A százhat egyéni választókerületből mindössze kilencben sikerült jelöltet állítania az „Ángyán Pártnak”, vagyis a Tisztesség és Emberség Szövetsége politikai mozgalomnak. Kudarc?
Realitás. Működik a választási törvénybe kódolt csalási lehetőség: a kispártok lemásolták egymás listáit.
Mind csalt?
Nem biztos, hogy mind, de az tény, hogy még az országos listát állító kispártok aktivistáit is alig láttam gyűjteni. És az is tény, hogy a mi aktivistáink kaptak ajánlatot más kicsiktől, hogy „itt a listánk, másoljátok át nyugodtan, mi meg a tiéteket másoljuk, és akkor mindkettőnknek meglesz”. De hát hogy lehetne így, csalással indítani egy mozgalmat?!
Hány választókerületben próbálkoztak ángyánista jelöltek?
Harmincegyben.
A százhatból. Miért csak annyiban?
Ahol helyben nincs szándék pártoktól független, tisztességes jelölt elindítására, oda mi hiába megyünk. Harmincegy helyen találtunk megfelelő jelöltet, ebből kilenc szedte össze a szükséges ötszáz érvényes aláírást. Ez a realitás.
Fotók: Berecz Valter
Ön próbálkozott egyéniben?
Nem.
Miért nem?
Mert ha az ember az élete vége felé tart, akkor értelmetlen egy olyan parlamentben tölteni a kevéske idejét, amilyen lesz a következő.
Milyen parlament lesz?
Akkora többség lesz benne, ami azt csinál, amit akar.
A kilenc emberét minek hajtja az értelmetlenség felé?
Leginkább a saját lelkiismeretem megnyugtatására kezdtem építkezni: mozgalmat hoztam létre, ami az Országgyűlésen kívül próbál megerősödni. Célunk leváltani ezt az egész kócerájt. Ezért járom a vidéket, s szándékom szerint járni is fogom.
Csepp a tengerben, ha ön hetente egyszer-kétszer úgy tíz ember előtt elmondja majd, hogy nagy a baj. Az országosan olyan, mintha semmit se csinálna. Eltűnik.
Eddig se a parlament tett engem láthatóvá.
Az tette országosan ismertté.
Bizonyos körökben.
Onnan kanyarodtunk el, miért hajtja az „értelmetlen” Országgyűlés felé a legjobb embereit.
Hogy mozgalmunknak hídfőállást teremtsünk odabent. Tudom, hogy egy ilyen szisztémában, ahol központi diktátum szerint intéződnek a dolgok, reménytelen megváltoztatni a viszonyokat. De aki bent van, az csak hozzájut némi információhoz, nyilvánossághoz.
Semmi sansz, hogy a kilenc jelöltjük bármelyike is győzzön.
Várjuk ki a végét. Zuglóban nem lefutott a fideszes Papcsák és a mi Horváth Andrásunk közötti verseny. A választás teszt lesz arra, milyen állapotban van a társadalom. Olyanokat választ, akik kirabolják a közös kasszát, vagy inkább tisztességes képviselőket küldenek az Országgyűlésbe? Ha összemérjük Papcsákot és Horváthot, a Napnál világosabb, hogy egész más emberi minőséget képviselnek. Vagy ott van a mi Lehmannunk! Az vajon mennyit nyom a latban a választáson, hogy ő ingyen, bérmentve védi a devizahiteleseket?
Hány százalékot kell hozzanak átlagosan a jelöltjei ahhoz, hogy elégedett legyen az eredménnyel?
Ötöt. Hogy elmondhassuk: megugrottuk volna a küszöböt, ha van országos listánk.
A kettő százalékot meg azért kéne megugrani, mert különben a jelölteknek vissza kell fizetniük a fejenkénti egymillió forintos állami támogatást.
A kettő százalék a minimum. De ahogy látom, elég óvatosan költenek a jelöltjeink, hiszen ők sem tudják, mi lesz a végeredmény.
Vagyis benne van a pakliban a két százalék alatti eredmény.
Kíváncsian várom.
Azt hallottam öntől pár hónapja, úgy kalkulál, két éven belül összeomlik a „mostani rendszer”.
Ez csak egy megérzés. Más meg mást érez. Például a feleségem azt mondja, most ismét egy negyvenéves Kádár-korszak következik. De én optimistább vagyok. Nem működtethető a végtelenségig egy ilyen korrupt, velejéig romlott rendszer. Voltam bent Havasnál az ATV-ben, kérdezte, mit csodálkozom azon, hogy szétrabolták az országot, hiszen Sárközi Tamás közgazdász már a rendszerváltásnál megmondta: a szocialista vagyont le kell bontani, ami fájdalmas lesz, és bizonyosan megjelennek a trógerok. Meg is jelentek. De én mégis csodálkozom azon a mohóságon, amivel a mai napig rávetik magukat mindenre, és nem hagynak másnak semmit se. Már azzal elégedett lennék, ha csak a felét rabolnák el, csakhogy ebben a maffiairányításban a népnek nincs lehetősége kikényszeríteni, hogy legalább a másik felit meghagyják neki.
Ha borulna minden, miből gondolja, hogy a tisztességesek ugranának elő a népből vezetőnek, s nem a szörnyetegek?
Ez komoly kérdés. Nem tudni, milyen irányt vehetnek az események. Ezért mondom: létre kéne hozni a helyi csírákat, hogy adott esetben alternatívát mutathassanak. Ez az én utolsó nagy munkám. Meglehet, nem leszek eredményes, de a lelkiismeretem miatt meg kell tennem, amire képes vagyok.
Ön a ciklus közepén nagy lendülettel szaladt neki saját miniszterelnökének, miniszterének, kormányának, frakciójának. Nem meglepő, hogy támogatói zömmel más pártokból érkeztek, nekik nyilván kapóra jött az akció. Házon belül egyedül Bencsik János képviselő állt Ángyán mögé. Sokáig úgy tetszett, együtt mozognak, ám végül ön számkivetett lett, Bencsik viszont Tatabányán Fidesz-KDNP színekben indul az áprilisi választásokon. Mit szól?
Megértem Bencsiket.
Mert?
Mert ilyen megértős korba értem. A volt MDF-es, most fideszes Font Sanyit is megértem. Amikor kiléptem a kormányból, odajött hozzám, mondta, ne haragudjak, de neki még tervei vannak ezen a politikusi pályán, így nem segíthet.
Tényleg megérti?
Tényleg. Ők nálam egy generációval fiatalabb társaság. Ambíciózusak. Én persze akkor sem csinálnám, ha húsz évvel fiatalabb lennék, de hát különbözőek vagyunk. Mindenkinek magának kell majd elszámolnia a lelkiismeretével. Nekik is, nekem is. Sajnálom. Őszintén hittem, hogy János és még nyolc-tíz frakciótag beáll mellém fordítani a szekéren. De hát nyilván fölmérték, hogy nincs esély. Reménytelen. Olyan a rendszer, hogy ha a pártközpontnak nem felel meg valaki, akkor nemcsak neki, hanem az egész családjának vége, ellehetetlenítik.
Önt nem lehetetlenítették el.
Én könnyű helyzetben vagyok, hiszen egy év múlva elérem az öregségi korhatárt, s nyugdíjba megyek. Bár már látni a riasztó előkészületeit annak, hogyan verik majd szét az intézetemet a gödöllői egyetemen, ami az életem. S ha megszűnik az intézet, hiába hogy a köztársasági elnök nevezett ki egyetemi tanárnak, utcára tehetnek.
Azért robbantanának szét egy egyetemi intézetet, hogy alápakoljanak az „áruló” Ángyánnak?
Persze. Lassan két éve zajlik a folyamat, de a végkifejlettel valószínűleg megvárják a választást.
Amikor ön kilépett a kormányból, kacérkodott az LMP-vel és a Jobbikal is. Mi lett azokból a barátságokból?
Nem kacérkodtam én egyikkel sem. Ügyekben működtünk együtt. Mindegyikkel szemben voltak fenntartásaim. A végén megmondtam a Schifinek is, hogy ne haragudj, de nem veszek én részt az LMP-ben.
Miért?
Túl liberális az a vonal.
Az mit jelent?
Nekem a család a konzervatív értelemben vett családot jelenti.
És a Jobbik ellen mi a kifogása?
A nemzeti radikalizmussal nincs bajom, ha az tartalmi nemzeti radikalizmust takar, a nemzet iránt elkötelezett, nyugodt, higgadt politikát. Ám a Jobbik nagyrészt nem erről szól. Mondtam ezt Vonának is, ő meg azt felelte, hogy az hadd legyen az ő baja, azt majd ő kezeli. De nekem úgy nem megy, a militáns utcai radikalizmus nem az én világom.
