Nagyvilág

Szájer: A Fidesz abban érdekelt, hogy áthúzza a Néppártot a jobboldalra

Interjút adott a Magyar Hírlapnak Szájer József fideszes európai parlamenti képviselő és az egyik fő téma a Fidesz esetleges kizárása volt az Európai Néppártból (EPP).

Az elmúlt hetekben EPP tucatnyi tagja kezdeményezte a magyar kormánypárt kizárását az EP-frakcióból, mert úgy érzik, hogy azzal, hogy Orbán Viktorék Jean-Claude Junckert rárakták egy kampányplakátra Soros Györggyel együtt, átléptek egy határt. Manfred Weber, az EPP frakcióvezetője részben emiatt ultimátumot is adott a Fidesznek.

Szájer az interjúban azt mondta:

Orbán Viktor miniszterelnök számtalan fórumon elmondta, hogy mi már nem az EPP főárama, hanem egy kereszténydemokrata-jobboldali szárnya vagyunk. A Fidesz ráadásul a Néppárt legsikeresebb pártja. Értelmezhetetlen, hogy miért akarja egy pártcsalád a legsikeresebb pártját kizárni.

Hozzátette:

Azt gondoljuk, hogy a kereszténydemokráciának sikeresnek kell lennie, ehhez pedig nagynak és toleránsnak is kell lennie. Abban vagyunk érdekeltek, hogy az Európai Néppártot mint a politikai mező közepén álló pártcsaládot áthúzzuk a jobboldalra

Szájer szerint a Fidesz új kampánya egy szembesítő kampány és egyetlen olyan pont sem hangzik el benne, ami ne lenne igaz,

az EPP-n belül (…) a bal szárnyhoz, de ami még ennél is fontosabb, a bevándorláspárti szárnyhoz tartozó pártok aktivizálódtak a Fidesz kizárása érdekében.

Az interjúban kitértek arra is, hogy Magyarország is aláírta az Európai Unió és az Arab Liga közti csúcstalálkozó végén megszületett nyilatkozatot, amely azt is tartalmazza, hogy szükség van a menekültek védelmére. Arra, hogy ez mennyire összeegyeztethető a Fidesz álláspontjával, a politikus úgy válaszolt, hogy betartjuk az uniós jogszabályokat és a genfi egyezményt, és nem meglepő, hogy a magyar kormány aláír egy olyan nemzetközi nyilatkozatot, amelyben szerepel az általuk is vallott „tolerancia és más keresztény érték”.

Azért zárhatják ki a Fideszt, mert Orbán kínos helyzetbe hozta egy szövetségesét
Kiderült, meddig lehet elmenni Európában, és a határ az árulásnál van. Mégsem Orbán Viktor került igazán választás elé, hanem egy régi szövetségese.

Kiemelt kép: 24.hu/Marjai János

Ajánlott videó

Olvasói sztorik