Nagy örömmel jöttek Győrbe, annak ellenére, hogy a találkozó, a télies időjárás miatt, csak egy héttel a tervezett időpont után jött létre. Rónai Egon és Geszti Péter a Hit Gyülekezete meghívására látogatott a kisalföldi megyeszékhelyre, ahol előbbi a házigazda, utóbbi a riportalany szerepét töltötte be. Portálunk az előadás kezdetén kérdezte Gesztit többek között arról, hogy hova jutnak a mentorált sztárok.
Legyőzted az akadályokat, és ha nagy nehézségek árán is, de végre eljutottál a győri közönséghez. Mit jut eszedbe elsőként a városunkról?
Geszti Péter: Elsőként az, hogy a szocialista-realista időben, amikor még nem lehetett nyugatra utazni, a kabaré színházban egyszer azt mondta Boncz Géza, hogy: „Nyugatra akarsz menni? Akkor irány Győr!” Másrészt pedig az, hogy már sokszor voltam itt, és nemcsak átutazóban, hiszen korábban volt egy ÁSZ című műsorom, ami innen ment, de például két hónappal ezelőtt tartottam a városban egy marketing témájú előadást is egy rendezvényen. Szerencsére van sok kedves ismerősöm Győrben, szóval jó emlékeim vannak a városról. Három ilyen település van az országban, ami közel áll a szívemhez, az egyik az Győr, a másik Pécs , a harmadik Miskolc, de ide sorolnám a szülővárosomat, Budapestet is, pontosabban annak bizonyos kerületeit.
Reklámszakemberként, és médiában vállalt munkásságod kapcsán rálátásod van olyan dolgokra is, amelyet ma, sokan, sokféleképpen értelmeznek és gondolnak. Hogyan vélekedsz azokról a fiatalokról, akiket a tehetségkutatókban felfedeztetek, és gyorsan hírnevet szereztek. Hova visz az útjuk?
G.P.: Bele a nagy büdös felnőttkorba. Ami persze sokszor tele van klisékkel, sok nehezen elviselhető irigységgel, tehetetlenséggel, közömbösséggel, közönnyel. Nehéz nekik, mint mindenkinek. Nagyjából az évezredforduló óta egy elkomoruló, elsötétülő, saját vélt vagy valós kínjaitól szenvedő, megmérgezett országban zajlanak az események, és az a legrosszabb, hogy ezt mi közösen hoztuk létre. Mikor erről beszélek, akkor nem másra mutogatok, csak azt mondom, hogy valamit elszúrhattunk, és sajnos ezek a srácok mind ebbe a közegbe jönnek be, és látom rajtuk, hogy nagyon küzdenek.
Te viszont példakép lehetsz számukra, hiszen kemény munkával sok minden elértél. Mi az, amire a pályafutásod óta talán a legbüszkébb vagy?
G.P.: Arra, hogy nem tévedtem ezidáig akkorát, amit igazán meg kellett volna bánnom. Amit szakmailag, vagy morális értelemben rosszul csináltam volna. Van talán egy-két olyan dalom, amivel meg tudtam érinteni azt a minőséget, amiről álmodtam, ami azt jelenti, hogy túlél több évtizedet csak azért, mert van benne egy egyszerű igazság. A daloknak az a legszebb tulajdonsága, hogy nagyon sok embernek tudnak boldogságot okozni, és az egy jó hivatás, ha az ember azzal foglalkozhat, ami másokat örömmel tölt el. Nem szokásom kihúzott mellkassal járni, de arra nagyon büszke vagyok még, hogy sokan szeretnek és, hogy nem vesztettem el a gyerekkori barátaimat. Nem utolsó sorban pedig arra, hogy amikor rosszkedvű az ország akkor is találok olyan embereket, akikkel jó álmodozni valamiről…
