Belföld csatatér 2019 - szombathely

Czeglédy Csaba leadta a képviselőjelölti ajánlásokat, elsőként Szombathelyen

Czeglédy Csaba, a szombathelyi baloldal korábbi politikusa szombaton délelőtt leadta az önkormányzati képviselő-jelöltséghez szükséges ajánlásokat a választási irodán. Czeglédy volt az első az összes helyi induló között – beleértve a Fidesz politikusait is –, aki összeszedte a támogatásokat.

A volt MSZP-s politikus függetlenként indul a Derkovits lakótelepi választókörzetben, ugyanott, ahol 1998 óta ő volt az önkormányzati képviselő. A mandátuma tavaly nyáron szűnt meg, miután előzetes letartóztatása miatt több mint egy éven át nem tudott megjelenni a testületi üléseken.

Czeglédy Csaba június közepén jelezte nyilvánosan is, hogy elindulna korábbi körzetében. Akkor az Éljen Szombathely! be is jelentette, hogy nem indít ellene saját embert.

A politikust bűnszervezetben elkövetett többmilliárdos csalással vádolta az ügyészség, azonban Czeglédyt az európai uniós képviselőnek jelölték, így mentelmi joga miatt egy időre megszűnt ellene az eljárás. Az önkormányzati képviselőket nem illeti meg mentelmi jog.

A Fidesznek annyira szúrja a szemét a Czeglédy-ügy, hogy Kósa Lajos és Kocsis Máté még törvénymódosítást is beterjesztett a mentelmi jog korlátozása érdekében, egyértelműen Czeglédyre szabva azt.

Kiemelt kép: MTI/Balogh Zoltán

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.