Mi történt vasárnap, és miért nem láttuk előre? – tíz pontban a választásról

1. Kezdjük szakmai önreflexióval: amikor azt írjuk le, hogy a vasárnapi eredményekre senki sem számított, akkor csak részlegesen számolunk be arról a „megismerési válságról”, ami előállt. A 24.hu főszerkesztője arról értekezik, hogy a hagyományos közvélemény-kutatások egyre inkább elveszítik relevanciájukat, ami amennyire nem igaz, annyira figyelmeztető megállapítás is. Kétségtelen, hogy a big data korában a tudásokat immáron tömegesen nem „analóg” módon nyerjük, illetve a releváns és nem releváns információ jelentése is folyamatosan alakul. Ennek bizonyítéka, hogy az önkormányzati választás számos előzetes tudást, vélekedést és prekoncepciót cáfolt meg. Új szemmel kell nézni a kutatásra és mögötte a társadalomra, ez vitán felül áll. És itt nem elsősorban csak a közvélemény-kutatásokra gondolok, hanem arra, amire Pető Péter is utal: az információfogyasztás online, azon belül is közösségi média platformokra helyezésével az adatfelvételi módszereknek szükségszerű alkalmazkodniuk kell.
2. A Borkai-ügy hatása az eredményekben vitathatatlan, annak mértéke azonban hasraütés-szerűen kevéssé állapítható meg. Ahol jelentősebb arányban győzött az ellenzék, ott talán kevéssé volt döntő, viszont számos helyen tehetett aktívvá addigi inaktívakat, vagy billentett át bizonytalanokat biztos ellenzéki szavazóba. Borkai Zsolt ügyében minden benne van ugyanis, ami miatt (lokális szinten is) elutasított a Fidesz; a győri polgármester ügyei a kormánypárttal kapcsolatos negatív sztereotípiák többségét felmutatták (gondolok elsősorban a sajátos eszközökkel leuralt gazdasági és politikai térre). Jelentős közpolitikai kudarcok kellenek ugyanis egy hivatalban lévő jelölt megbuktatásához. Közülük többen így nem is a rossz „kormányzásuk” miatt veszíthettek, hanem minden egyéb olyan ok miatt, amelyek valahol a Fidesz politikai közösségének lényegei is.
3. Meg kell jegyezni, hogy a Borkai-ügyet kezelni csak kívülállók szerint lehetett volna könnyen. A Fidesz is kivárt a válaszadással, ha ugyanis lelépteti Borkait, azzal nem a „bulibáróskodást” ítélte volna el, hanem a korrupciós vádak igazságát ismeri el. Nem hívta vissza – ennek következményeit látjuk. Tarlós az orbántalanítás után borkaitlanította volna kampányát, de ez már sokkal kevéssé mehetett át a választóknak, mint a Fidesz hosszú hallgatása.

   

4. A választók a Fideszt büntethették a mértéktartás hiánya miatt is. Sok év után beteltek a poharak. Mindehhez jött a László Imre-„ügy”, a minden politikai racionalitást nélkülöző riogatás azzal, hogy „migránsokat telepítenek majd be az ellenzéki városokba”, az Origo és más lapok névtelen gyűlölködései, a politikusi és holdudvari megszólalók arroganciája. A Fideszben elfelejtették, hogy hiába a kutatásokban a 2,5-2,6 milliós tábor, nem csak a fideszes pártpreferenciával bíróknak van szavazati joguk. Ellenzék korábban is volt, most viszont meg is szerveződött.
5. A kormánykritikus vagy ellenzéki választók a tartalomhoz formát is találtak, kvázi kétpártrendszerszerű helyzet állt elő, és mivel nem volt külön induló, jelentősebb támogatottsággal bíró harmadik lehetőség, a változást akarók tudtak és akartak is egy irányba menni. Eddig sem volt olyan kevés az ellenzéki, mint amilyen rossz percepció élt az ellenzékről; a pártok közötti együttműködés lehető legszorosabb intézményesülésével, ez világossá is vált.
6. Helyi szinten sokkal jobban működhettek a kampányok, mint azt az íróasztal mögött ülve gondoltuk. Hiába a protesthangulat vagy a Borkai-ügy, a hivatalban lévő jelöltek legyőzéséhez ez nem lett volna elég. El kell vinni választókat, edukálni őket. A kerületek és városok megdolgozása épphogy csak elkezdődött, de ez a munka most erőforrás- és motivációgazdagon folytatódhat.
7. Megbuktak a választási bojkottról szóló („ebben a rezsimben nem lehet nyerni”, „a magyarok megvásárolhatók rezsiutalvánnyal és krumplival”), az ellenzék kilátástalanságáról szóló („az ellenzék nincs jelen az emberek között”, „az emberekhez nem jutnak el az ügyek, botrányok”) egydimenziós diskurzusok. Van, amelyik teljesen irrelevánssá vált, van, amelyik jóval kevésbé érvényes, mint azt gondolhattuk.
8. A Fidesz arroganciája, politikai gondolkodásának ellenfél- és ellenségkonstruálásának nemhogy korlátja, de milliós elutasítottsága is van. Adódik a kérdés, hogy képes-e a Fidesz együttműködni a haza másik felével, Budapesttel és az ellenzék vezette településekkel? Van ugyanis egy politikai stáb, amelynek tagjai a negatív kampányban, a tábor megtartásában, a politikai ellenfél lejáratásának eszközeiben jártasak, magukon túl nem látnak. Kétséges, hogy képes-e konszolidálódni az, aki az erejét nem méltányosság gyakorlásával, hanem az ellenfél megsemmisítésével kívánja felmutatni. És kérdés, hogy melyik kormánypárti stratégiával nyerhet később az ellenzék.

   

9. Karácsony Gergely személyével a kampánynak egységes arculata lett, ő maga pedig nem az ellenzék vezéreként, hanem egyik vezetőjeként lépett fel. Szemben a vele kapcsolatos vélekedéssel, a kampány végéig bírta az ütéseket, offline és online teljesítménye a tétnek megfelelő volt. Ehhez társul a további ellenzéki szereplők és pártok aktivitása, saját táboruk megfelelő masszírozása. Egy irányba ment az ellenzék, konfliktusok nélkül.
10. A politika remény (is). Ezt a tömegek néha jobban tudják, mint a politikusok, és ennek most hangot is adtak – ezt meg kell becsülni.

Böcskei Balázs

A szerző politikai elemző, az IDEA Intézet igazgatója

Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu