Belföld

DK: A Fidesz fél

Aljas házszabálymódosítás mutatta meg, mennyire fél a Fidesz az ellenzéki összefogástól, közölte a Demokratikus Koalíció az MTI-vel.

Olyan egyoldalú házszabálymódosítást nyújtott be a Fidesz, amely többek között azt is megakadályozná, hogy parlamenti frakciók egyesüljenek vagy független képviselők csatlakozhassanak valamely frakcióhoz. Ez a módosítás nemzetközi szinten példátlan, a hatalom egyetlen kicsit is demokratikus országban sem szabhatja meg a képviselőknek, hogy mely frakcióhoz tartozhatnak.

– írják a közleményben.

A Demokratikus Koalíció szerint a Fidesz aljas házszabálymódosítását a félelem szülte. A hatalom láthatóan soha nem látott módon fél az ellenzéki összefogástól az önkormányzati választáson aratott közös ellenzéki győzelem után, ezért akadályozná meg jó előre frakciók egybeolvadását. A DK szerint a Fidesz félelme teljesen jogos, de nincs az a törvényjavaslat vagy módosítás, amely megakadályozhatná az ellenzéket abban, hogy 2022-ben közösen váltsuk le az Orbán-kormányt. Ez a gyalázatos módosítás a pánik jele, amire egyébként minden oka megvan a Fidesznek. A Demokratikus Koalíció ezért a többi ellenzéki párt képviselőivel közösen módosítást nyújtott be a korlátozás törlésére, és a DK frakció kezdeményezi, hogy erről a plenáris ülés kedden külön szavazzon.

– teszik hozzá. A tervezett módosítás alapvetően alakítaná át az ellenzék parlamenten belüli működését, itt írtunk róla. 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik