Belföld

Rogán volt főépítésze kerül az Iparművészeti élére

Cselovszki Zoltánt, Habony Árpád felfedezőjét fogja kinevezni Balog Zoltán az intézmény élére – értesült a magyarnarancs.hu több forrásból.

Az Iparművészeti Múzeum vezetésére Takács Imre korábbi igazgató távozása után még 2014 áprilisában írtak ki pályázatot, amire a lap forrásai szerint senki nem jelentkezett. Ezt követően Baán László miniszteri biztos irányította az intézményt, akinek a feladata a következő pályázat előkészítése volt.

Cselovszki Zoltán hosszú távon megbízott vezetőként irányítja majd a közgyűjteményt, mivel nincs megfelelő végzettsége a pozícióhoz. A cikk szerint ez idő alatt elvégez majd egy, a múzeumigazgatók számára előírt vezetői tanfolyamot, valamint módosítják az Iparművészeti alapítói okiratát úgy módosítják, hogy elegendő legyen az építész

  Fotó: MTI/Varga György

Cselovszki még 1988-ban, a Fidesz első kongresszusán lépett be a pártba. 1994-ben megkapta a frissen megalakult Várostervezési és Városképvédelmi Bizottság (VVB) vezetői posztját. Ő mutatta be a fideszes elitnek Habony Árpádot, akivel máig jó viszonyt ápol. Ám beszélő viszonyban volt és maradt a másik oldallal is. Tízéves fővárosi politizálás után 2000-ben az Országos Műemlékvédelmi Hivatal élére került, a 2002-es kormányváltásig. Ő dolgozta ki az Új Budapest Tervet. Az is felvetődött a 2006-os választások előtt, hogy ő indul a főpolgármesteri címért, de a főépítészi székre komolyan esélyes lett volna, ha Demszky bukik. 2007-ben azonban meg kellett elégednie az V. kerület főépítészi címével. A nevéhez főződik a Budapest Szíve projekt megvalósítása.

2012 júliusában az általa létrehozott, akkor már jócskán legyengített KÖH élére került. A kormány két hónappal később megszüntette a hivatalt. L. Simon László és Cselovszki is saját sikereként értékelte, hogy végül a Forster Központ néven az egykor hatalmas intézmény egy – jogosítványoktól megfosztott – részét sikerült átmentenie.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik