Jövőre 2,7 százalék lesz a nyugdíjemelés mértéke, hirdette ki a kormány december 12-én. A nyugdíjemelés alapja, hogy 2,7 százalékos inflációt állított be a kormány a költségvetésben. Más kérdés, hogy ez a 2,7 százalék mennyire hihető. A Magyar Nemzeti Bank például 3,1 százalékos inflációt becsült, a piaci elemzők ennél is többet, a GKI szerint például 3,5 százalékos éves átlagos áremelkedés várható, és ugyanennyit valószínűsítenek a CIB elemzői is.
A nyugdíjas szervezetek szerint nem igazságos a 2,7 százalék és az emelés inflációhoz kötését is rossz módszernek tartják.
Megnéztük, mennyit jelent ez a 2,7 százalék az átlagnyugdíjasnak, mennyit azoknak, akiknek akár kétmilliós járadék jár, és akik azoknak, még a minimálbérnél is kevesebbel kell hogy beérjék. Azt is kiszámoltuk, mi lett volna, ha 3,1 százalékra, illetve 3,5 százalékra lövik be a költségvetésben az inflációt.
Az ábra alapján is látszik, hogy az egységes százalékos nyugdíjemelés tovább növeli a kisebb és nagyobb nyugdíjak közötti szakadékot.
Azt nem tudni pontosan, most van-e olyan személy, aki kétmillió forint feletti nyugdíjat kap, mert az államkincstár nem adja ki ezeket az adatokat. De tavaly még volt. Mint látszik,
Az átlagnyugdíj összegére Rétvári Bence államtitkár mondta még nyáron, hogy 130 500, ami jövőre ezek szerint 134 ezer forintra nőhet. De az elemzői inflációs várakozások alapján nőhetett volna 135 ezer forintra is.
A minimálnyugdíj ugyanakkor jövőre sem változik, marad a 2008-ban megállapított 28 500 forint. Ennyit egyébként nagyon kevesen, a legutóbbi ismert adatok szerint mindössze 69-en kapnak, viszont számos juttatás összege függ tőle, amelyek így szintén nem emelkednek.
25 ezer forintnál kevesebbel kell viszont beérnie több mint 3200 nyugdíjasnak, nekik még 675 forint plusz sem jut jövőre szerény ellátásukra. Tőlük kétszáz forintot csíptek le azzal, hogy nem 3,5 százalékra, hanem 2,7 százalékra állították be az inflációt.
Novemberben aztán jöhet a nyugdíjkorrekció, ha valóban magasabb lesz az infláció, mint 2,7 százalék. Addig várhatnak türelmesen az idősek.
A legnagyobb baj azonban továbbra is az, hogy:
Kiemelt kép: Csanádi Márton / 24.hu