Arató László: a NAT eklektikus és túltelített (Fotók: Kummer János)
Mennyire határozta meg eddig és mennyire fogja meghatározni ezután a Nemzeti Alaptanterv (NAT) az iskolák mindennapi gyakorlatát?
Eddig nem nagyon határozta meg, mert csak kompetenciákat írt le, a konkretizálás a kerettantervekre és az iskolák helyi tantervére hárult. Az új NAT-ot ezzel szemben feltöltötték tartalmakkal, ezért az már nagyon is befolyásolja, mi történik a tanórákon. Nagyon bőséges, (sőt: túl bőséges) műveltséganyagot ad, amit a kerettanterv még tovább konkretizál, s így még ennél is elviselhetetlenebb megkötöttséget fog jelenteni. A helyi innovációkat mindez szinte lehetetlenné teszi. Ez az irodalomban különösen tragikus, mert ha egy olyan irodalmi kánont nyomunk le a gyerekek torkán, ami nincs hozzáigazítva személyes érdeklődésükhöz, generációs kultúrájukhoz, akkor nem sikerül belső tudássá tenni a tananyagot. Ha egy szóval kellene jellemeznem a NAT-ot, azt mondanám, eklektikus. Ha kettővel, akkor eklektikus és túltelített. Azért eklektikus, mert három réteget olvashatunk ki belőle. Egy rendkívül ideologikus, illuzórikus bevezető elméleti szöveget, egy kitűnő és korszerű részt, amiben a kompetenciákat, a differenciálás módszertani alapelveit, a fejlesztési követelményeket fogalmazzák meg, illetve a kötelező, közös műveltségtartalmak megjelenítését. Ha egy iskola komolyan veszi, hogy megtanítsa az erősen túltelített utóbbit, akkor nem lesz ideje a kompetenciák fejlesztésére. Az egyik legnagyobb hazugság, hogy a módszertani szabadsága megmarad a tanároknak. Ilyen mennyiségű anyagot csak kinyilatkoztatva lehet leadni. Ez a tanterv csak a nevében alaptanterv, mivel nem csupán a tantervek közös alapját, nem csupán a közös nemzeti minimumot tartalmazza, hanem annál sokkal-sokkal többet.
Az államtitkárság szerint nagy igény volt arra a pedagógusok körében, hogy visszanyessék a túlzott szabadságot, és meghatározzák, mit kell konkrétan tanítani. Tényleg jobban szeretik a tanárok, ha megmondják mit, mikor, hogy tanítsanak?
Az elmúlt húsz évben volt egy állandó ingadozás a helyi és a központi szint abszolutizálása között. Eddig az előbbi volt hangsúlyos, ami az iskolák mintegy 20 százalékának kedvezett, ahol innovációra kedvet érző tanárok voltak. A másik 80 százalék valóban tehernek élte meg a szabadságot. Hoffmann Rózsa oktatáspolitikája azért nem kap kellő ellenzést, mert a tanárok a túlzott önállóság helyett, inkább szeretnének végrehajtók lenni. Ez nagy baj, mert végrehajtók végrehajtókat, alattvalók alattvalókat nevelnek. A Magyartanárok Egyesülete mindig is azt mondta, hogy a NAT és a helyi tantervek közötti köztes szintet, a – segítő jellegűen, profi szakemberek által megírt – kerettanterveket kellene erősíteni. Eddig a domináns tankönyv alapján írták a kerettanterveket, és ez óriási probléma volt. Magyarból például a ’80-as években megjelent tankönyvek „íratták” a 2000-es, és még a mostani, 2012-es tantervet is. Enyhén szólva más volt 1980-ban a kultúra, a kontextus, mint ma. Vicces, hogy például magyarból – néhány változtatással – az új NAT az 1978-as tantervre hasonlít leginkább. Eltelt több mint 30 év
Ilúzió, hogy ami elhangzik, azt a gyerekek meg is tanulják
„Nagyon fontos, hogy minden iskolában ugyanaz elhangozzon” – indokolta a NAT előíró jellegét Solti Kálmán, a dokumentum középiskolai bizottságának tagja nemrég az egyik tévében. Nem elfogadható álláspont, hogy minden gyerek, az ország minden pontján megkapja ugyanazt a műveltséget?
Elképzelhetetlen, hogy minden iskolában ugyanaz elhangozzon, s ha mégis, akkor az egyik iskolában meg is értik azt, és kezdeni is tudnak vele valamit, a másikban értik, de nem tudnak vele mit kezdeni, a harmadikban pedig nem is értik. De már maga a szó, az elhangzik is nagyon beszédes. Frontális tanulást jelez, amikor a tanár előadja az anyagot. Pedig az egy óriási illúzió, hogy ami elhangzik, azt a gyerekek meg is tanulják.
Nyilván arra gondoltak, és ezt deklarálták is a NAT kidolgozói, hogy rögzíteni kell azt a nemzeti műveltséget, amit minden tanulónak el kell sajátítani.
Ezzel kapcsolatban gyorsan megjegyezném, hazugság, hogy eddig nem volt tartalmi szabályozás Magyarországon. Az érettségi követelmények egyértelmű tartalmi szabályozást jelentenek. Megjegyzem, az új NAT-ban jórészt a régi érettségi követelményei jelennek meg, kicsit kiegészítve. Az pedig egy tökéletes illúzió, hogy attól, hogy elő van írva egy csomó mű címe, az valódi, belsővé tett műveltséggé válik a tanulók fejében. Ettől nem lesz közös nemzeti műveltség. Hoffmann Rózsa beiktatása idején rögtön kijelentette, hogy ezen túl Harry Potter nem szoríthatja ki a János vitézt az iskolából. Ez egy nagyon árulkodó, az oktatási célok álságosságát mutató kijelentés volt. Nincs ugyanis olyan magyar iskola, ahol a János vitézt ne tanítanák. Egyetértek, kellenek olyan művek, amik reprezentálnak valamilyen közös műveltséget, közös nyelvet. De sokkal kevesebb, mint ami a NAT-ban megjelenik. A mennyiség növelésével nem lehet a közös nevezőt megerősíteni.
Petőfi nem “duplajó”, mint Ady
Mennyire sok művet ír elő a NAT?
Felső tagozaton és középfokon (5-12. osztályban), ha jól számoltam, 158 művet határoz meg legalább szerzővel, ennek mintegy harmadát konkrét címmel. Ezen kívül van 6-7 szabadon választható kortárs szerző. Ez rengeteg, és ráadásul az előírt műveket feltűnően esetlegesen választották ki. Alsó tagozaton például előírták Szabó Magda, Szabó Lőrinc, Nagy László és Tersánszky Józsi Jenő egy-egy művét. Miért épp Tersánszky? Nem azt mondom, hogy nem lehet egy-egy művét feldolgozni, de nem írnám elő kötelezően. Szabó Lőrinctől mit kell tanítani? Én nem szeretném a Lóci-verseket alsóban elővenni, nem szerencsés. Petőfitől 24 vers van megadva kötelezően (ebből memoriternek 6). Ez rengeteg. Más költőktől csak 10-et írnak elő, és azért Petőfi nem „dupla jó”, mint Arany vagy Ady. Az is esetleges, hogy miért a Reszket a bokor kötelező, és miért nem a Minek nevezzelek? Miért az István öcsémhez, és miért nem az Egy estém otthon? Ki tudja eldönteni, hogy az egyik vagy a másik fontosabb a nemzeti műveltség szempontjából, esztétikai szempontból? Lehet persze ízlésbéli különbség, de éppen ezért nem kellene központból meghatározni ennyire konkrétan a műveket. Rengeteg ilyen van a tantervben. A NAT két nagy győztese Szabó Magda és Gion Nándor. Semmi bajom ezekkel a szerzőkkel, de az nem stimmel, hogy mindkettő kötelezően választható 20. századi regényként szerepel felsőben is és a 9-12. évfolyamon is. Ez némileg túlreprezentálása e szerzőknek. A határon túli irodalom szintén felül vannak kicsit reprezentálva szerintem. Sütő András drámája mellett tanítani kell Székely János drámáját is. Az persze szóba sem jön, hogy például Spiró György egy drámája bekerüljön. Itt az lehet a – szerintem nagyon vitatható – érv, hogy élő szerző nem szerepelhet a tantervben.
Ennek meg ellentmond, hogy Csukás István benne van a NAT-ban.
Szerintem véletlenül, talán Lázár Ervinnel keverték össze. Ő az egyetlen még élő szerző, aki szerepel. De az egész anyagra jellemző, hogy a 19. századhoz nagyon közeli prózapoétikát érvényesít. Ha azt akarjuk, hogy a gyerekek a 20., 21. század irodalmát is olvassák, akkor nem lehet, hogy az utolsó szerző olyan típusú, kevéssé újító szerző legyen, mint Szabó Magda. Ezért baj, hogy azon az alapon, hogy még élnek, nem szerepel Nádas Péter, Esterházy Péter, vagy az egyetlen irodalmi Nobel-díjasunk, Kertész Imre. De van, amikor a halál sem elegendő ok arra, hogy valakit tanítsunk. A 20. századi magyar lírában választhatóan kötelező szereplők között szerepel Áprily Lajos, Dsida Jenő, Vas István, Orbán Ottó, Nemes Nagy Ágnes, Nagy László, de nem szerepel Petri György. Pedig Petri elég nagy költő ahhoz, hogy ne lehessen csak úgy kidobni az alaptantervből. Hajnóczy Pétert, Mándy Ivánt szintén kihagyták. Igaz, Mándyt csak a középiskolaiból (a felső tagozaton szerepel mint választhatóan kötelező ifjúsági regény szerzője).
Nem kéne erőltetni a Kőszívű ember fiait
Ön Petrit, Kertészt hiányolja, a Jobbik Wass Albertet. Nem lehet, hogy politikai megfontolások is közrejátszottak az irodalmi kánon meghatározásában?
Igen, elképzelhető, de ezt közröhejnek tartom. Wass Albert nem kapott Nobel-díjat, és komoly irodalomtörténészek nem sokat írtak róla. De visszatérve az alapvető bajokra: az elfogadott köznevelési törvény alapján csak rossz alaptanterv jöhet létre. Ráadásul, miközben igen sok – szerencsés és nem szerencsésen kiválasztott – epikai és lírai mű van belezsúfolva kötelezőként a NAT-ba, egy-két ifjúsági művet enged csak a világirodalomból. Ez azért tragikus, mert a 10-14 éves gyerekeket mindenekelőtt olvasóvá kellene nevelni. Az Egri csillagok, a Pál utcai fiúk, a János vitéz, a Toldi nem elég erre. Sokat kell tanulniuk, de keveset hagyják szabadon, az érdeklődési körüknek megfelelő műveket olvasni a diákokat. A felső tagozatnál – ahol egy mű kivételével végül is rendben van a kötelező művek listája – sokkal rosszabb a helyzet a középiskoláknál, ahol olyan mennyiségű mű van előírva, hogy az már elveszi a teret a kortárs irodalom, a populáris irodalom tanításától, a művek a gyerekek érdeklődésére is figyelmet fordító kiválasztásától.
Mi az az egy mű a felső tagozaton, ami nincs rendben?
A kőszívű ember fiai. A gyerekek többsége nem olvassa el, mert nyelvileg nehéz. Felsőben ezt, gimnáziumban az Aranyembert kell elolvasni. Én Jókai egy regényével megelégednék, és azt is középiskolában tanítanám. Nem azért mert nem jó író, hanem azért mert a gyerekeknek nem élvezetes olvasmány. Ha olvasóvá akarunk nevelni, nem kellene erőltetni A kőszívű ember fiait.
A világirodalmi lista is sokat változott?
Ott ugyanaz a helyzet, esetleges, hogy ki maradt benn, ki esett ki. Például az, hogy E.T.A. Hoffmann kiesett még a választhatóan kötelező szerzők közül is, azt furcsállom. Én sem írnám elő kötelezően, de így gyakorlatilag nincs igazi német romantika a tananyagban. És ha egyszer Bulgakovot akarunk majd tanítani, akkor nem árt Hoffmann valóság-képzelet közti átmeneteit megismerni. A világirodalom aránya egyébként csökkent a magyar irodalomhoz képest, de ez védhető álláspont. Viszont itt is Hrabal és Marquez a legújabb szerző. És sorolhatnám: miért Keats, és miért nem Wordsworth? Miért Poe és Schiller, miért nem Hölderin és Rilke? Ez utóbbiak egyébként az 1978-as tantervvel kerültek be az iskolákba. Összességében is az az érzése az embernek, hogy most, 34 év elmúltával konzervatívabb ízlésvilágot tükröz a NAT, mint a 78-as tanterv.
A NAT elfelejti, mi történt 1978 óta
Az irodalomtanárok azt is sokszor felhozzák kritikaként, hogy a tantervek – nyilván azért, hogy a történelemmel párhuzamos korokat dolgozzon fel az irodalom – ragaszkodnak a kronológiához, ami a gyerekek életkori sajátosságait nem veszi figyelembe. Marad az időrendiség?
Én az elmúlt 20 évemet arra használtam, hogy a kronologikus irodalomtanítás kizárólagossága ellen harcoljak. Nem sok eredménnyel. Az egy „jó” marxista hagyomány, hogy az irodalom a társadalomtörténet illusztrációja. Az ideológia már tovatűnt, de a kronológia megmaradt. Nem lenne ez baj, kronologikus rendezés is kell, de nem kizárólagosan. A NAT és a kerettantervek lényegében kizárják a nem kronologikus felépítést. Ez a műmennyiség bebetonozza ezt.
Mekkora mozgástere lesz az irodalomtanároknak arra, hogy akár a tanterv mellett vagy ellenében a meggyőződése szerint tanítson, mondjuk Petrit, Kertészt, Esterházyt?
Elvileg, kortárs szerzőként lehetséges őket vagy például Juhász Ferencet vagy Tandori Dezsőt tanítani, csak akkor a fiatalabb kortársakra már semmiképpen nem jut idő. Ha a szakfelügyelet beindul és az érettségi rendszer is megerősíti ezt a szemléletet, akkor jelentősen beszűkül a tanárok mozgástere. És ha ennyi szerzőt, művet meg kell tanítani, akkor nem nagyon fér bele más, és átrendezgetni sem lehet a tartalmakat. Ez a társadalom arra szocializálódott, hogy kiskapukat keressen, de nem szerencsés, ha ez kerül újra előtérbe. Egyébként a magyartanításban erősen él a működésképtelen „Nem engedünk 48-ból”-szemlélet, és ezt megerősíti a NAT is. Bizonyos szempontból érthető, én is úgy érzem, hogy bűn kihagyni egy-egy Berzsenyi ódát, fáj kihagyni egy Vörösmarty-verset. De be kell látnunk, nem lehet mindenkit egyforma mélységgel tanítani. Akkor lehet élményt adó irodalmat átadni a gyerekeknek, ha egyik esetben mélyfúrásokat alkalmazunk, másik esetben pedig csak valamilyen impressziókat mutatunk föl. Erre nem ad módot a NAT. Az egész tanterv elfelejtett számot vetni azzal, hogy mi történt a világban 1978 óta. Nem válaszol a kereskedelmi média kihívására, az internetes kultúrára. Az iskolában ott ül az online-generáció, aminek a tudáshoz más a viszonya, és mi ugyanúgy akarjuk tanítani az irodalmat. Figyelembe kellene venni a kultúrafogyasztási szokásaikat. Nem lehet efelé nem nyitni, de nem lehet ilyen előírt, túlzsúfolt, kötelező, zárt műveltséganyaggal nyitni. A nemzeti örökség védelme érdekében kellene ezt megtenni! Ahhoz, hogy elolvassanak egy Móricz-regényt, lehet, hogy előtte egy Grecsó Krisztiánt kell olvastatni. Ahhoz, hogy a Mester és Margaritát olvassák, lehet, hogy ha már nem E.T.A. Hoffmanntól, akkor először a Harry Potterből érdemes megismertetni velük a valóság és fantasztikum közti átmenetet.
