Orbán Viktornak sok nagyszerű politikai találmánya volt az elmúlt pár évben, de a leginkább alulértékelt mind közül valószínűleg a pávatánc. Ez a gúnyneve annak a diplomáciai lépéssorozatnak, amelyet a magyar kormány évek óta csinál Brüsszelben, és amivel eddig megúszta, hogy szinte bármiért számon kérjék, amit Magyarországon csinál.
Az Orbán-kormány úgy tudta szinte teljesen leépíteni az összes demokratikus féket, ami a kormányzás útjában állna, úgy tudta felvásárolni a média nagy részét, lehazudni az eget a Magyarországra leselkedő migránskatasztrófáról és elüldözni az ország legjobb – amúgy amerikai – egyetemét, hogy szinte soha semmiért nem kellett elszámolnia azok felé, akiket folyamatosan támad, legfeljebb apró engedményeket tett lényegtelen kérdésekben (például a médiatörvény módosításakor).
Legalábbis ez történt mostanáig. A legújabb, Brüsszel elleni kampánnyal ugyanis a Fidesz valószínűleg rosszul mérte fel, pontosan mennyire elege van ebből annak a politikai közösségnek, amelynek tagjai otthon el kell, hogy számoljanak szavazóiknak azzal, miért fociznak még mindig egy csapatban a magyar miniszterelnökkel. Ennek csak részben az az oka, hogy Orbán rátette a lejárató plakátokra saját pártcsaládjának egyik vezetőjét, Jean-Claude Junckert, hiszen régebb óta érlelődő problémáról van szó.
Pragmatikus, kicsit visszataszító
Szinte minden ezzel kapcsolatos német megszólalásból kiderül, hogy a CDU és a bajor CSU politikusai azt gondolják Orbánról, hogy pragmatikus politikus, aki hajlandó gyakran gusztustalan dolgokat is megtenni a hatalomért. És azért nem nézik le őt, mert pontosan tudják, hogy időnként minden politikusnak demagógnak kell lennie, ha meg akarja tartani a hatalmat. A különbség legfeljebb az, hogy Orbán messzebb megy el, mint ameddig a németek mennének.
Viszont a CEU elkergetésével valami megváltozott. Hiába nem volt konkrét ellenlépés, sok nyugati politikus számára elképzelhetetlen, hogy egy miniszterelnök elkergeti az országa legjobb egyetemét csak azért, mert egy mondvacsinált ellenféllel vív politikai harcot. A sorosozást eddig tarthatták ügyes, de kicsit visszataszító politikai eszköznek, de ennél a helyzet mostanra kínosabb lett. A V4-országok legutóbbi ülésén, ami mégiscsak hazai pálya a miniszterelnöknek, például a hírek szerint síri csend követte Orbán viccelődését Soros Györgyről.
Ezzel párhuzamosan, ahogy azt nemrég megírtuk, Orbán kínos helyzetbe hozta az egyik komoly szövetségesét az Európai Néppártban és az EU-ban. A Néppárt az Európai Parlament legnagyobb pártcsaládja, ezért az unió legfontosabb politikusait is ők adják, néppárti elnöke van a parlamentnek, az Európai Bizottságnak és az Európai Tanácsnak is.
Táncol a páva
Ahhoz, hogy ez így is maradjon, Manfred Webernek, az EPP csúcsjelöltjének olyan jelöltnek kell lennie, akit valamennyire elfogad az Európai Parlament többi pártcsaládja is. Ahogy megírtuk, Weber tapasztalatlan vezető, komolyabb pozíciója nem volt eddig a néppárti frakcióvezetésén túl, ezért jogos félelem vele szemben, hogy vajon képes lenne-e bizottsági elnökként kezelni Orbánt és a többi hangoskodó populista vezetőt. Ezért kellett most látványosan megfenyegetnie a magyar miniszterelnököt, kijelentve, hogy Orbánnak be kell szüntetnie az unióellenes kampányt és bocsánatot kell kérnie, ha a Néppártban akar maradni. Ezek első látásra olyan feltételek, amelyeknek a teljesítése jóformán elképzelhetetlen Orbán Viktortól.
A pávatánc már tegnap elkezdődött. Csütörtök reggel majdnem mindenki arra fogadott volna, hogy a Fidesz most már tényleg otthagyja a Néppártot, megelőzve a kirúgását. A Magyar Nemzetben, amely a központi Orbán-lap, megjelent egy szerkesztőségi cikk, amely a kilépésre szólította fel a magyar kormányt, mondván, ez az EPP már nem az az EPP, ami korábban volt.
Józan közép
A Magyar Nemzetben ritkán jelenik meg olyan cikk, amit a Fideszben elleneznének. Ha a mostani cikk is egyeztetve volt a megjelenés előtt, és nem csak a Fidesz-tábor újságíróinak alapvető szervilizmusából született, akkor kizárólag a beijesztésre szolgált, hogy Orbán valamivel később ehhez mérten józan és tárgyalásra kész hangnemet üssön meg.
Noha a Fidesz szóvivői és prominensei is, Hídvéghi Balázs és Szijjártó Péter, kemény nyilatkozatokat lőttek el Weber kijelentéseire, de a miniszterelnök csak annyit mondott, hogy csigavér.
A lényegi választ viszont Gulyás Gergely adta meg a Kormányinfón. A miniszterelnökséget vezető miniszter ugyanis bejelentette, hogy a Juncker-Soros-plakátokat lecserélik a családvédelmi programot népszerűsítő hirdetésekre. Arra pedig nem adott választ, hogy visszakerülnek-e majd a Brüsszelt támadó plakátok, ahogy azt korábban az A és a B-tervben is előre jelezték (Juncker helyett immáron a szociáldemokrata Frans Timmermans arcképével).
Ez volt a pávatánc első lépése. Weber három fontos dolgot kért. Az elsőt, a Brüsszel elleni kampány befejezését ezzel valószínűleg elfogadhatóan teljesítette a kormány. A harmadikat, a CEU visszahívását nyilvánvalóan nem fogja, hiszen könnyedén ki tudja magyarázni, hogy a Közép-Európai Egyetem el se ment az országból. A legfontosabb pedig a második feltétel, a bocsánatkérés, amelyet, ha tippelni kell, a kormány eddigi szokása szerint valószínűleg félig, elkenve, ímmel-ámmal fog teljesíteni, azaz lesz majd valamilyen üzenet, amit akár bocsánatkérésként is lehet értelmezni, ha valaki szeretné.
Ezzel pedig teljes lehet a pávatánc, mert a három elvárásból másfelet teljesít a kormány. Amely így még mindig előrébb van, mint volt, de az EPP tagjainak úgy tűnhet, mintha Orbán Viktor tényleg megrettent volna.
Bukás lenne
Orbán a közvélekedéssel ellentétben nagyon nem szeretné, ha kizárnák az EPP-ből. A néppárti tagság a kézzel fogható előnyökön túl, mint a német politikusok és gazdasági szereplők rokonszenve, valamint az európai befolyás, azért is fontos Orbánnak, mert ezen keresztül lehet vezetni, de legalább is befolyásolni Európát.
A miniszterelnök nem kilépni akar a Néppártból, hanem átalakítani azt. Ezt péntek reggeli interjújában is elmondta, ahol az eddigi szokás szerint felmondott néhány kampányszöveget, de utána arról beszélt, hogy mit szeretne valójában csinálni. Az EPP-t Orbán a migráció elleni kemény kiállással inkább magához akarja húzni, mint otthagyni. Magyarország politikai súlya nem indokolja, hogy Orbán komoly szereplő legyen az európai politikában, de a konfliktusos álláspontjain és az EPP-n keresztül képes lehet erre.
Ha viszont kilép a pártból, és alakít egy radikális frakciót (főleg ha nem alakít, csak csatlakozik egy már meglévőhöz), akkor sokkal kevesebb befolyása lesz az európai politikára. Egyrészt sokkal kisebb pártcsoportban ül majd, másrészt léteznek már radikális pártcsaládok, és egyik se tölt be igazán fontos szerepet az Európai Parlamentben. A politikai vezetés középen van, és Orbánnak a közepet kellene jobbra húznia.
Kiemelt kép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs
