a Nemzeti Pedagóguskar etikai kódexét és a nemzeti alaptantervet.
Az 53 éves, harminc éve tanító pedagógus mindezt a Ne dolgozz ingyen nevű oldalnak mesélte el pénteken, a sztorit felkapta az országos média, minek nyomán rengetegen álltak ki a meghurcolt tanár mellett.
Rögtön másnap ombudsmani vizsgálat is indult az ügyben, melynek szokatlan módon rövid időn belül következményei is lettek: június 15-i hatállyal lemondott a Vezsenyi életét megkeserítő tankerületi vezető, Balázs József, és még az Emberi Erőforrások Minisztériuma is a tanár mellett foglalt állást.
Vezsenyi mindezek ellenére azt mondja, nem érez elégtételt.
Nem, mert nem is vágytam soha elégtételre. Én tanítani szeretnék. Arra sem számítottam, hogy le fog mondani a tankerületi vezető, de nem szeretném kommentálni a döntését. Megkaptam már egy bizonyos csoportban, hogy miért sírom tele a sajtót, próbálnak politikai színezetet adni az ügynek, amit pedig nagyon nem szeretnék, mert távol áll tőlem a politika. Igaz ugyan, hogy az oktatási rendszerrel szemben fogalmaztam meg kritikát, de ki fogalmazhat meg ilyet, ha nem az, aki évtizedek óta benne dolgozik? Úgy gondolom, ehhez jogom van
– mondta a tanár, aki arra viszont egyáltalán nem számított, hogy a szavaiból ekkora vihar kerekedik.
„Ha tudtam volna, hogy ez lesz belőle, bele se megyek. Csak azért vállaltam azt az interjút, mert kaptam egy elismerést a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetétől, és úgy éreztem, meg kell köszönnöm. Ezután keresett meg egy újságíró, és ha már kérdezett, úgy voltam vele, hogy nem fogok hazudni, nem hallgatom el, ami három hónapig nyomasztott. De a médiát én soha nem kerestem, és az ombudsmani vizsgálatról sem tudom, hogyan indult el.”
Vezsenyit kifejezetten zavarja a médiafelhajtás, és nagyon szeretne már szabadulni tőle, soha nem vágyott rá, hogy a sajtóban szerepeljen. Ugyanakkor úgy érzi, miután ekkora nyilvánosságot kapott az esete, már nem teheti meg, hogy visszavonul és elzárkózik a kérdések elől, mert azzal hiteltelenné válna.
Nem akartam harcos lenni, sem népi mesehős. Azt a három hónapot már úgysem tudja senki visszaadni nekem, amíg itthon fortyogtam, és képtelen voltam feldolgozni, ami velem történt. A hangulatom most is nagyon hullámzó.
Elkeseredésében korábban azt is mondta, annyira megviselték a történtek, hogy a pálya elhagyását is fontolgatja, egyelőre azonban még fogalma sincs, mit hoz a jövő. Hivatalosan nincs is felfüggesztve, a fizetését is megkapta mindvégig, a tanítástól viszont eltiltották, és bár az utóbbi napok alapján úgy tűnhet, hogy rendeződött az ügy, egyelőre semmilyen információja nincs arról, hogy szeptembertől visszamehet-e tanítani, sem az iskolától, sem a tankerülettől nem keresték.
„Nem teljesen világosak előttem a jogkörök, hogy az iskola, tankerület, Klebersberg Központ útvesztőjében ki hozhat meg egy ilyen döntést, mindenesetre nem értesítettek, de nyilván megtalál, aki szeretne. A jelenlegi helyemen csak akkor maradok, ha nem érzem úgy, hogy ellehetetlenülök” – mondja a tanár, aki maga is a József Attila Gimnázium diákja volt, és öt éve tanít egykori iskolájában.
A tanítást természetesen nem szeretné feladni, más rokonai mellett a szülei is pedagógusok voltak, róluk korábban azt mondta, hogy nem is beszélt nekik az eltiltásáról, mert megszakadna a szívük. Azóta viszont nyilván ők is hallották már, mi történt a fiukkal. „Ugyanaz segít nekik, ami nekem is, az a nagy szimpátia, amit tapasztaltunk az elmúlt napokban. Ez megnyugtatja őket, hogy mégsem egy gazember a fiúk, és nem biztos, hogy szégyen, ami történt, legalábbis az én részemről.”
Akárhogy is alakul a sorsa ezután, azzal alighanem meg barátkoznia, hogy a hátralévő életében ő lesz „a vasalódeszkás tornatanár”.
Nem örülök neki túlzottan, mert úgy érzem, azért több vagyok ennél. De ha az emberek szemében ez nem egy negatív jelző, akkor elfogadom, hogy ezt kell viselnem, hiszen én okoztam az egészet azzal a kósza vasalódeszkás ötlettel, amit aztán sajnos meg is valósítottam.
Kiemelt kép: Makói József Attila Gimnázium
