Endrédi Bálintot sokaknak nem kell bemutatni. Barátai ezt írták róla:
Zabálnivaló fazon. Sokan ismerhetitek fesztiválokról, koncertekről, címlapokról. Ő az, aki kerekesszékkel is úgy éli az életet, ahogyan sok egészséges ember csak szeretné! Nem fél, ÉL!
Most költözött Pécsről Budapestre. Ugyanazzal a problémával áll szemben, amiről bő egy éve egy elkeseredett asszony számolt be nekünk. Igyekeztünk mi is minden követ megmozgatni, de esélytelennek tűnt akadálymentesített albérletet találni.
Bálintot felvették a Budapesti Gazdasági Főiskolára, de hiába keresett két hónapig albérletet, nem talált akadálymentesítettet. Most a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) székházának vendégszobájában lakik, ám ez is csak átmeneti megoldás.
A lány, aki előttem lakott itt, mondta, hogy a telek nagyon durvák voltak. Most is hideg van esténként, eléggé fázom éjszakánként.
Ráadásul a szoba csak félig-meddig akadálymentes. A gipszkarton falakra nem lehet kapaszkodót tenni, pedig egyensúly problémák miatt neki arra szüksége van. Az egyesület karbantartójával közösen találtak ki egy mobil, de stabil kapaszkodót.
A konyhába bejutás is kissé vicces, mert belenyílik az ajtóba minden, mindig tolatgatok. Ez nem kényelmes, de azért megoldható, ez legyen a legnagyobb baj.
Akad olyan is ideiglenes otthonában, amitől nehezen válik majd meg:
A fürdő akadálymentes. Az nagyon jó. Ilyen még otthon se volt.
Most a 3. kerületben lakik, az egyetem pedig a 14. kerületben van, ez 3 óra utazást jelent neki naponta.
3 bussszal jutok be a suliba és csak minden második busz alacsonypadlós.
Bálint kollégiumokban próbálkozott először. Volt ahol, azt mondták, nincs hely, máshol felújításra hivatkoztak és olyan is akadt, ahol arra hivatkoztak, hogy más karokról nem vehetnek fel senkit az akadálymentesített részlegre.
Így aztán bejelentkezett több ingatlanos céghez is. Hiába.
Megnéztem 20 vagy 30 lakást, de hiába volt földszinti vagy liftes, mindenhol volt valamennyi lépcső.
Az ismerősei is megpróbáltak segíteni egy Facebook-poszttal:
Megosztották 20 ezren és úgysem sikerült.
Ő azonban még reménykedik.
Nem véletlenül van rám tetoválva, hogy soha ne add fel.
Bálint korábban a pécsi egyetemen tanult, onnan is lassan kapta meg a szükséges papírokat, emiatt sem tudta még megkezdeni fővárosi tanulmányait:
A harmadik hét ment le és még nem tudtam beiratkozni, mert nehezen adták ki a papírokat a pécsi egyetemen. Az idő nagyon szorít, mert ha háromnál többször hiányzok a gyakorlatokról, akkor nem mehetek vizsgázni.
Azt mondja, ez neki kihívás, de van, aki nem ilyen kitartó.
Én hozzászoktam a kemény dolgokhoz, nem adom fel, soha nem szoktam. Viszont megkeresett három másik mozgássérült is, hogy ők is ebben a cipőben járnak, nem tudnak költözni akadálymentesített szállás híján. Mindhárman lemondtak a továbbtanulásról.
Bálintnak javasolták egyetemi kollégiumok, hogy írjon az ombudsmannak, tegyen panaszt különböző helyeken, de eszébe sincs:
Nekem nem az a célom, hogy megbüntessék őket. Olyan megoldást keresek, ami senkinek nem rossz és segítek vele másokat is.
