Megszólalásait olvasva úgy tűnik: mindig nyűgös, csalódott, elégedetlen.
Talán így is van.
Szidja a „liberálisokat”, és vitázik velük megállás nélkül.
Valóban évtizedek óta ez megy.
Visszatérő gondolata, hogy „a kultúra más területéről is bátran kijelentik a liberálisok, hogy ők értenek hozzá a legjobban. Más nem tud jó filmet vagy színházi előadást csinálni, csak ők. Az ő szürkeállományuk nagyobb, fejlettebb és haladóbb, mint a maradi konzervatívoké.”
Mert 25 éve ezt tapasztalom. Nézze, én kívülről jöttem.
Előbbit könnyű értékelni: a nézőszám mindent elmond. Persze azzal is lehet vitatkozni, hogy vannak-e értékes és értéktelen színházak. A mienk vállaltan elment a bulvár irányába, de a vígjátékokkal, komédiákkal magas színvonalat képviselünk, és ugyanúgy szórakoztatunk, mint akármelyik komoly politikai tartalmú darab.
Kisebbségi komplexus?
Ugyan!
Akkor miért akarja ezt folyton bizonyítani?
Mert állandóan ebbe a vitába keveredek, és a fejemhez vágják ezt az értéktelenséget. Pedig a nézőszám objektív mérőeszköz.
Mi köze az értéktelenségnek ahhoz, amit állandóan mond, hogy „a szűk balliberális kör álláspontja, mely szerint az ágazat csak az övék…”?
Mondok egy példát: komoly vitáim vannak a Színház- és Filmművészeti Egyetem működésével. Jóval több szakmai képzés kellene és sokkal kevesebb ideológiai tananyag.
Milyen ideológiai tananyag?
A liberalizmus. Janisch Attila vezető tanár ugyanis kijelentette, hogy az egyetem balliberális csúcsintézmény.
A Gothár-üggyel kapcsolatban Janisch egész pontosan azt írta a Magyar Narancsban: „A fókuszt mind jobban áttolják a baloldali politikai térfélre. Kezdve ezt a ’balliberális színház csúcsintézményének’ tartott Katona József Színház egészének, de különösképpen az igazgató Máté Gábor személyének és jogszerű intézkedéseinek az egyre durvább és hevesebb támadásával, rágalmazásával, valamint a Színház- és Filmművészeti Egyetem ugyancsak jogszerű intézkedéseinek prejudikáló és rágalmazásokkal teli támadásával és minősítésével.”
Pontosan. Innentől kezdve miről beszélünk?
Hogy az egyetemet mások annak tartják, vagy valóban az is – azért nem ugyanaz.
Nem érdemes játszani a szavakkal. A kérdés az, mi van azokkal a fiatalokkal, akik nem akarnak balliberális csúcsintézményben lenni? És simán csak színház- és filmművészetet szeretnének tanulni?
Milyen ön szerint egy balliberális csúcsintézmény?
Lázadó. Minden és mindenki ellen, méghozzá állandóan. Mindennel szembemegy, ami nem az ő véleményét tükrözi. Csak az elfogadható, amit a baloldali megmondóemberek hangoztatnak. Ami ettől eltér, az minimum nácizmus. Párbeszéd nincs: ha állítok valamit, abban a pillanatban megkapom, hogy náci vagyok.
Például?
Számtalan példát tudok mondani.
Mondjon egy olyat, ami a leginkább megütötte.
Elfogadhatatlan számukra, hogy 1986-tól mezőgazdasági munkás voltam. Ezt egy percig nem szégyellem, miközben csak lenézést kapok érte. 21-25 éves korom között igazi parasztok között dolgoztam, ami nagyon meghatározó volt, még akkor is, ha termelőszövetkezetnek hívták. Annyi emberséget és normalitást sehol máshol nem találtam. És az sem baj, hogy nem Budapesten születtem. Végigjártam az iskolát: voltam sofőr, felvételvezető, gyártásvezető, az elejétől a végéig mindent csináltam.
De hol itt a náci beszéd?
Körbeírhatjuk, de az igazság az, hogy a színházi szakmát nagyon kevesen és nagyon szigorúan irányítják. Aki pedig nem ért velük egyet, azt nácinak kiáltják ki.
Az előbb mondta: a nézőszám a lényeg, amiben az ön által vezetett színház élen jár.
Ki ez a pár ember, aki mindent ural?
Neveket nem mondok. Ha valaki ebben a szakmában él, pontosan tudja.
Miért nem mond neveket?
Mert maguk az áldozatok sem állnak ki, hisz feltették az életüket arra, hogy színészek lesznek. Csak ezért nem fognak kockáztatni, pontosan tudják: ha kinyitják a szájukat, a színházi világban nincs esélyük többé. Így aztán a szakma tele van félelemmel. Egy színészt könnyen fel lehet emelni és el is lehet ejteni: azért kap lehetőséget, mert igazodik, vagy azért nem, mert nem igazodik.
Ön nyilván nem fél és nem igazodik, mégsem említ neveket.
Mondom: még az áldozatok sem állnak ki.
A Gothár-üggyel kapcsolatban minden megszólalásában a „hivatásos hüppögők” kifejezést használja a „liberálisokra”.
Mert találónak tartom, és tényleg mindig ugyanaz a szűk kör mond véleményt mindenről. Elhiszik magukról, hogy akkora művészek, hogy ezt megtehetik.
Egyesével senki nem mer fellépni, hiszen fél, hogy elveszíti az állását és esélye sem lesz többé.
Én meg állítom, hogy színházi büfé nem létezik. Ugyan! Ez hatalmas nagy marhaság, hazugság.
Ön is tudja, mik történnek, mégsem áll ki a történtekkel.
Hogyan vádoljak meg bárkit, aki nem ellenem követte el a tettét? Most a diákokat úgy nevelik, hogy a rendező bármit csinálhat vele, amit csak akar. Erről szólt az Eszenyi- meg a Gothár-ügy is. Hogy te nem vagy ember, csak másképp vered vissza a fényt, mint a háttér. Azok beszélnek demokráciáról, akik, miután belépnek a színházba, azonnal diktátorokká válnak. Akkora a métely a színházi világban, ami egyszer kitör, mint a koronavírus.
Eddig sem tört ki.
Pár év alatt azért volt négy-öt ügy, szép lassan jön majd a többi.
Mit lehet tenni?
Semmit, hiszen nincs következmény sem. Évek óta szó van etikai bizottságok felállításáról, amelyeknek tényleges jogosítványai vannak. Egy ilyen eset után a bűnösnek valódi büntetést kellene kapnia: mondjuk, tíz évig nem rendezhet, be sem mehet a színházba. De ilyenek nincsenek. Pedig a bizottság tagjait tisztességesen is össze lehetne állítani, csak épp a színházi vezetők kizárólag magukat tudják elképzelni ebben a pozícióban is.
Ráadásul nagyon kellemetlen olyan kollégáról ítéletet mondani, akivel harminc éve együtt dolgoznak. Miközben nagyon jól tudják, mit tett. Így aztán megpróbálják eltussolni. Én benne voltam, és jól ismerem a Gothár-ügy történetét. Vérlázító. Pontos lenyomata annak, ami a színházi világban történik. Amikor pedig valaki már a földön fekve vérzik, akkor jól belerúgnak, és elmondják, mennyire nem szeretik. Ahogy Eszenyi esetében történt.
Kik?
Színházigazgatók, színikritikusok. Vindikálják maguknak a jogot, hogy ők jelentik a színházat. Amikor Bereményi Gézával idekerültünk, azt mondták, ez a színház fél éven belül tönkremegy.
Kik mondták?
Ugyanez a csapat. Például az azóta elhunyt híres színikritikus, aki kijelentette, amiről ő nem ír, az nem is létezik. És mivel utálnak engem, ezért velem is ez lesz. És mégis itt vagyunk. Pedig egyszer sem voltunk a POSZT-on, egyszer sem ért minket a megtiszteltetés, hogy valamelyik darabunkat meghívják. Halkan mondom, van olyan a társaság, ahová már akkor se mennénk, ha felkérnének.
A politikának van szerepe ebben?
Utóbbi tíz évben Tarlós István főpolgármestersége ideje alatt nagy béke honolt a színházi világban, nem szólt bele senki semmibe.
Most sem.
Ugyan! Karácsony Gergely teljesen érthetetlen támadást indított a színházi törvény tárgyalásakor azzal, amikor kijelentette: Dörner György nem lesz az Új Színház igazgatója.
Egész pontosan azt mondta: mindenki töltse ki a mandátumát, még akkor is, ha szerinte Dörnert a pályázata alapján nem lehetett volna megválasztani igazgatónak, és „megdöbbenne”, ha a következő pályázaton is ő nyerne.
Ez ugyanaz. És ezzel a kijelentéssel lavinát indított el, onnantól kezdve a politika beleszállt a színházak életébe.
A kormány ezzel a törvénnyel szorította sarokba a fővárost, illetve vele együtt a színházakat.
Senki nem szorított sarokba senkit. Sőt, ez az egész odáig fajult, hogy mikor jött a hír, hogy a kormány és a főváros megállapodik a színházakról, Gy. Németh Erzsébet cáfolt, és azt állította, nincs ilyen, és egyetlen színházat sem engednek el. Mondtam is neki az általa összehívott színházvezetői értekezleten, hogy a színházaknak nem a koronavírus a legnagyobb problémája, hanem ő maga.
Ez azért erős.
A színházak eddig is a politika bugyraiban voltak.
Ez nem igaz. Akkor kerültek oda, amikor a főváros kihirdette a költségvetését, melyben összesen négy színház támogatását határozta meg, és azokat magához ölelte. Politikai vagy más alapon, nem tudom, de élek a gyanúperrel, hogy azért, mert épp ennek a négy színháznak a tagjai és vezetői voltak kint tüntetni, ahol Karácsony Gergely is felszólalt. Nettó politikai alapon választottak.
Így védik meg őket a „politikai támadásoktól”.
Ez nagyon szar duma. Mégis ki támadta őket? Az utóbbi tíz évben egyetlen színházzal sem történt ilyesmi. Hét másik színházat a főváros mégis eltolt magától. Majd vindikálta a jogot, hogy mindegyik vezetőjét ők nevezhessék ki. Ilyen a világon nincs.
Azért kellett a kormánynak bekeményítenie a kultúra területén, hogy visszavágjon, amiért elveszítette a fővárost az önkormányzati választáson?
Jót röhögtem ezen a felvetésen. Ne vicceljen, hisz az ellenzék nyert egy várost.
A kormány erre jelentős forrásokat vont el a fővárostól, miközben a többi színházat támogatja.
Az, hogy az állam plusz forrásokat biztosít a színházaknak, arra normális ember egy szót tud mondani: köszönöm. Hátra is dőlhetett volna az állam, hogy oldja meg a főváros. Ha így lett volna, most hét színház be lenne zárva, és esélye sem lenne kinyitni.
Miért kért plusz jogokat hozzá?
Ha a főváros azt akarja, hogy valaki vállalja át a költségek száz százalékát, majd minden jogot meg akar szerezni az irányításhoz, az nonszensz és vállalhatatlan megoldás.
Ez korábban, az ön által „békebelinek” minősített Tarlós-időszakban is így volt. Ön mondta, hogy nem szólt bele semmibe. Akkor az állam most miért akar?
Korábban is a főváros finanszírozta a legkisebb mértékben a színházakat, ezt az állam tette nagyobb forráson keresztül. A Thália Színház éves szinten 40 millió forintot kapott a fővárostól, 238 milliót az államtól, plusz a tao nyolcvan százaléka is bejött.
Konkrétan tudom, hogy a DK a költségvetés elfogadása előtt megzsarolta Karácsony Gergelyt, hogy nem szavazza meg a főváros költségvetését, ha a főpolgármester aláírja a színházi törvényt.
Ez súlyos állítás.
Tudom.
Bizonyítani is tudja?
Mondom: így volt.
Ki zsarolt kit és mivel?
Akkor lépett át két MSZP-s polgármester a DK-ba.
És?
A DK-ban megígérték nekik, hogy az átállásért több pénzt kap majd a kerületük. A DK ugyanis a két plusz szavazattal a legnagyobb frakcióvá vált a Fővárosi Közgyűlésben, így nélkülük nem lehet semmiben dönteni.
A többi frakció nélkül sem.
De nincs is kivel szövetséget kötni. A DK mindenképp ezt a négy színházat akarta, szavakkal pedig semmit nem lehet megvédeni.
Nem arról van szó inkább, hogy az elvonások után a fővárosnak nem fért bele, hogy az színházak működtetéséhez szükséges 6,7 milliárdot előteremtse?
A tavalyi számok alapján tisztában voltak vele, hogy ennyi kell a finanszírozáshoz. Ők viszont csak 2,1 milliárdot hagytak ezen a soron, nem vállaltak be többet. Már ekkor elengedték a többi színházat. Hogy utána miért kellett ez a politikai műsort és hangos tiltakozást végigcsinálni, azt nem értem.
Ehhez képest a Thália Színház teljesen állami fenntartás alá került, szinte teljes körű döntési jogkörökkel. Magyarán azt tesznek önökkel, amit akarnak.
Ugyan, dehogy! Hét színház lett teljesen állami, vidéken is lesznek ilyenek. Amire a főváros nem tartott igényt, azokat a színházakat vette át az állam. A Thália annyiban került más státuszba, hogy az épületet is megvásárolta az állam.
Miért?
Mert rengeteg pénzt költött rá, és arra a gigantikus felújításra, amit itt látott is. Több mint háromnegyed részben az állam finanszírozta, 1,7 milliárdos beruházás volt.
Politikai hátszele miatt kaphatott ennyi pénzt?
Amikor annak idején Bereményi Gézával idekerültünk, voltak vízióink. Akkor a Mikroszkóp Színpad volt itt, ahol egészen kiváló és örökéletű előadók léptek fel. Mindamellett az a Komlós János irányította a színházat hosszú éveken át, aki annak idején még Lázár Györgyöt is le tudta csukatni, és életfogytiglanra tudta ítéltetni. El lehet képzelni, mi mehetett itt. A Mikroszkóp Színpadot mérhetetlenül rossz szellemiségű, ódon szaggal átitatott csökevénynek tartottam. Az első pillanattól kezdve az volt a tervünk, hogy ezt átalakítjuk. Hét éven át dolgoztunk rajta. A szellemiség egy dolog, e mellett egy lakott műemlék épületet teljesen felújítottunk, világszínvonalú lett a hangtechnika, a színpad, minden. Eszelős nagy munkát végeztünk. És közben voltak választások. Vajon kilenc éve tudtam, hogy most majd ilyen színházi balhé lesz?
A kérdés a politikai hátszélre vonatkozott.
Egy ilyen mértékben támogatott gigantikus felújítás után teljesen logikus lépés, hogy az egészet megvásárolja az állam.
Készült egy promóciós kisfilm, amelyben Fidesz-logó mögött beszél erről az állami milliárdról Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár, aztán Halász János, a Fidesz-frakció helyettes szóvivője a Gothár-ügy tanulságairól, végül ön hálálkodik a segítségért. Ezt miért kellett?
Ebben a politikai közösségben számtalan barátom van. Nem is értem az összefüggést.
Azt, hogy a Fidesz két politikusának hálálkodik a Thália felújításáért?
Azt, hogy makacsul és kitartóan felújítottam Thália Színházat, nem is rossz színvonalon? Ha ezt a Fidesz-kormány finanszírozza, azt nekik fogom megköszönni. Amúgy meg tök mindegy, mit csinálok. Sokan soha az életben nem nézik meg egy információ igazságtartalmát. Sok újságírónak csak az számít, hol lehet valakibe jó nagyot belerúgni. Nem hírverseny, hanem címverseny van. Rengeteg pert indítottam a sok alaptalan vádaskodás miatt. A 444.hu kétmilliót bukott pár éve egy peren, mert azt állította: kicsinyes szakmai belharc miatt kirúgattam húsz filmest a Kút című film egyik jelenete miatt, amelyben szerepelek. Ebből egy szó sem volt igaz, mégis 690-en írtak alá ezért egy petíciót ellenem.
Az Átlátszó kikérte a Fővárosi Törvényszéktől a helyreigazítási perek számát: 2018-ban a kormánysajtó nyolc szerkesztősége 109, „a balliberális” sajtó öt szerkesztősége 14 pert vesztett.
Azért van a bíróság, hogy tisztázzuk az ilyen kérdéseket. Higgye el, van olyan újságíró, aki csak azért igyekszik minél nagyobb baromságot kérdezni, hogy annál jobban megfeleljen a sajátjainak.
Erre számtalan erős példát találunk a kormánysajtóban is. Lehet ezen szkanderezni.
Pedig ez nem visz előre. Ettől ugyanis azok a cikkek is ellaposodnak, amelyeknek amúgy komoly tartalma van. És amíg azt boncolgatjuk, ki adta az első pofont, ez így is marad. Én egyébként sajnáltam azokat, akik aláírták petíciót, hogy soha többet nem hajlandóak velem dolgozni. Ugyanis ezt a mai napig komolyan veszem. Bár sokan jönnek, hogy átgondolták, nem veszem őket vissza. Hiszen felmondtak, én meg senkinek nem könyörgök.
Ahogy pályázati pénzekért sem kell könyörögnie. Az Átlátszó összeszedte, mikor miben nyert, és hogyan röpködtek önhöz a milliárdok.
Már a cikk címe is félrevezető volt, mármint a „Kálomista milliárdjai”, ugyanis a szerző 11 évet húzott össze, csak épp ezt elfelejtette megemlíteni.
Mindenhol szerepeltek a pontos dátumok.
Valóban, csak apró betűvel. Amúgy mi a baj a pályázataimmal?
Szinte csak kormányközelieknek jár.
Ne vicceljünk már. A film alkalmazott művészet, aki nagyon művészkedni akar, csinál 1200 nézőt, és kész. Én nem így gondolom, 1997-ben készítettem az első filmet, a Zimmer Ferit, kizárólag magánpénzből. Olyan filmek vannak mögöttem, mint a 6:3, a Csak szex és más semmi, Ragályi Elemér első filmje vagy Bacsó Péter utolsó alkotása. És megéltem 2002-2010 között is. Volt olyan év, amikor a Megafilm produkciói hozták be a magyar filmek mozinézőinek 98,5 százalékát, ami komoly bevételt jelentett. Én értem mások fájdalmát, de van mögöttem teljesítmény.
De ezt nem vontam kétségbe. Azt állítom, ha nem kormányközeli filmes is kapna támogatást, ő is jó filmeket csinálhatna.
Az Átlátszó cikke szerint a KEHI 2011-es vizsgálatába nem vonták bele az ön cégét. A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal ugyanis az MMKA 2006-2010 közötti filmtámogatási gyakorlatát nézte át. „A hivatal 1,1 milliárd forintnyi támogatás megítélését és felhasználását vizsgálta, és bár a magáncégek között a Megafilm volt az egyik legtámogatottabb ebben az időszakban, a cég pályázatai mégis teljesen kimaradtak a vizsgálati szórásból – ráadásul úgy, hogy a Megafilmnek a KEHI által ellenőrzött támogatástípusok szinte mindegyikében volt nyertes pályázata.”
Hogyne vizsgálták volna! Mindenkit átnéztek, ahogy minket is.
Akkor ez nem igaz?
Ez a legalja.hu. Minden produkciónk le volt zárva, és korrekten dokumentáltuk is. Nem volt rajta mit vizsgálni.
Azt írják a cikkben a KEHI-re hivatkozva, hogy az ön pályázatai mellett „további 2957 pályázat sem került kiválasztásra, tekintettel arra, hogy a rétegen belüli kiválasztás az ellenőrzési szakmai szabályoknak megfelelően véletlenszerűen történt.”
Mondom, befejezett pályázatok voltak. Ráadásul a cikknek olyan címet adtak, ami el sem hangzott. Onnantól kezdve mitől lennék jóba velük? Ezek az ügyek háborúkat indítanak el.
Az tény, hogy 2010 után a Megafilm lett például az MTVA egyik legnagyobb beszállítója is, ami aztán kiváltság a javából.
Pályáztam.
A cikkben az is szerepel, hogy cége készítette a Hacktion és a Munkaügyek című sorozatot is, ami összesen úgy 1,3 milliárdba került. Nézettsége – egy rész kivételével – még az M1 átlagát sem érte el a 18–49-es korcsoportban.
Heti nézettségénél hét rubrika van, ezek közül a legkisebbet is ki lehet így hangsúlyozni. De ez a rengeteg csúsztatás már nem izgat, negatív a pulzusom. Egy idő után az ember elfárad a sok hülyeségtől, amit saját magáról olvas. Sajtóperhegyek vannak mögöttem. Bizonyítjuk az igazunkat, igaz, ha pár év után nyerek, akkor mi van? Bocsánatot kérnek nyolc sorban valahol a lap alján.
Rengeteg hülyeség jelent meg a kormánypárti sajtóban.
Ez nem mentség. Erről a nyolcvanas évek klasszikus határőrvicce jut eszembe: felgereblyézték a határt, hogy lássák, kiszökött-e valaki. Ment a határőr, észrevette, hogy megy a nyom kifelé, és jön befelé is. Erre jelentette, hogy az ország létszáma nem változott.
Változik viszont a közalkalmazottak száma, Semjén Zsolt egyik éjszaka benyújtotta a javaslatát arról, hogy 2020. november 1-jétől kivezetik a közalkalmazotti státuszt a kulturális szférából. Így – mások mellett – megszüntetik a színházi munkavállalók közalkalmazotti jogállását.
Nyilván van egy keret, amin lazítani kíván a kormány.
Az Emmi nagypénteken küldte el a szöveget az érintetteknek azzal, hogy húsvéthétfőig véleményezzék.
Húszezer embert érint, a státusz 1992 óta létezik. Majd hirtelen egyeztetés nélkül megváltoztatják.
Tudják ezek a munkavállalók, hogy pozitív vagy negatív változást jelent mindez számukra? Nem lehetne esetleg azt feltételezni, hogy jobb lesz? Egy kis bizalom nem ártana.
Az nem túl bizalomgerjesztő, hogy meg sem beszélték velük.
Húszezer emberrel nem lehet megbeszélni.
De a képviselőikkel igen.
Mondom: itt a színházban ez semmilyen feszültséget nem okozott, senki nem támadta itt nálam ezt az intézkedést.
Pedig az új jogállás alapvető különbségeket jelent.
A szakszervezeteknek is élni kell valamiből.
Ahogy a szabadúszó színészeknek is, akik számára önök létrehozták a Színházi Szolidaritási Alap nevű alapítványt.
A szabadúszók ugyanis nem kötődnek egy színházhoz, előadásokra szerződnek. Nekik egyik napról a másikra szűnt meg minden bevételük. Én 15 millió forintról rendelkezhetek a felügyelő bizottság nélkül, ennyivel azonnal meg is támogattuk a kezdeményezést. Összefogtunk a Független Előadók Szövetségével, ők a háttérmunkásokat segítik, mi a színészeket. Hatszáz embert érint ez a helyzet, össze is jött 21–22 millió forint, így 120–130 színész kapott 160 ezer forintot.
Mégis úgy látom, nem elégedett.
Megdöbbentem, hogy a szakmából alig csatlakozott a kezdeményezéshez valaki. A Játékszíntől jött egymillió, Szirtes Tamástól 250 ezer forint. Ennyi. Nem igazán dobbantotta meg a színházi vezetők szívét. És még azt hittem, hogy valami iszonyú jó dolgot csinálunk.
Még beindulhat.
Talán. Azért elgondolkodtató, hogy ezrek mentek ki tüntetni a kormány ellen, a színpadra felállt a kiváló Mácsai barátom is Karácsony Gergely mellé, és együtt dobálták azokat a lózungokat, hogy meg kell védeni a függetleneket. Igaz, akkor még nem volt koronavírus. A színházvezetői értekezleteken pedig állandóan azt hallgattam, hogy Tarlós miért nem ad pénzt a függetleneknek. Hát most itt egy alapítvány, lehetne adni.
Nem lehet, hogy az ön személye miatt marad el a segítség?
Én abszolút hátraléptem. A kuratóriumi tagok döntenek, esküszöm, még a nevüket sem tudnám elmondani. A listát sem akartam látni arról, hogy kik jelentkeztek, és kik kaptak pénzt. Ha egy szakma ennyire tud gyűlölni, hogy tízezer ember kimegy tüntetni a kormány ellen egy vélt vagy valós törvény miatt, akkor, ha ez a tízezer ember tízezer forintot betesz ebbe az alapítványba, a kérdés meg van odva, és ezek a színészek nem halnak éhen. Ha a színházak csak a felét beteszik annak, amit a Thália, a kérdés úgyis meg van oldva.
Ha nem ön, akkor mi lehet a háttérben?
Egyszerűen nem értem. Ez a színházi közeg gyűlölni remekül tud, lincselni remekül tud, embereket lejáratni remekül tud. Most meg kéne tanulni szeretni és szolidaritást vállalni – nem csak a színpadon. Ez az egész pontos lenyomata a mai színházi világnak.
A politikai kötődés aligha segített.
Hogy lehet ebbe politikát vinni? Épphogy arrébb lehetett volna lökni azt a sok szennyet, amit magára kent a színházi szakma: hogy erőszaktevők, zaklatók vagyunk. Még politikai akarat is lett volna az állami támogatáshoz, de azt mondtam, hogy nem kell. Mert akkor támadási felületet adunk, miközben ez közös felelősség, a szolidaritás nem átvállalható. Tudja milyen leveleket kaptam? Majd egyszer megmutatom.
Kiemelt kép: Marjai János /24.hu
