Belföld

Mészáros Lőrinc jobbkeze 1 milliárdért szerződött a Mészárossal hírbe hozott bankkal

A 4iG Nyrt. augusztus 14-én nagy összegű szerződést kötött a Budapest Bank (BB) Zrt.-vel – írja az MTI a 4iG által csütörtökön, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapjára feltöltött közlemény alapján. A tájékoztatás szerint az informatikai társaság és a hitelintézet „bank üzleti alkalmazás és kapcsolódó rendszerek fejlesztése” tárgyában kötött keretszerződést. A felek aláírták a keretszerződés részét képező első egyedi megrendelést, amelynek értéke 1,192 milliárd forint plusz áfa.

A Mészáros Lőrinc jobbkezeként ügyködő Jászai Gellért június közepén lett 40,2 százalékos részesedéssel főrészvényes a 4iG-ben, azt követően, hogy távozott az oligarcha a két fontos érdekeltségének, az azóta már egybeolvadt Konzumnak és az Opusnak az igazgatóságából. Az üzletembernek komoly szerepe volt Mészáros Lőrinc balatoni terjeszkedésében: a Hunguest Hotels, illetve a Balatontourist felvásárlásával a legnagyobb balatoni szállásadó és országosan is a legnagyobb idegenforgalmi potentát lett a felcsúti milliárdossal közösen.

Két hónappal korábban az Mfor írta meg, hogy nem alaptalan azt feltételezni, hogy a Konzum és az Opus egybeolvadásával létrejövő, legnagyobb magyarországi befektetési holding a magyar gazdaság stratégiai ágazataiba fektetne be és ezekben szerezne domináns pozíciót – a bank- és pénzügyi szektorban, az ingatlanpiacon és a telekommunikációs szektorban. Két konkrét név is előkerült: az egyik a T-Systems volt, amelyet azóta meg is vásárolt a 4iG Nyrt.

A másik név pedig a Budapest Bank, amelynek sorsa egyelőre ismeretlen, az azonban tény, hogy a július 10-i kormányülésen szóba került a pénzintézet privatizációja, és vevőjelölt is akad, de még nem adottak a feltételek a tranzakció teljesüléséhez.

A 4iG több nagy értékű megbízást is elnyert az elmúlt hónapokban. Legutóbb, júliusban például a 4iG Nyrt. és a T-Systems Magyarország Zrt. konzorciuma nyerte a MÁV és a Volán társaságok e-jegy rendszerének kiépítésére kiírt pályázatot, a várhatóan 2020 végére kiépülő országos rendszer nettó 11,15 milliárd forintból valósul meg.

A tőzsde prémium kategóriájában jegyzett informatikai vállalkozás 2018-ban csoport szinten nettó 14 milliárd forintos árbevételt és 102 millió forint nyereséget ért el. Az első negyedévben konszolidált árbevétele 56 százalékkal, 4,9 milliárd forintra nőtt, adózott eredménye 280 millió forint lett, a tavalyi hasonló időszaki 106 millió forintos veszteséggel szemben.

Kiemelt kép: MTVA/Bizományosi/Jászai Csaba

Ajánlott videó

Olvasói sztorik