Kultúra

Schell Judit: A Tháliában nincs szó politikáról

A hvg.hu-nak adott interjút Schell Judit, aki tavaly vette át a Thália Színház művészeti vezetését Csányi Sándor lemondása után. A színésznő többek között arról beszélt, milyen kihívást jelent számára a művészeti vezetői státusz, valamint hogy mit gondol arról, Kálomista Gábor, a színház ügyvezetője a kormányoldal bizalmát élvezi.

„A Tháliában hála istennek nincs szó politikáról. Azért szeretnek ide járni a nézők, mert felhőtlenül szórakozhatnak, és elfelejthetik azt, amit előtte és utána a híradásokból kapnak. Éppen ez adja ennek a színháznak az egyik sikerét. Én művészeti vezetőként, Kálomista Gábor ügyvezető igazgatóként tevékenykedik. Gáborral a korábbi filmes és tévé sorozatbeli munkáink alapján is abszolút jól tudunk együttműködni” – mondta.

Schell Juditot sok támadás érte a Nemzetiből a Tháliába szerződése idején. Arra a kérdésre, ki akart-e maradni az Alföldi-korszak végének politikai csatározásaiból, Schell azt válaszolta, hogy szerinte már rég nem a színházról szóltak a Nemzetiben zajló külső és belső csatározások.

„ Nem érdekelt a csata kivirágzása. Épp jókor jött Kálomista Gábor ajánlata[…]A Nemzeti mindig is ki van téve a politikai meccseknek, a Jordán-időszakban is bekúszott a politika, mindenféle felhangokkal, hogy itt soha nem lehet minőségi előadásokat csinálni. De próbáltunk ezzel nem foglalkozni. Amikor Jordánt a szombathelyi színházalapítás inspirálta, és jött a váltás, kicsit úgy éreztük, hogy magunkra lettünk hagyva. Alföldi színháza nehezen indult, majd amikor elkezdődtek a botrányok, megtelt a nézőtér. Kialakult egyfajta katasztrófaturizmus a Nemzetiben, ami megint csak nem a művészetről szólt. Nem az volt a lényeg, hogy ki mit játszik vagy mit gondol egy szerepről.”

Kiemelt kép: Kallos Bea / MTI

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik