Ma 49 koronavírus-fertőzöttet ápolnak a kórházban, közülük heten szorulnak intenzív ellátásra, mondta Szlávik János a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezető főorvosa az operatív törzs vasárnapi sajtótájékoztatóján.
A főorvos hangsúlyozta, hogy maga az életkor a tragikus kimenetel egyik rizikótényezője. Az intenzív osztályon ápolt betegek nagy részének elmondása szerint valamilyen alapbetegsége is van, például cukorbetegség vagy magas vérnyomás.
Szlávik közölte: hazánkban a kórházban ápoltak több mint fele enyhe tünetekkel rendelkezik. Körülbelül húsz százaléknál azonban néhány napos köhögés után még magasabb láz, rendkívüli gyengeség, fejfájás jelentkezik, ekkor vált át súlyos stádiumba a betegség. Tíz-tizennégy nap múlva intenzív osztályra kerülnek, ahol már gépi lélegeztetésre szorulnak.
Az egyik beteg az intenzív osztályon már két hete lélegeztetőgépen van
– mondta Szlávik.
Az intenzív osztályon lévő betegek átlagéletkora 66 év, a halottaké pedig 69 év, így Szlávik továbbra is hangsúlyozta, hogy az idősek vannak a legnagyobb veszélynek kitéve.
Egészen biztos, hogy a következő időszakban még több megbetegedéssel fogunk találkozni – közölte Müller Cecília országos tiszti főorvos. Ő is változatlanul arra hívta fel az idősek figyelmét, hogy vigyázzanak magukra.
Aki karanténban van, azt jelenti, hogy nem hagyja el az otthonát rövid időre sem, mert bármilyen közeledés, szoros kontaktus egy fertőzési lehetősége teremt, hangsúlyozta a tisztifőorvos.
Lakatos Tibor rendőrezredes arról számolt be, hogy jelenleg a belépő személy- és teherforgalom zavartalanul halad Magyarország határain. Folyamatosan dolgoznak azon, hogy biztosíthassák a teherforgalom átjutását, ezzel hozzájáruljanak ahhoz, hogy a hazai ellátás is biztosított legyen.
A mohácsi polgármester bejelentésével kapcsolatban Müller Cecília azt mondta, gócpontot nem tudnak meghatározni az ország területén.
Nincsen Mohácson gócpont
– jelentette ki. Lakatos hozzátette: továbbra sem terveznek kijárási tilalmat, de ha gócpontot állapítanak meg, akkor meg fogják hozni ezeket a döntéseket.
A koronavírusos szegedi rektorral kapcsolatban az országos tiszti főorvos kijelentette, hogy elvégezték a szükséges kontaktkutatásokat, már több mint 120 laboratóriumi mintavétel történt, az érintettek házi karanténban vannak, a vizsgálat jelenleg is zajlik.
A védőeszköz-hiányról szóló hírekről Müller azt mondta, hogy a betegellátási pontokon rendelkezésre állnak a megfelelő védőeszközök.
A kijárási tilalommal kapcsolatban Lakatos elmondta, hogy nem a fertőzöttek száma határozza meg, el kell-e rendelni, hanem ezek területi eloszlása. Jelenleg nem tudnak olyan gócpontot azonosítani, ahol szükségessé válna a kijárási tilalom kihirdetése.
Folyamatosan sorra vesszük azokat az intézkedési lehetőségeket, amikkel hozzá tudunk járulni a járvány megfékezéséhez. Eddig a körülmények nem indokolják azt, hogy ilyen intézkedést hozzunk
– közölte Lakatos, aki arról is szólt, hogy továbbra is bíznak abban, hogy az idősek otthon maradnak, ezzel saját egészségüket is védve.
Azzal kapcsolatban, hogy szabad-e a kisbabákat az utcán sétáltatni, Müller Cecília azt mondta, hogy a szülők inkább ne vigyék utcára a legkisebbeket, hanem az erkélyen vagy a nyitott ablaknál „szellőztessék” őket.
A külföldön rekedt magyarok kapcsán kiderült, hogy nem tudnak olyan magyarról, aki veszélyben lenne. Elismerték, hogy többen kint rekedtek, de minden olyan személlyel, aki felvette a külképviseletekkel a kapcsolatot, ők is kapcsolatban állnak, minden támogatást megadnak a számukra.
Nem nőtt az utóbbi időben a tüdőgyulladásban megbetegedettek száma, hangsúlyozta Müller. Az országos tiszti főorvos hangsúlyozta, hogy különös figyelmet szentelnek a tüdőgyulladásos betegeknek országszerte.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, egyetlen nap alatt 30 százalékkal nőtt a magyarországi fertőzöttek száma, így vasárnapra már 131 beazonosított fertőzött van hazánkban.
Vasárnapra újabb koronavírussal-fertőzött betegek haltak meg: egy 65 éves és egy 75 éves magyar nő hunyt el. A gyógyultak száma emellett 12 főre emelkedett.
Kiemelt kép: MTI/Kovács Attila