A két, akkor 10. osztályos fiú és a későbbi áldozat a gimnázium kezdete óta barátok voltak, de a fiúkat egy idő után egyre jobban idegesíteni kezdte társuk viselkedése. 2008 tavaszára ez olyan terhessé vált a számukra, hogy elhatározták: megölik őt. Eleinte kettesben beszélgettek tervükről, majd azt elmondták két osztálytársuknak is, de ők nem hittek nekik.
Aznap egyikük már a gimnáziumba magával vitte a vésőt, társa pedig a tervről mit sem sejtő áldozatot kérte meg arra, hogy vegye meg a szigetelőszalagot. A két fiú alkoholt fogyasztott, majd délután kettő körül az osztálytársukkal, Sz. Józseffel együtt kimentek a tóhoz.
Amikor kiértek, leütötték Józsefet egy bottal, majd többször is belevágták a vésőt. A fiú hiába könyörgött az életéért, K. Mihály és V. Dávid nem kegyelmezett neki.
Súlyos betondarabokat dobtak az arcára, majd az eszméletét vesztett társukat bedobták a tóba, s hogy biztosan elsüllyedjen, a testére köveket dobáltak. Az áldozat halálát fulladás okozta, de a testén talált több mint másfél tucat külsérelmi nyom alapján szakértők megállapították, hogy sérüléseibe is minden bizonnyal belehalt volna. A bíróság végül 14 év börtönre ítélte a két elkövetőt azzal a feltétellel, hogy jó magaviselet esetén tíz év után szabadulhatnak.
Bodó László, a Kaposvári Önkéntes Tűzoltó és Életmentő Egyesület parancsnoka a kutatás egyik irányítója volt. Így emlékezett az egész országot megrázó több mint tíz évvel ezelőtti brutális gyilkosságra:
A mai napig nem tudom elhinni, hogy két fiatalkorú ilyen kegyetlenül képes kioltani egy másik fiatalkorú életét. Azok a helyszínen talált nyomok, és test egy életre beleégett az ember retinájába
A parancsnok azóta is tartja a kapcsolatot a megölt fiú szüleivel.
Nagyon jó emberek. Sokat beszélgettünk a tragédia után. Rendszeresen felhívtam őket az ünnepekkor is, hogy megpróbáljak egy kis vigaszt nyújtani nekik. Nagyon nehezen jött össze nekik a fiúk, ő volt a mindenük
– mondta a parancsnok, aki tőlünk tudta meg, hogy hamarosan szabadulnak Sz. József gyilkosai. Erről így beszélt:
Az élet fogja majd eldönteni, hogy alkalmasak-e arra, hogy kiengedjék őket. Hogy az a bő tíz év, amit bent töltöttek, elég tanulsággal szolgált-e a számukra ahhoz, hogy valóban megváltozzanak. Remélem, hogy jó irányba sikerült terelni az életüket a börtönévek alatt.
A két fiatal annak köszönheti a szabadulását, hogy mindvégig betartották a börtön szigorú szabályait. Szinte hihetetlen, de egy fegyelmit sem kaptak a közel tizenegy bent töltött év alatt.
Az átlagnál sokkal intelligensebbek. Mind a ketten simán leérettségiztek odabent. Mihály a festészetbe és a vallásba menekült. Freskókat készített a börtön kápolnájába és a lelkésszel is nagyon jól összebarátkozott. Olyannyira, hogy azt is megengedték neki, hogy mellette dolgozzon a börtön kápolnájában. Most már olyan segédlelkészféleként dolgozik. Festéssel és rajzolással telnek a mindennapjai
– mondta el egy volt rabtársa.
Dávid nem az a művészlélek típus. Mihállyal ellentétben nem a vallásba menekült. Konyhai kisegítőként dolgozik. Krumplit, zöldségeket pucol, és mosogatja a hatalmas vájdlingokat. Csinálja, amit kell, mikor milyen munka van. Tavasszal engedik ki őket feltételesen. Mind a ketten tele vannak dicsérettel, így szinte biztosra vehető, hogy jóvá fogják hagyni a feltételes szabadlábra helyezési kérelmüket. Már alig várják, hogy szabaduljanak.
Sokan biztosan elfordulnának a szerettüktől egy ilyen kegyetlen emberölés után. A két fiatalembernek azonban szerencséje van, mert végig kitartottak mellettük a családjaik. Erről így beszélt K. Mihály volt rabtársa: „Misit és Dávidot is rendszeresen látogatták a hozzátartozói a börtönben. Ha valamiért nem tudtak bemenni hozzájuk, akkor csomagot vagy levelet küldtek nekik. A támogatásuk nélkül aligha bírták volna ki ilyen jól odabent. A kamaszgyilkosokat ugyanis sehol sem szeretik.”
Kiemelt kép: Kálmándy Ferenc / MTI
