Felsorolni is nehéz, mekkora életművet hagyott maga után a 71 éves korában váratlanul elhunyt Sas István, a magyar reklámfilmgyártás talán legismertebb figurája. A Wikipédia szerint a pszichológusi végzettséggel is rendelkező, a reklámipar legfontosabb nemzetközi versenyének számító cannes-i fesztiválról összesen nyolc díjat elhozó, utolsó két évtizedét leginkább tanítással töltő Sas összesen közel kétezer reklámfilmet írt és rendezett, köztük van számos olyan, amely minden bizonnyal minden olyan magyar ember fejében örök nyomott hagyott, aki a nyolcvanas és kilencvenes években hosszabb-rövidebb időt eltöltött tévénézéssel.

Mai, reklámokkal sűrűn átszőtt életünkben érdekes jelenségek ezek a félperces filmek, amelyek sokszor nem is konkrét márkákat, hanem termékcsoportokat népszerűsítenek. Többségük mai szemmel nézve inkább tekinthető már popkultúra-történeti emléknek, mint valós gazdasági tevékenységhez köthető eszköznek, de biztos, hogy a huszadik század utolós évtizedeit szemlélők sokat megtudhatnak belőle arról, milyen is volt az az ország, ahol éltünk.

Szubjektív válogatás következik Sas István munkáiból, saját toplistánkkal búcsúzunk a magyar reklám legendás alakjától.

10. Hurka Gyurka

Eleve csodálatos, hogy volt kor, amikor nem egy terméket, hanem egy terméktípust lehetett a televízióban reklámozni, az pedig, hogy ez a szpot a hurkával tette ezt, már évtizedekkel ezelőtt egyik örök kedvencünkké varázsolta a kisfilmet.

9. Tejföl

Hasonló úton járunk, mint a hurka esetében: piaci viszonyok közt szinte elképzelhetetlen, a gyermekkorban viszont teljesen természetesnek tűnt, hogy egy termékcsoport fogyasztására akartak rávenni. „Ez az, amit nem lehet megunni” – az én fejembe így költözött be örökre a a tejföl, és személyes szinten működött is a dolog, tényleg kevés ételt tudok elképzelni, amihez nem jó kiegészítő.

8. BRG MK 27

Az előzőekhez képest ez már maga a piac, hiszen egy konkrét és csodálatos terméket hirdetett: a BRG gyár magyar gyártmányú és a tudatomban önmagában is kellemes emlékeket ébresztő kazettás magnóját. A hordozható berendezésnek dizájntárgyként is a korszak szimbólumai közt a helye. A termék egykori büszke tulajdonosaként elképzelhetelen, hogy ez a hirdetés ne legyen rajta egy ilyen listán.

7. Skála 

Gyerekkoromban nem igazán volt olyan reklámblokk, amikor nem jelent volna meg az Orion tévénk képernyőjén a vidám Skála Kópé, amit én nem hogy nem bántam, hanem kifejezetten szomorú voltam, ha netán elmaradt, és egy cseppet sem szűnő izgalommal vártam újra és újra a húsz másodperces folyamatos érzelmi csúcspontot, amit a reklámfilm bármelyik verziója konstans előidézett.

6. Mert ez műanyag!

Már a harmadik másodpercben feltűnő, enyhén csillagokháborújás betűtípus önmagában olyan menő, hogy a funky-ritmusú szlogen nélkül is tökéletesen működne, azzal együtt viszont valószínűleg a legjobban sikerült kereskedelmi közlemény, amit valaha hatékony hő- és hangszigetelésre képes nyilászáróknak készítettek. Mai fejjel tényleg nem egyszerű elképzelni, hogy egy ilyen hirdetés gyakran futott a tévében, pedig igen, és én gyerekfejjel mindig együtt énekeltem a szlogent a máig őrülten szexinek tűnő vokalistákkal.

5. Liberó

Nagy dolog, kisdolog – ez a szópár bőven elég volt, hogy engem megvegyen és örökve fogva tartson ez az aranyos reklám, ami ráadásul üzletileg is igencsak értelmezhető volt és nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a pelenkamárka sokáig gyakorlatilag köznevesülve legyen jelen a magyar piacon.

4. Hagyd már abba és kész!

Ritkán van az, hogy egy kiskamasz ne érezzen minimum kellemetlennek egy olyan reklámot, amiben valamit tiltanak, de Sasnak ezzel a munkával sikerült elérnie: ez a cigarettázásról leszoktatni akaró reklám, bár félre is csúszhatott volna, a nyolcvanas évek közepén teljesen vállalható volt. Hogy milyen hatékonysággal működött, azt persze nehéz lenne így távolról megmondani, de képileg, sztájlingban és érzelmileg teljesen vállalhatónak tűnt és tűnik visszatekintve is, a szövegírásról nem is beszélve.

3. City Grill

Kevés olyan, a nyolcvanas években létrehozott magyar márka volt, amit lendületesebb ütéssel végzett ki a kilencvenes években megérkező kapitalizmus, mint az állami gyorsétterem, a City Grill, ugyanakkor ameddig létezett, addig próbált annyira trendi lenni, amennyire lehet, és nem is sikertelenül, amiben nagy szerepe volt az akkoriban nagyköltségvetésűnek számító hirdetéseiknek is. Nagykövetük például – bár akkor biztos nem így hívták őket – Flipper Öcsi és a Step zenekar volt. „Pa-pa-pa-pa, pa-pa-palacsinta, ó-ó-ó-ó, City Grill” – a szövegíró nevét itt is aranyba foglalhatjuk.

2. Traubi

Első emlékeim között szerepel, ahogy egészen kis gyerekként lelkesen ugrálok a tévé előtt a nálam is kisebb húgommal és az öntudatos poharakkal közösen magam is Traubit akarok, legalábbis virtuálisan, mert amúgy emlékeim szerint szénsavas üdítő túl sokszor nem járt  a lakásunkban. De a reklámélmény különösebben nem kapcsolódott a fogyasztáshoz, a termék megszerzésének lezáró öröme nélkül is újra meg újra megörültem a vidám üvegedényeknek és  a velük töltött húsz másodperceknek.

1. Sárvári termálkristály

Azóta sem tudom, hogy az elsőre talán bugyutának hangzó, de rám mindig hippnotikusan ható zene, a lépcsőházi korláton betépett tinédzserként lecsúzdázó önfeledt nyugdíjasok vagy a termék teljes valószínűtlensége okozta, de nekem ez az alkotás volt egész fiatalkorom kedvenc reklámja, amit tényleg bárhányszor meg tudtam nézni. Az valahogy soha fel sem merült bennem, hogy magával a termékkel megismerkedjek, ha jobban belegondolok, tulajdonképpen mind  a mai napig nem tudom pontosan, hogy mi is az a sárvári termálkristály, de ez egyáltalán nem baj, a produktum maga így is végleges és elválaszthatatlan részévé vált az identitásomnak. Ahogy az összes többi fentebbi termék és „termék” is. Mindez pedig ezeknek a rövid filmecskéknek köszönhető, amelyek sok éven át, a tévében futottak.