Belföld
Tóvári Zsuzsanna (Tóvári Zsuzsanna)

Tóvári Zsuzsanna: Elkelnének a példaképek

Kálnoki Kis Attila
Kálnoki Kis Attila

rovatvezető. 2014. 12. 29. 10:00

A vízilabda-válogatott nem csak 13 szálfatermetű legényből áll. A látványt ugyan ők szolgáltatják, de mögöttük nem kis stáb dolgozik. Köztük egy csinos, halk szavú nő. Imre Tóvári Zsuzsanna sportpszichológus, és a háttérből segíti a csapatépítést. A kirakat, és ami mögötte van.

2010 óta tevékenykedsz a vízilabdában, a közvélemény számára mégis csak a 2013-as barcelonai világbajnoki cím után kezdett világossá válni, hogy a válogatott teljesítménye mögött komoly sportpszichológusi munka is áll. A Kemény-érában ez nem domborodott ki ennyire. Mi ennek az oka?

A sport is, a csapatsportok is és a pszichológia is állandóan változik. Több mint 10 éve foglalkozom a területtel, de míg a profitorientált világban évtizedek óta evidencia, bevett gyakorlat, hogy önfejlesztés, tréning, lélektan legyen a csapatépítés mögött, addig itthon még elég kevés csapatsport alkalmaz sportpszichológust. Ez a terület újszerű. 2010-ben olyan sikeres, felépített közösségbe csöppentem, ahol Kemény Dénes már előttem is tudatosan alkalmazott csapatépítő módszereket, pszichológiát. Ezért eleinte kevés rést találtam és nem lett volna szerencsés azonnal belenyúlni egy már régóta jól működő felépített rendszerbe.

Kemény Dénes edző, pszichológus, pedagógus volt egy személyben?

A legjobb edzők birtokában vannak annak a tudásnak, amellyel lélektanilag megfelelően tudják támogatni az egyes játékosokat és ezen keresztül a csoport dinamikájára is pozitívan hatnak. Dénes évek alatt olyan jól működő rendszert épített fel, amelynek minden pontja arra fókuszált, hogy a közösség erős és összetartó legyen. Kezdve attól, hogy ki kivel melyik szobában lakik, addig, hogy a tornákon a csapat mindig együtt mozogjon, minden apró részletre odafigyelt.

Egyszóval kevesebb szerep jutott neked, ezért nem „látszottál” a csapat mögött.

Tóvári Zsuzsanna (Tóvári Zsuzsanna) 

“Nem. Idővel megtaláltam az említett réseket, jóllehet olyan erős, tudatos karakterek is akadtak köztük, mint Biros Péter vagy a fiatal Varga Dénes, akikkel kevésbé kellett külön foglalkozni, míg más kifejezetten igényelte a lélektant. Az önismereti munka akkor hatékony, ha erre a kliensnek is van belső igénye, erőltetni nem lehet és nem is kell. Inkább azért nem látszottam, mert nem éreztem szükségét. Mostanság is csak azért váltottam, mert méltatlanul kevés szó esik arról a professzionális munkáról, amit Benedek Tibor, a játékosok és a stáb elvégez.”

Pedig a vízilabda-válogatott reputációjával az égvilágon semmi gond sincs.

Elfogadott, de ettől én még nem látok olyan médiatámogatottságot körülöttük, mint amit más, műsorok kapnak. A közelmúltban Debrecenben lejátszott magyar-magyar gálameccs, ahol olimpiai bajnokok, világbajnokok és a jelenlegi válogatott játszott mérkőzést fel sem volt véve. Mondjuk nehéz is lenne a mai tévéműsorok butábbnál butább realityműsorai között idősávot és méltó helyet találni nekik.

Meglehet azért, mert a közvéleményt nem a klubok, a bajnokság vagy a BL-eredmények foglalkoztatják elsősorban, hanem hogy a válogatott nyer vagy sem az aktuális világeseményen. Itt meg az időszakosság szab gátat a médiavisszhangnak, hiszen olimpia négy, világ és Európa-bajnokság kétévente van.

Mégis sokkal több tudás, információ, követendő minta van ebben a csapatban, mint ahányszor ez bemutatásra kerül. Fájó, hogy nem az az érték a mai magyar közmédiában, hogy olyan embereket állítsanak példaképnek, akik tisztességes és kőkemény munkával sikereket érnek el.

Példákat tudnál mondani?

Ahogy a játékosok viszonyulnak egymáshoz, az odafigyelés. Amilyen alázattal viseltetnek a sportág, a munka, az állandó tanulás iránt – ki, milyen minta tud lenni a fiatalok, vagy bárki számára. Ez máshol nem ennyire általános és szembetűnő. Ezért én biztosan többet mutatnám ezt az oldalt, mert a mai világban elkelnének a példaképek. A vízilabda olyan hagyományokra épülő rendszer, ahol nem arról van szó, hogy csak a játék, a teljesítmény és az ezzel besöpörhető jutalom létezik, hanem elvárás, hogy az élet más területén is képezzék magukat. Ezért sokkal nyitottabbak például az én munkámmal kapcsolatban is. Egyén és csapat szintjén is folyton fejlődni akarnak.

Csak a magyar vízilabdára jellemző ez, vagy a sportágra általánosságban?

A külföldre nincs rálátásom, de a magyar uszodákban az a tendencia, hogy ez a magasra tett mérce az edzőktől a sportolók irányába tradíció. A vízilabdázók intellektusa általánosságban magasabb, mint az átlag.

Ezért lehet az, hogy sportág megítélése hazánkban a nemzetközi elfogadottságával szöges ellentétben és eredményességétől függetlenül a legmagasabb polcon áll?

Nem hiszem, hogy csak a városi, értelmiségi szülők gyerekei vízilabdáznának… De az látható, hogy az elmúlt évtizedekben honos működési elv szerint: legyél jó fejben, legyél tudatos és a közeg összességében is felfelé húzza az átlagot. Csak hallgassa meg bárki, hogyan ad interjút és mennyire tudatos Benedek Tibor vagy a játékosai vagy bármelyik volt válogatott játékos de nem mellőzném azokat sem, akik nem válogatottak de a magyar vízilabdavilág tagjai.

Lehet úgy kategorizálni a sportágakat, hogy a vízilabda értelmiségi, míg mondjuk a labdarúgás „proletár sport”?

A labdarúgásban hatalmas a merítés, egészen biztosan ott is előfordul ilyen is, olyan is. Teoretikusan persze az elmondható, hogy míg a labdát bármelyik grundon lehetett rúgni, addig a vízilabdához mindig el kellett utazni az uszodába, be kellett fizetni a jegyet, és alapvetően a víz veszélyes közege többletfigyelmet követel mindenkitől, edzőtől, játékostól. Így alapból kicsit más a kiválasztódás.

Akkor általánosítsunk. Ahhoz, hogy valaki kiemelkedő legyen bármely csapatjátékban milyen intellektus szükséges?

Magas. Értelmi, azaz játékintelligencia és érzelmi egyaránt. Egy jó csapatban több van azokból, akik mindkettőnek birtokában vannak, de alacsonyabb játékintelligenciával is lehet valaki kiváló feladat-végrehajtó.

A kettő közül melyik a fontosabb?

Nem tennék különbséget. Mindkettő.

Ha valamelyikből kevesebb jutott, úgy lehet fejleszteni egyiket, másikat?

Lényegében ez a feladat. Játékintelligenciát is lehet fejleszteni például rengeteg videózással, egy-egy szituáció elemzésével. Benedek Tibor talán e téren hozta az egyik legerősebb újdonságot. Csapat és egyéni szinten egyaránt rengeteg elemzést végeznek a stáb tagjai. Ettől tudatosabbá válik stresszhelyzet kezelésében is a csapat és több megoldás van a fejében.  Nagy Viktor barcelonai produkciója mögött például olyan több órányi videóelemzés áll, amit korábban nem így csinált. Mind Gergely István mind Dabrowski Norbert olyan erős tudatosságot hozott be a játékosok felkészítésébe, ami példaértékű. Ki, milyen helyzetből, többnyire hova lő, stb. Komoly tanulási folyamat ez. Az érzelmi intelligenciát pedig lélektani munkával lehet képezni.

Mennyit foglalkozol a vízilabda-válogatottal?

Csoportfoglalkozások a felkészülési idő alatt hetente vannak és egyénileg is zajlanak az önfejlesztő, önismereti munkák a játékosokkal. Minden játékosnak meg van határozva az egyéni szerepe és célja is. Ahogy közeledünk az eseményhez és kialakul a végső csapat úgy sűrűsödnek a lélektani felkészítés gyakorlatai is.

Egész évben? Az évközi összetartások alatt is?

Nem. Általában nyolc hetes a közvetlen felkészülés egy-egy világversenyre. Akkor kezdődik a munkám. Attól a pillanattól szoros együttműködés van, és sokat vagyok a játékosokkal és a stábbal.

A keret kialakításánál figyelembe veszi az egyes játékosokról alkotott képedet, véleményedet a szövetségi kapitány?

 A válogatás, a keret kialakítása kizárólag Tibor feladata. Attól én tudatosan távol is tartom magam. Nem szólok bele. Nem tudnék bizalmas kapcsolatot kialakítani a játékosokkal, ha a velem megosztott információkat a későbbi kiválasztásra használnám fel. Ki lenne olyan amatőr, hogy bármilyen problémát megosszon velem, ha tudná, hogy felhasználom. Az én feladatom kizárólag a fejlesztés és a csapatépítés.

Hogyan zajlik egy-egy csoportfoglalkozás? Úgy kell elképzelni, mint a filmekben, körbeültök és beszélgettek?

Igen. Én a kibeszélés híve vagyok, mert az ilyen célorientált közegben nem lehet csoporton belül feszültség, megoldatlan probléma. Ezeken a csoportfoglalkozáson mindent kibeszélünk és megoldást keresünk. Egy csapat akkor tud hatékony lenni a meccsein, ha képes szembenézni a belső konfliktusaival és meg is oldja azokat.

És az egyénin?

Az egyéni munka attól függ, kinek mire van szüksége és kit mi gátol abban, hogy kihozza magából a maximumot. Van, aki önismereti munkát végez, mert arra van szüksége, és vannak olyan játékosok, akiknél azon dolgozunk, hogy minél tudatosabbá váljanak abban, hogy mitől játszanak jól. Valakinél egyszerűen csak pontos célokat állítunk adott meccsekre. Ha a cél és az eléréséhez szükséges út tiszta, az sokat segít annak elérésében.

Az kevés, ha az edző a mi a feladat kérdésre a „hát játssz jól fiam” választ adja?

Az elme ezzel pontosan nem tud semmit sem kezdeni. Ok, de mitől vagyok jó?

Párhuzamot lehet vonni a céges csapatépítések és a sport között?

Egy az egyben. Azzal a különbséggel, hogy míg az élsportban egyszerű és egyértelmű a végcél, addig a cégeknél is az kéne legyen.

Kéne?

A kitűzött éves bevétel elérése kevésbé kézzelfogható alkalmazotti szinten és tapasztalatom szerint a vállalatoknál nem minden esetben látszik az emberre vetített cél. Így a hatékonyság és a sikerorientáltság is nehezebben kérhető számon. Megfogható, személyre szabott célokra van szükség ahhoz, hogy valakit jól lehessen motiválni.

A válogatottnál valószínűleg mind a 13 játékos sikerorientált, a kudarckerülő típus oda sem kerül.

Nem feltétlenül, mert ez teljes mértékben személyiségfüggő. Ugyanakkor sokat segíthet a kudarckerülő típusnak, hogy itt annyira erősek a célok és olyan magasra van állítva a mérce, ami miatt esélye sincs kudarcot kerülni. Itt lépésről lépésre a célért kell dolgozni. Hogy mitől leszek jobb. Kételyekre nincs idő. Ha mégis előfordul, úgy a csapaton belül a vezérek, az edző, végső soron a lélektan segít.

A kudarctól való félelem tud problémát okozni? A hibától való félsz és annak megoldása játékszituációban nyilván mindenkinél előforduló gócpont.

Persze. De ezt úgy kell feloldani, hogy jó, jó, követsz el hibát, de nézd meg mik a céljaid. És ha azt el akarod érni, akkor nincs arra időd, hogy felesleges kételyekkel gyötörd magad. Abban hiszek, hogy a sportban és az élet bármely területén, aki el akarja érni a célját, annak nem lehet B terve. Mert, ha van, akkor tudat alatt már a kibúvót, az ahhoz vezető utakat keresi az ember. Aki kételkedik, annak lelassul a döntéshozatala és elfolyik az energiája a határozatlansággal és nem ér el a célig. Hallott már valaki olyan nyilatkozatot, hogy egy vízilabdás nem az aranyat akarta megnyerni?

Miközben iszom a szavaidat egyre kevésbé értem, miért van az, hogy a sportpszichológiát még manapság is cirka 50 százalékban fenntartásokkal kezelik?

Inkább 70-80. Holott ma már akár az 5-10 évvel ezelőttihez képest is más a teljesítményszint. Amikor úszásban századmásodperceket kell lefaragni és többet, jobban edzeni már nem lehet, akkor marad az elme fejlesztése, és a másképp gondolkodás.

Az utóbbi időben a szakmádnak a legnagyobb reklámot tán Szilágyi Áron csinálta az olimpiai aranyérmével, illetve azzal, hogy piedesztálra emelte az edző, a szakma szerepe mellett a háttérben a sikereiért dolgozó sportpszichológusi csapatot is. A vívásban, ahol lényegében két elme párbajozik, próbál meg egymás agyán túljárni, jelentősebb szerepe lehet a lélektani felkészítésnek, mint bármely csapatjátéknál?

Tóvári Zsuzsanna (Tóvári Zsuzsanna, ) 

“Nehogy azt hidd. A vízilabda negyeddöntő, elődöntő, döntő, legalább akkora, nüánszokon múló elmepróba. Rendre az a csapat jön ki győztesen, amelyik fejben inkább bírja, ahol a szerepek teljes mértékben tisztázottak, ahol mindenki tudja, mi a játékban való szerepe, mi a személyre szabott feladata, kicsoda ő a csapaton belül, és ha, még úgy gondolja, adott esetben a másik feladatát is meg tudná oldani, akkor is elfogadja a rá rótt szerepet. Alázat nélkül nincsen kiemelkedő teljesítmény se egyéni, se csapatszinten.”

Mi történi akkor, amikor két játékmester, két zseni ütközik? Az ilyen típusú belső feszültségeket hogyan lehet feloldani és pozitív irányba terelni?

Persze van ilyen helyzet is, feltörekvő fiatal tehetség kontra „öreg róka” konfliktus elkerülhetetlen. Ezeket mi a már említett csoporthelyzetekben oldjuk fel. Mert ha a belső konfliktusok nincsenek kibeszélve, akkor azt a srácok beviszik magukkal a vízbe. A meccs maga egy konfliktushelyzet. Ha a belső góc nincs megoldva, akkor azt sem tudják. A válogatott játékosai megtanulták, hogyan kell őszintén, egyenesen kommunikálni egymással és akár 5 perc alatt képes egy fiatal és egy tapasztalt játékos megbeszélni és megoldani a közöttük fennálló konfliktust. Nagyon profin tartják meg egymást.

Amikor bekerültél ebbe a közegbe lényegében veled egykorú 2 méteres nőideálokkal találtad magad szembe. Hogy történt? Beléptél az öltözőbe és…

Oda azért nem. Bár előfordult egy külföldi mérkőzés után, annyira belemerültünk a beszélgetésbe, hogy simán átsétáltam a férfiöltözőn…

Az szép lehetett… No, de mégis? Te is kimondottan csinos nő vagy. Hogy fogadtak?

2010-ben már jó pár éves gyakorlatom volt egyéni munkákból, csoportokból, csapatépítésből akár a sport akár civil területen. Tudtam kezelni a helyzetet. Másrészt a játékosok annyira profik voltak, hogy tudták, ha ebbe a helyzetbe kell beleállni, akkor ebbe állnak bele. Nem éreztem se ellenállást, se mást. Végezték a dolgukat a cél érdekében. Ott ült velem szemben több, mint egy tucat vízilabdázó, többségük olimpiai és világbajnok és hihetetlenül jól beleálltak a helyzetbe. Együttműködtek bármilyen feladatban, amit adtam nekik. Ők nyerni akartak és a cél érdekében nincsen kételkedés vagy ellenállás, csak munka. Ez egy jól felépített rendszer volt akkor is és most is. A Dénes engem küldött és megcsinálták, amit kértem, mert hittek a Dénesben a válogatottban és a célban. Felemelő volt velük dolgozni akkor is és most is.

A hétköznapokon szinte lehetetlen modellezni a vb-döntő szintű stresszhelyzetek. Milyen külső eszközöket használsz ennek előidézéséhez?

Nehéz megtalálni a módszert, hogyan lehet mesterségesen egy vb döntőt modellezni. De például alkalmaztunk olyan csapatépítést, ahol a TEK-esek lőttek a játékosokra. Bármennyire tudod, hogy nem fogsz meghalni, azért a hang, a feladat elég komoly kihívást jelentett, ami után 150-es pulzussal, remegő kézzel rögtön kapták az elméleti teszteket. Tervezünk hasonló testi és mentális határfeszegetéseket a jövőben is.

Élvezik ezeket a játékokat?

Tudják, ha ilyen adrenalin szinten megoldanak helyzeteket, akkor az segít majd a tétmérkőzésen is.

Két gyermeked van, 4 és 6 évesek. Szeretik a vízilabdát?

Különválasztom a munkát a családtól, még meccsre sem viszem őket. Ha hazamegyek, akkor pedig ott nincs vízilabda.

De azért fognak sportolni?

Mindenképpen. Olyan személyiségnevelő hatása van a sportnak, ami pótolhatatlan. Ott tanulják meg a gyerekek, hogyan kell igazán megküzdeni és dolgozni valamiért és, hogy munka nélkül nincsen siker. Legszívesebben mindenkit csapatba tennék. A lányom már most fitnessezik, míg a fiam nagy magyar virtussal minden bizonnyal focizni fog. Mert én még mindig hiszek a magyar labdarúgásban.

Onnan nem kerestek még?

Dolgozom NB1-es labdarúgókkal. De általánosságban nem hiszem, hogy a sportág legnagyobb problémája az, hogy a játékosok lélektanilag lennének lemaradva. Összetettebb probléma ez, és nagyobb részben technikai, edzéselméleti a hátrány, mint mentális.    

És ha a kis ember focizni fog, akkor mi lesz?

Akkor anya nagyon ritkán fog meccsre járni…

Miért?

… és nagyon nem fog a kisfiával fociról beszélni. Mert alapvetően nem jó, ha a szülő minden hétvégén ott áll és kiabál a pálya szélén. Rossz hatással van a gyerekre. Sokszor találkozom olyannal, amikor a gyerek nem magának, hanem apának akar megfelelni. Mert minden gyerek apának akar megfelelni. Ha egy anyát kérdeznek a gyerekéről, ő mindig elmondja milyen szép, milyen aranyos. Míg ha az apát faggatják, úgy ő büszkén hangoztatja, mi mindent tud már. Innen ered a teljesítménykényszer. Legyen a gyereknek külön útja, saját küzdelme, magába vetett hite. Ezért nem kell folyton ott állni mellette. Bizalmat kell adni neki, hogy egyedül is képes megküzdeni a feladataival, mert akkor lesz önbizalma.

A sportolónak a hit, a tudásának a megfelelő ismerete hogyan hat a teljesítményre?

Az egyén teljesítménye annyi, amennyire tartja magát. De az, hogy mennyire hiszünk magunkban, az erősen függ attól, mennyire hisznek bennünk a szüleink és a tanítóink. Sok sportolónál ott tudom erősíteni az önbizalmat, hogy lekapcsolom a megfelelési kényszerről és átterelem az énközpontúságra. Megértetem velük, hogy aki fontos, az már ő. A sportlélektani munkáimnak 70-80 százaléka az önbizalom-növelésből áll.

 

 

 

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.