Karanténnapló koronavírus-járvány idején – a második nap

Kétszer álltam be a sorba a város egyik – a legkisebb forgalmú – patikája előtt, mindkétszer tíz perc alatt nulla centimétert haladtam. Tizenöten álltak előttem. Pedig ez nem is nyitáskor volt, hanem ebédidőben. Így aztán kétszer ki is álltam a sorból.

Azért mentem hétfőn, mert bár próbáltunk elébe menni annak, hogy hisztéria uralja a napjainkat, de a gyerekeknek fogytán volt a vitaminjuk, plusz írattam magamnak másfél hete egy fájdalomcsillapítót, azt sem ártott volna kiváltani. Nem sikerült. Volt, aki két nagy szatyor gyógyszerrel jött ki, laza 40 percet töltött bent – mesélték a sorban álló, velem ellentétben kitartó emberek.

Gyömrőről, alig pár kilométerre Budapestről, sokan járnak vonattal a fővárosba dolgozni. És hiába zártak be az iskolák hétfőn, és hiába maradt otthon sok szülő a gyerekével, és hiába szólnak arról a hírek, hogy aki teheti, ne utazzon tömegközlekedéssel, ne legyen több emberrel zárt térben, reggel a vasútállomás amúgy zsúfolt parkolójában csak néhány hely maradt üres.

Feleségem autóval ment be a budapesti munkahelyére, jottányival sem voltak kevesebben az M0-áson, mint „békeidőben”.

Egyrészt kíváncsi is voltam, hogy mi van az üzletekben itt a lakhelyemen, másrészt mennem is kellett, mivel vállaltuk, hogy szüleinket óvjuk, helyettük bevásárolunk, postára, gyógyszertárba megyünk. Azzal indult az emberkísérletünk, hogy elfogadtattuk szüleinkkel ezt, hétfőn listával a kezemben indultam a bevásárlókörútra.

Karanténnapló koronavírus-járvány idején – az első nap

Szinte biztos, hogy a koronavírus meg fog fertőzni engem. Ezt nemcsak nekem, a feleségemnek és a fiainknak kell átvészelnünk, hanem a szüleinknek is. De hogyan? Baksa Roland karanténnaplójának első fejezete.

A helyi drogériában folyékony szappanból és fertőtlenítő kendőből is nulla darab volt (kézfertőtlenítőt pár héttel ezelőtt láttak itt utoljára), a szokásosnál jócskán több vásárló, viszont pánikhangulat nélkül.

Egy szupermarketben csóválták a fejüket az eladók. Nem értik az embereket, akik pár óra alatt több polcot is kifosztottak. (A szomszédos városban, Maglódon van egy nagy Auchan. Szombaton a szomszéd mesélte, hogy a bejáratánál nyitáskor szó szerint a rácson lógtak az emberek, parkolóhely gyakorlatilag egész nap nem volt. Utóbbit mi is tanúsíthatjuk, egy arborétumba mentünk, elhaladtunk a bevásárlóközpont mellett, dél körül és délután 4-kor is dugig volt a pár ezer férőhelyes parkoló.)

A gyömrői boltba dél előtt nem sokkal léptem be, az elmúlt két hét hisztérikus reakciói alapján nem lepett meg, hogy lisztből, száraztésztából meg cukorból egy darab sem volt az üzletben (Olaszországban gyártott tésztán kívül). Az viszont, hogy zsemlemorzsából, mustárból, vöröshagymából vagy étolajból az utolsó árválkodik a polcon, és konzervből is alig látni néhányat, szintlépésnek számít.

Az az érzésem, hogy Magyarországon túlreagálja a lakosság nagy része a mostani helyzetet. Lesz élelmiszer, lesz gyógyszer. Minden korábbi példa azt mutatja: ahol külföldön vesztegzárat, kijárási tilalmat rendeltek el, nem következett be a világvége, megszervezték az ellátást. Holnap is lesz mit enni-inni. Holnapután is.

Be kellett ugranom a postára is. Nem volt egy könnyed manőver, viszont annál tanulságosabb.

• Reggel 15-20 ember strázsált a posta épülete előtt – később láttam, hogy központi utasításra csak annyi ember mehet be az épületbe, ahány ablak éppen működik. Ez ugyan ki volt írva az ajtóra is, de semmi feltűnő módon, nem volt kiemelve, rikító színnel körbekerítve, nem csoda, hogy több ügyfél észre sem vette.
• Dél körül szerencsém volt, csak három ember volt bent, két ember az előtérben a sorszámadó automatánál, ketten kint vártak. Ők elmondták, mi a szabály. Bemehetek sorszámot húzni, aztán jöjjek is azonnal ki.
• Két gond volt ezzel. Egyrészt kintről, az utcáról nem lehet látni, hogy hányas sorszámú ügyfél következik.
• A másik akkor adódott, amikor jött utánam három ember, és elmondtam nekik, hogy mi a rend. Be is mentek sorszámot húzni, de csak az egyikük jött vissza, a másik kettő bent maradt az előtérben, ahol már várakozott két ügyfél. Amikor az előttem következő bement a pulthoz, én pedig beléptem az előtérbe, azonnal megkértem a posta felszólítását figyelmen kívül hagyó két személyt: legyenek kedvesek arra a fél-egy percre kifáradni, amíg bejöhetnek. Feleslegesen kockáztatjuk, hogy esetleg megfertőzzük egymást.
• Persze nem tetszett nekik, hogy szóvá tettem a dolgot. Az egyikük kioktatott, hogy ő biztosan nem fertőz, mert frissen műtött. Hiába mondtam neki, hogy akkor különösen tarthat attól, mi lesz, ha valaki más átragasztja rá ezt a nyavalyát, de nem hatotta meg. A másik két ember meg se mukkant.
• Szerencsére ekkor felvillant az én sorszámom. A pultnál az alkalmazotton nem volt maszk. Kíváncsiskodtam, elmondta, hogy a posta ellátta őket minden jóval – kézfertőtlenítővel, maszkkal –, csak hát ő szemüveges, és ha felveszi a maszkot, akkor bepárásodik a szemüvege.
• Amikor kijöttem, már újra 15 ember várakozott kint.

Iskola, digitális oktatás? Nem egyszerű történet

Bezártak az iskolák, várja az ember, hogyan indul ez a digitális oktatás.

Feleségem sokáig a felsőoktatásban dolgozott, látott már rengeteg távoktatási anyagot. Ezek elkészítése hosszú időbe, évekbe telik, a módszertan kitanulása, finomítása szintén. A mostani helyzet egészen más: a pedagógustársadalom azon része, amelynek már van digitális anyaga, mindent azonnal elérhetővé tett. Ezen kívül sokan segítenek még: tankönyvkiadók, színészek, múzeumok stb. Most az a nehézség a tanárok számára, hogy mindebből az emészthető, az adott évfolyamnak, illetve a tananyagnak megfelelő részeket összeválogassa.

Példaértékű összefogást hozott a távoktatás a magyar iskolákba

Pedagógusok ezrei tudták meg péntek este, hogy hétfőtől teljesen átalakul a munkájuk. A hír azonban kétségbeesés és tehetetlenség helyett cselekvést és együttműködést eredményezett.

Komoly feladatnak tűnik, hogy a gyerekeket motiválni is kell, rá kell venni őket, hogy ne csak vakációzzanak odahaza. A motiválás még személyesen is nehéz, márpedig az általános iskolákban – főleg alsó tagozaton – a tanító nénik eszköztára jórészt a személyes jelenlétre épül.

A nagyobbik, fogyatékos gyerekem iskolájából írtak, hogy csütörtöktől küldik majd a távoktatásos anyagokat. Érkeznek a feladatok, nekünk pedig meg le kell fotóznunk, ha a fiunk végzett vele.

A kisebbik, egészséges gyerekem iskolájában hétfőn egész nap agyaltak a tanárok a távoktatásról. Most mérik fel, kinek milyen eszköze, milyen sávszélességű netje van otthon, az oktatás majd egyfajta (DISCORD) rendszeren keresztül fog zajlani, amelyet ezen a héten kell telepítenie minden szülőnek, a tervek szerint a feladatok nagy részét tankönyvekben, munkafüzetekben fogják elvégezni. Amíg ez az egész nem áll fel, addig a gyerekek olvassanak, gyakoroljanak. Az osztályfőnök fontosnak tartja, hogy megértesse a gyerekekkel, ez miért történik, és hogy ne aggódjanak. Folyamatosan üzen nekik rajtunk, szülőkön keresztül.

A helyi polgármester a sarkára állt, nem totojázott

Sajnos az első, iskolai oktatás nélküli napon nem tudtam a gyerekeimmel tanulni, rohangáltam a városban, és összekészítettem a cuccaikat. Addig édesanyám volt velük. Mielőtt a feleségem hazaért volna, egyik gyereket az egyik nagymamához vittem, a másikat a másik mamához. Ott lesznek pár napig. Aztán utána nincs érintkezés a nagyszülőkkel.

Gyömrőn a polgármester sokkal határozottabb, mint a kormány. Már pénteken határozott arról, hogy a bölcsődét, óvodákat is bezárják. Hétfőn napközben pedig eldöntötték, hogy a játszótereket sem lehet használni, mindegyiket kerítés veszi körül, bezárták a kaput. Nincs mese, nincs játék. A hivatal is szünetel, ügyfélfogadás végképp, csak a nagyon szükséges, halaszthatatlan dolgokat lehet intézni. Szervezik azt is, hogy aki tud, segítsen idős szomszédainak, ismerőseinek bevásárolni, gyógyszert hozni.

Kiemelt kép: Mónus Márton /MTI