Közélet

A Fidesz benyújtott egy javaslatot, amivel gyakorlatilag megbénítanák az ellenzéket

Korábban a témában:

Komolyan korlátozhatja mind a független, mind a pártszínekben parlamentbe jutott képviselők alapvető jogait és mozgásterét az a módosító javaslat, amit nyolc fideszes képviselő nyújtott be a parlamentnek, szúrta ki a 444.hu.

A lap szerint a javaslat értelmében nem egyesülhetne két vagy több pártfrakció, ennek értelmében a képviselők nem ülhetnének át egy esetleg megalakuló új párt frakciójába sem. A módosítás megszüntetne minden, jelenleg rendelkezése álló egyéni átülési lehetőséget is.

Erősen korlátoznák a független képviselők jogait is: a javaslat szerint nem alkothatnának frakciót és be sem ülhetnének semmiféle pártfrakcióba. A lap megjegyzi, mint minden parlamenti demokráciában, úgy jelenleg itthon is, a független képviselők szabadon csatlakozhatnak létező frakciókhoz, vagy, ha elegen vannak hozzá, maguk is alkothatnak képviselőcsoportot.

További módosítás lenne, hogy a képviselőcsoportot csak úgy hívhatnák, ahogy a választáson induló pártot vagy pártokat.

Hadházy Ákos a 444.hu megkeresésére úgy kommentálta a javaslatot,

a Fidesz ezzel befagyasztaná az ellenzék mostani struktúráját. Megmutatja, hogy a kormánypárt milyen ellenzéket szeretne. Emellett kiszúrna az aktív független képviselőkkel.

Kiemelt kép: MTI/Balogh Zoltán

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.