Belföld

A szegények önbecsülését is elvenné a kormány

Egy négygyermekes ormánsági családapa szerint megnehezítené a szegények életét, ha ezentúl Erzsébet-utalványra kapnák a szociális juttatásokat.

Gyurgyevics István feleségével és négy gyermekével az Ormánságban él, egy százfős dél-baranyai községben, Drávapiskiben. Havonta nagyjából 120-130 ezer forint a családja összbevétele – ennyi pénzből élnek hatan. István az ominózus 47 ezer forintot kapja közmunkásként, a többi pénzük (70-80 ezer forint) szociális juttatás, segély. A családfő elmondta, bevételük nagy része a számlákra megy el, a többi ételre és a gyerekek számára szükséges dolgokra – például iskolaszerekre a nagyobbaknak vagy pelenkára a nyolc hónapos kisbabának. Gyógyszerre mostanában többet költenek. „Szeles az idő, ilyenkor gyorsabban betegszenek a gyerekek” – mondja. A család pénze általában a hónap közepére elfogy, ilyenkor István feleségének anyja, a nagymama segíti ki a családot, ha tudja.


Fotó: MTI / Czeglédi Zoltán

Az ormánsági családapa szerint megnehezítené az életüket, a szegény emberek életét, ha Erzsébet-utalványra kapnák a szociális segélyt. A hír hozzájuk is eljutott: az egyik kormányzati elképzelés szerint nemsokára nem készpénzben, hanem Erzsébet-utalványban adnák a családi pótlékot és más szociális juttatásokat. „Ha odamegyek a helyi benzinkutashoz, nem mondhatom neki, hogy utalványra adj benzint” – mondja az ormánsági családfő. (Kivéve, ha Mol-kút, mert azokon már elfogadják – a szerk.) Nem mintha lenne autójuk. Szerinte – lévén Drávapiski egy zsákfalu egy árválkodó vegyesbolttal – a mostaninál is nehezebb lenne az életük, ha az egyelőre kormányzati tervből valóság lenne. Így is hónapról hónapra élnek, szinte lehetetlen beosztani a pénzüket, ha ezt még megbonyolítja az erzsébetes szocsegély, az csak újabb nehézséget fog okozni számukra. Ez az egyik. A másik az önbecsülés – nem szeretné ugyanis, ha a kormány beleszólna abba, mire költik a pénzüket. „Szerencsére senki nem iszik alkoholt a családban” – mondja és hozzáteszi, szeretnék ők eldönteni, mit és hol vesznek.

Elfogadni Erzsébetet:
Drávapiskin ugyan nincs olyan hely, ahol Erzsébet-utalvánnyal lehetne fizetni, de az onnan 10 kilométerre lévő Vajszlón már annál inkább. Ott a 9-es számú ABC és egy Mol-kút is várja az elerzsébetesedetteket.
Az elfogadóhelyek listájához kattintson ide.

 

Vizsgálják

Csak májusban derül ki, hogy a kormány miként fizeti ki a szociális juttatásokat. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium közleménye szerint jelenleg még vizsgálják, indokolt-e a szociális juttatások „elerzsébetesítése”. A Nefmi megjegyzi, a tavalyi úgynevezett szociális konzultáció során, a kormány kérdéseire választ adók 89 százaléka támogatta, hogy “aki szociális segélyt kap, az részben pénzben, részben más formában kapja meg az összeget, annak érdekében, hogy az állami támogatás valóban az eredeti célját szolgálja”.

Megalázó

Civilszervezetek már korábban is jelezték, tiltakoznak az egész ötlet ellen. „Téves és megalázó” – ezekkel a szavakkal kommentálta többek közt a Magyar Szegénységellenes Hálózat, a Magyar Családsegítő- és Gyermekjóléti Szolgálatok Országos Egyesülete és az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány a kormány tervét. Ennek kapcsán levelet is írtak az illetékes minisztériumnak. Szerintük azzal, hogy a kabinet utalvánnyal váltaná fel a pénzbeli ellátást azt feltételezik, hogy a szegények és gyerekesek nem rendeltetésszerűen használják fel az állami támogatásokat. A civilek úgy vélik, hogy ez a „feltételezés téves, előítéletes és megalázó. Számos hazai és külföldi kutatás szerint a szegény gyerekes családok túlnyomó többségében a gyerekek az elsők. A gyerekek szükségleteit a lehetséges maximumig kielégítik, a szülők nélkülöznek inkább. Ha valaki mégis rosszul használja fel a pénzt, szociális szolgálatokkal segítik. A szélsőséges esetekben pedig a szenvedélyfüggő úgyis szerez pénzt, először például eladja a pénzhelyettesítőt, és a helyzet romlik tovább. Indokoltnak tekintett esetben egyébként már most is lehetőség van természetben nyújtani a családi pótlékot vagy a segély egy részét”.

Feketebiznisz

A Népszava által megkérdezett szociológus nagyjából osztja ezt a nézetet. Herczog Mária úgy gondolja, hogy azok, akik eddig is italra, cigire, szerencsejátékra vagy bármi egyéb élvezeti cikkre költötték az ételre, gyerekekre szánt segélyt, így is megtalálják majd a módját, hogy ezt a jövőben is megtegyék. A szociológus szerint félő, hogy kialakul majd egy olyan feketekereskedelem, mely az Erzsébet-kártya áron aluli beváltására épül majd. Herczog hozzáteszi: a kormány ezzel a lépéssel nem felnőttként, hanem gyermekként kezeli az amúgy is nehéz sorsú segélyezetteket.

Az esetleges fekete iparág kialakulásával az LMP is egyetért. Szél Bernadett még kedden tett fel az üggyel kapcsolatban kérdést a parlamentben.A képviselő szerint nem egyértelmű, hogy kiknek jó a javaslat és kiknek rossz, illetve ő is felemlegette az utalványok esetleges áron aluli értékesítését. A parlamentben a közigazgatási miniszter válaszolt az LMP-s kérdésre. Navracsics Tibor azzal nyugtatta Szél képviselőtársát, hogy a Nefmi csak a megfelelő megvalósíthatósági tanulmány elkészülte után dönt a rendszerről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik