Belföld

Biciklit kért, hogy járhasson iskolába a gyereke

bicikli (bicikli, gyerek, iskolás, Ökumenikus segélyprogram)
bicikli (bicikli, gyerek, iskolás, Ökumenikus segélyprogram)

A nagy hazai segélyszervezetek is érzik, hogy nő a nyomor. Egyre több rászorulónak adnak ennivalót, ruhát, tüzifát és sok minden mást a túléléshez. Vannak hosszú távú megoldásaik is, azokra a legbüszkébbek.

Cikkünk folyamatosan sípolna, ha bekerülne az Emberi Erőforrások Minisztériumának szkennerébe, mert az ottani tiltott szó egyike, jelesül a ’szegénység’ sokszor fog feltűnni írásunkban, hisz maga a téma az. Minisztériumi fedőnéven tehát a ’rászorultságot’ fogjuk megnézni adományozó szervezetek adatai, tapasztalatai alapján.

A Vöröskeresztnek, az Ökumenikus Segélyszervezetnek és a Máltai Szeretetszolgálatnak tettünk fel kérdéseket arról, hogyan jelenik meg a szegénység változása az ő tevékenységükben. 

Fotó: Vöröskereszt

Több a szegény 

A bejövő és szétosztott adományokat nehéz lenne összehasonlítani, mert van ahol forintban, máshol a megsegítettek száma, megint máshol a segítségnyújtási alkalmak alapján készülnek a statisztikák, de a lényeg egyébként is a tendencia. Mindhárom helyen azt tapasztalták az elmúlt 10 évben, hogy nőtt a segítségkérők száma:

Vöröskereszt:

„Egyre több ember él nehéz körülmények között, nélkülözésben. A segítségkérők száma évről-évre nő, és elmondható, hogy alapvető szükségleteik (étel, ruha stb.) kielégítéséhez próbálnak meg segítséget keresni.”

Máltaiak:

„A segítségkérések száma évről évre nő.  Egyre többen kérnek segítséget közüzemi számlák kifizetésére, ruhákra, háztartási gépekre, iskolakezdésre, váratlan utazásra, műtétre, temetésre.”

Ökumenikusok:

„A segélyszervezet intézményi hálózatának bővülésével, illetve ismertségének növekedésével párhuzamosan, folyamatosan nő a hozzánk forduló segélykérők száma.”

Mivel, kiket segítenek?

Vöröskereszt

2013-ban egymilliárd forintnyi adományt 266 ezer rászoruló közt osztották ki.

Nappali melegedőben több, mint 10 ezer embert láttak el.

A népkonyhán 8700 embernek adtak enni.

Vöröskereszt:

„Az esetek túlnyomó többségében természetbeni adománnyal tudjuk segíteni a rászorulókat, segítségkérőket, a legtöbb esetben ez élelmiszert jelent.  Sokaknak az élelmiszer és ruha nélkülözésén felül az otthonuk melegen tartása is nagy kihívást jelent. Ezért tavaly mobil cserépkályhákat, illetve hozzá tűzifát kapnak a többgyermekes, nehéz sorsú családok. Tartós betegek esetén speciális eszközök beszerzésesére is volt már példa.

 A segélyezés során egyre nagyobb figyelem fordul elsősorban a nők, bántalmazott nők, a gyermekek, hajléktalanok és az otthonukat hátrahagyók, menekültek támogatására.”

Máltaiak:

„Elképzelni sem tudunk olyan kérést, amit még nem fogalmaztak a hozzánk fordulók. Az adományok gyűjtése és osztása ezzel a fő tevékenységünk, de a magányosan élő idősek látogatása, hozzátartozók nélküli kórházi betegek felkeresése, lecsúszó családok gyerekeinek délutáni korrepetálása, fogyatékkal élő gyerekeket nevelő családok megsegítése is a feladataink közé tartozik.”

Ökumenikus Segélyszervezet

A szervezet évente körülbelül 1 millió alkalommal nyújt segítséget.

Segélyközpontjuk 19-20 ezer segélykérést kezel egy évben.

Félmillió embernek adnak ételt.

Átmeneti otthonaikban egyidejűleg 200-300 embernek biztosítanak lakhatást és esélyt az újrakezdésre.

Ökumenikusok:

„Jellemző kérések: élelmiszer, ruha, gyógyszer, rezsitámogatás, lakásfelszerelés, háztartási gépek beszerzése vagy javíttatása, gyógyászati segédeszközök beszerzése, műtéti kezelések finanszírozása, akadálymentesítés, természeti katasztrófák esetén az újrakezdés támogatása. Iskolakezdéskor sokan fordulnak hozzánk tanszertámogatásért, a hideg beálltával tüzelőért, fűtőanyagért.”

És van sok-sok olyan kérés, amiről a nem szegénységben élők nem is gondolnák, hogy létszükséglet:

„Például kértek segítséget bicikli vásárláshoz, hogy a gyerek iskolába tudjon járni, vagy utazási bérletet szintén emiatt, vagy fogászati kezelést azért, hogy legyen esélye az illetőnek munkavállaláshoz.”

 

Az igazi siker

Mindhárom szervezet tisztában van vele, hogy az adományok sokszor csak napokra oldják meg a problémákat, ezért mindenhol igyekeznek hosszú távú segítséget is nyújtani.

Fotó: Magyar Máltai Szeretetszolgálat

A Vöröskereszt szerint sokszor a tárgyi adománynál hasznosabb a meghallgatás és pár jó tanács:

“A kollégák képessé teszik a segítségkérőt arra, hogy problémáját saját maga orvosolni tudja. Sok esetben szükséges egy másfajta nézőpont, minimális iránymutatás, háztartásgazdálkodás stb. Kollégáink tehát a tárgyi adományozás mellett az emberek lelki támogatásában is kiemelkedő szerepet vállalnak.”

Máltai Szeretetszolgálat

Minden évben százezreknek nyújt segítséget. 

Tavalyelőtt 724 millió forint értékű adományt oszthattak szét.

A nagy áruházi gyűjtőakcióban tartós élelmiszerből 2005-ben 92 tonna gyűlt össze, 2014-ban már 261 és fél tonna.

Hajléktalanellátó intézményeik csaknem 24 ezer emberről gondoskodtak 2013-ban.

Máltaiak:

“Az adományozás pillanatnyi segítség, ami konzerválja a kialakult állapotot. A jó segítség kimozdítja a rászoruló embereket.  Jól segíteni csak úgy lehet, ha nem azt adjuk, ami épp a raktáron van, hanem azt, amire a másiknak ténylegesen szüksége van. Egy példa: a vörösiszap katasztrófa után a segítő szervezetek a kialakult rutin szerint ivóvizet, konzervet, takarót szállítottak a helyszínre, egy hét után már nem volt hová letenni a segélyeket. Az otthonukat veszített családoknak lakásra volt szükségük. Végül 155 család átlag 10 hónapon át lakott a szeretetszolgálat által bérelt lakásokban.”

Hosszú távú sikerek közt említik egyebek mellett a tarnabodi elektronikai hulladékbontó üzemet is:

„A munkaerőpiacon esélytelen helyi lakosság foglalkoztatására alapított üzem kilenc éve működik, önfenntartóvá vált, jelenleg a falu legnagyobb munkáltatója.”

 Ökumenikusok:

„Számunkra azok a történetek a legkedvesebbek, amikor a segítségnyújtással sikerült megfordítani egy negatív irányú folyamatot, és munkánkkal nem csak átmeneti enyhülést sikerül adni a nélkülözőknek, hanem sorsfordító esélyt, kitörési pontokat a szegénységből. Példa erre a kastélyosdombói modellprogramunk, ahol lakhatásukat vesztett családoknak kínálunk egy újrakezdési programot: velük együttműködve készítjük fel őket az önálló életre. Az elmúlt hónapokban 3 sokgyerekes nagycsaládnak sikerült önálló otthonban biztosítani az újrakezdést.

A segítségnyújtás akkor a leghatékonyabb, ha be tudjuk valamilyen rendszerbe illeszteni. Pl. ha biztosítunk tüzelőt, de bevonjuk a klienst egy adósmentő vagy adósságkezelő programba, vagy utánanézünk, hogy milyen szociális ellátás, támogatás illeti őt meg.”

Fotó: Ökumenikus Segélyszervezet


Ajánlott videó

Olvasói sztorik