A Swietelsky a közbeszerzési hirdetmény szerint 1,7 kilométer hosszan, a mértékadó árvízszintnél (MÉSZ) 1,3 méterrel magasabb árvízvédelmi falat épít, ugyanilyen hosszan vasbeton alaptestet húz fel, 280 méternyi meglévő falat bont el, ugyanitt a töltést a MÁSZ-nál 20 centiméterrel magasabbra építik és bővítik a koronaszélességet is.
A becsült ár 1,2 milliárd forint volt, ennél 400 millióval többért vitte el a megbízást a Swietelsky, egyetlen ajánlattevőként.
Óbuda árvízvédelmének kialakítása meglehetősen problémás, és nem csak a Római-parti gát körül évek óta tartó csatározások miatt.
Budapest Főváros Önkormányzata tavaly novemberben úgy döntött, hogy 4 milliárd forintot költ a csillaghegyi öblözet árvízvédelmének megerősítésére. A pénzből az Aranyhegyi-patak menti, körülbelül 2 kilométeres teljes védvonalat és a pünkösdfürdői töltés menti védvonalat erősítik meg és bővítik ki. Az első közbeszerzés idén májusban hasalt el, ugyanis a Swietelsky egyetlen ajánlattevőként több mint 4 milliárd forintért vállalta volna el az Aranyhegyi-patak menti védmű körüli teendőket, azonban erre a főváros csak 1,2 milliárd forintot szánt.
A beruházás része annak a komplex árvízvédelmi tervnek, ami a pünkösfürdői töltés mellett másik három elemet tartalmaz: az Aranyhegyi-patak, a Barát-patak és a Római-part árvízvédelmi munkálatait. Tarlós István főpolgármester tavaly még úgy látta, hogy a bonyolult Római-part ügyén kívül mindhárom projekt elindulhat idén.
Kiemelt képünk illsuztráció: A Római-part 2017. június 20-án. Fotó: Kovács Tamás / MTI