Belföld

Lecseréli a kormány a Soros-Juncker plakátokat

Január 1-jétől lép életbe a gyermekvállalási adókedvezmény, a gyerekek után felvehető, kedvezményes lakásvásárlási hitel pedig örökbefogadás esetén érvényes lesz – közölte a csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.

A szerdai kormányülésen további részletekről is döntöttek, ezek szerint azok a nők jogosultak a 10 millió forintos hitelre, akik 18 és 41 év közöttiek, legalább 3 év biztosítással rendelkeznek.

Ha öt éven belül megszületik az első gyerek, akkor három évig nem kell semmit törleszteni, utána pedig havonta legfeljebb 50 ezer forintot kell fizetni. Ha még egy gyerek születik, akkor újabb három évig nem kell fizetni, három gyerek után pedig elengedik a teljes összeget.

Gulyás Gergely beszélt a falusi CSOK részleteiről is, ezek szerint minden népességcsökkenéssel érintett 5000 fő alatti település beletartozik majd a programba, ez majdnem 2400 települést fog érinteni.

A támogatást ingatlankorszerűsítésre és -bővítésre is fel lehet majd venni, és hogy ne legyen a programnak árfelhajtó hatása, a kormány döntése szerint lakásvásárlásra a felvehető 10 millió forint felét lehet majd fordítani.

Nem lesz felső négyzetméterkorlát, alsó négyzetméterkorlát viszont igen, attól függően, hogy hány gyerek lesz a családban.

Szakképzési programról is tárgyalt a kormány, amelyet a vállalati érdekképviseletek javaslatára és azzal egyetértésben alkotta meg. A cél, hogy minél több fiatal legyen, akinek egyszerre van szakmája és érettségije.

Gulyás elmondása szerint az osztrák rendszer számtalan elemét vették át, és elindítják az Apáczai-ösztöndíjat is. Ezt azok vehetik fel, akik már 14 évesen eldöntik, hogy egyszerre akarnak érettségit és szakmát akar szerezni – amennyiben elnyerik, folyamatosan növekvő ösztöndíjra számíthatnak. A jelenlegi tervek szerint havonta 30 ezer forinttól indulna az ösztöndíj összege, és jövőre tervezik bevezetni.

A Fidesz az Európai Néppárt (EPP) tagja és továbbra is a tagja akar maradni,mondta Gulyás arra reagálva, hogy a kormánypárti Magyar Nemzet arra szólította fel a Fideszt, hogy lépjen ki a Néppártból. A bennmaradást azzal indokolta, hogy „több minden köt össze, mint ami elválaszt tőlük”. Később hozzátette azt is, hogy a hírekkel ellentétben a Fidesz nem tárgyal senkivel, mert nem számol azzal, hogy elhagyják az EPP-t.

A miniszter kijelentette, hogy abszolút megérti a Magyar Nemzet cikke mögött álló indulatot, de ha az a kérdés, hogy hol lehet kereszténydemokrata politikát folytatni az Európai Parlamentben, akkor arra a válasz az, hogy az Európai Néppárton belül.

Orbán Viktornak a Welt am Sonntagnak adott interjújával ellentétben március 15-től a családvédelmi akciótervet fogja kiplakátolni a kormány, és nem a Soros Györgyöt és Frans Timmermanst ábrázoló plakátokat teszik ki, azt azonban nem zárta ki Gulyás, hogy később lehetnek ilyen plakátok is.

Arra a kérdésre nem válaszolt, hogy a miniszterelnök teljesíteni fogja-e a Manfred Weber által által megszabott ultimátumokat. Gulyás annyit közölt, hogy vannak olyan pontok, amelyekben nem tudnak engedni, például a migráció tekintetében, de emellett a Fidesz folyamatosan egyeztet a néppárti vezetőkkel.

Nincs olyan terve a kormánynak, hogy további venezuelaiakat fogadjanak be – mondta Gulyás arra a BBC-információra reagálva, hogy állítólag 750 venezuelai érkezhet még Magyarországra a korábbi 350 mellé.

Szóba került a ferihegyi reptér zajszennyezése is, ezzel kapcsolatban Gulyás azt mondta, hogy zajlanak az egyeztetések a fővárossal arról, hogy mit lehetne tenni.

Kiemelt kép: MTI/Illyés Tibor

Ajánlott videó

Olvasói sztorik