Orbán: Én inkább afféle utcai harcos vagyok, nem az elitből jövök

Videót posztolt a miniszterelnök Chuck Norrisszal való találkozásáról.

Kedden megírtuk, hogy Chuck Norris Orbán Viktorral pózolt, erről a miniszterelnök Facebook-oldalán tett közzé egy fotót, amihez annyit írt, „elit alakulat”. A nagy találkozásról szerda reggel egy videót is feltöltött Orbán, amin először látható, amint Chuck Norris azt mondja a miniszterelnöknek, hogy

úgy érzem, mintha már ismernélek, olyan sokat olvastam már rólad.

Orbán ezek után arról beszélt, hogy a vele kapcsolatos cikkek 90 százaléka negatív, hozzátette, „a liberálisok utálnak”. Chuck Norris erre visszakérdezett, hogy

mint Trumpot?

Mire a magyar miniszterelnök annyit mondott: „kicsit még nála is jobban”.

Ezek után Orbán elvitte a 78 éves akciósztárt és feleségét egy TEK-es edzésre, Orbán útközben megjegyezte, hogy

tudjátok, én inkább afféle utcai harcos vagyok, nem az elitből jövök.

Az autóúton az is kiderül, hogy Chuck Norris pont annyi idős, mint Orbán édesapja. Egyébként úgy tűnik, eléggé elnyerte a TEK-es edzés Norris tetszését, hiszen azt mondta, ez volt a legjobb bemutató, amit valaha látott.