A Magyar Pedagógus Kar (MPK) létrehozásának bejelentésekor Hoffmann Rózsa megint azt emelte ki, hogy az oktatáspolitika hangsúlyos része a pedagóguspolitika, a tanári hivatás presztízsének növelése. A minden állami iskolában dolgozó pedagógus számára kötelező kar ötlete – mint írtuk – ugyanakkor kiverte a biztosítékot a szakmai szervezeteknél, az ellenzéki pártoknál és a szakszervezeteknél is. Igaz, a Pedagógusok Szakszervezete kényszerből (mint hangsúlyozták, nem tudtak volna ezen változtatni) tudomásul vette az MPK-t, de egyben rosszallását fejezte ki ezzel kapcsolatban.
A demokratikus ellenzéki pártok és a Hálózat a Tanszabadságért közleményben tiltakozott, kifejtve, hogy a kar „létrehozása a többpárti parlamenti demokráciákban kialakult társadalmi együttműködés, és egyeztetési mechanizmus kiiktatására irányul, olyan irány, amely csak a totális társadalmakban – a diktatúrákban – működött”.
Az egyik aláíró, az Együtt 2014 néhány hete mutatta be és bocsátotta vitára az oktatáspolitikai elképzeléseit leíró Fehér könyvet, amelynek tartalmával kapcsolatban gyakorlatilag „ellenzéki koalíció” alakult ki, csak hangsúlybeli eltérések vannak az egyes pártok szándékai és a kötetben megfogalmazott célok között.
Senki nem hisz benne
A Fehér könyv számos hazai és nemzetközi tanulmányon, oktatási vizsgálatok adatain alapul. Ezek egyike a TÁRKI decemberi kutatása, amely többek között a pedagógusok véleményét térképezte fel az Orbán-kormány oktatási reformjaival kapcsolatban.
Fotó: Berecz Valter
Ebből kiderül, hogy a tanárok és tanítók igen borúsnak ítélik meg a reform legfontosabb eleme, az államosítás várható hatásait. Legkevésbé abban hisznek, hogy ezzel a pedagógusok bére növekedni fog (65 százalékuk nem hisz ebben), de elgondolkodtató, hogy mindössze két százalékuk szerint javul biztosan az oktatás színvonala az államosítás után, és 40 százalékuk biztos benne, hogy nem.
Azok utasítják el legjobban, akik már átélték
Még talán leginkább a finanszírozás biztonságát és az iskolák közötti egyenlőtlenség csökkenését illetően találni egy mintegy egyötödnyi pedagógust, akik szerint az államosítás ezeken a területeken járhat pozitív hatással, de az elutasítók aránya itt is igen magas (minden második tanár).
Talán nem meglepő, hogy a magukat konzervatívnak vagy jobboldalinak tartók kissé pozitívabban ítélik meg az államosítás hatását (de az már meglepő, hogy ők sem pozitívan!), mint a magukat liberálisnak vagy baloldalinak tartó pedagógusok. Az iskolák biztonságosabb finanszírozásában legkevésbé éppen azok bíznak, akik már korábban átestek ezen, nevezetesen a megyei fenntartású intézmények pedagógusai. A bérek emelkedésében pedig a fenntartótípus szerint az egyházi intézményekben dolgozók reménykednek.
Kiszámíthatatlan oktatásirányítás
A pedagógus minőségi munkáját akadályozó tényezők közt a megkérdezett pedagógusok körében első helyre került az oktatásirányítás kiszámíthatatlansága, ezt követi a szakmai elismerés hiánya és a munkaterhelés nagysága és aránytalan eloszlása. Ez utóbbival kapcsolatban a TÁRKI-eredmények nagyjából megismétlik annak a 2008-as kutatásnak az eredményeit, amely heti átlag 51 órás munkával eltöltött időt mutatott ki a tanároknál. Most, saját bevallásuk szerint, a pedagógusok átlagosan utazással együtt majdnem heti 50, utazás nélkül 46 órát dolgoznak.
A pedagógusok számára érthető módon a legfontosabb elem a minőségi munka szempontjából a fizetések emelése. Ugyanakkor érdekes, hogy rögtön utána a felsőoktatásban és a pályára kerüléskor érvényesülő szűrést említették, valamint a pedagógusok számára biztosított szakmai támogatásokat.
Mit akarunk az iskolától?
A lakosság elsősorban a tisztességre, erkölcsre nevelést és egy jó szakma elsajátíttatását, tartalmában az anyanyelv elsajátíttatása és az idegennyelv-tanítást tartja az iskola legfontosabb feladatainak. A pedagógusok a lakossághoz képest kevésbé tartják az iskola feladatainak a szexuális nevelést, a versenyszellem erősítését, a játékot, mint ahogy a politikai, állampolgári nevelés terén is látványosan kivonulnának a terepről. A vallásos nevelést sem a lakosság, sem a pedagógusok nem tartják az iskola fontos feladatai közt számon.
A válaszolók többsége az oktatás problémáit helyi szinten szeretné megoldani, és nem a központi akarattól várja a megoldást. A szervezetet érintő döntések nagy részét például a pedagógusok többsége az intézmény kezében hagyná: a házirend elfogadását, a tanulók felvételét, az egyes pedagógusok alkalmazását, elbocsátását, a tantárgyfelosztás jóváhagyását és az SZMSZ elfogadását. A pedagógiai program jóváhagyása az egyetlen, ahol az állami felügyeletet előbbre sorolták az önkormányzatnál. Az igazgató kinevezését pedig az önkormányzatnál hagyná a pedagógusok 40 százaléka.
Mind a lakosság, mind a pedagógusok többsége elutasítja a – most már törvényileg is megengedett – szegregáló megoldásokat,és alapvetően úgy vélik, hogy a cigány gyerekeket a nem cigány gyerekkel együtt, egy iskolában és közös foglalkozások formájában kell nevelni. 2002 óta 40 százalékról 55 százalékra emelkedett az ezt pártolók aránya a lakosság körében. A pedagógusok és a lakosság is inkább egyetért azzal, hogy megfelelő pedagógiai módszerekkel a cigány tanulók jó eredményt érhetnek el az iskolában.
