Belföld

Felmondta a leckét Hoffmann

Az oktatási államtitkár bejelentette, sikeresen lezajlott az idei felsőoktatási felvételi. Adatokat csak hét végére ígért. Hoffmannt megvédte Pokorni, köszönetet mondott neki Michl, bírálta az ellenzék.

A parlament hétfői plenáris ülése Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár felszólalásával kezdődött. Ha valaki azt várta, hogy konkrét adatokat hall majd a felvételik kapcsán, csalódott. Hoffmann nagyjából annyit mondott, hogy sikeresen lezajlott a felvételi procedúra, és az informatikai rendszer nem omlott össze. Kiemelte, hogy nagyszerűen újították meg a magyar felsőoktatást, s e megújítás hívószavai a minőség, a versenyképesség és a finanszírozhatóság.

Arról is beszélt, hogy nem korlátozzák a bejutók számát, és hogy csaknem 70 ezer fiatalnak támogatja valamilyen módon a tanulmányait az ország. Utalt arra, hogy az elektronikus bevallások szerint nem csökkent a felvételizni szándékozók száma, de hozzátette, adatok csak a hét végén lesznek, illetve áprilisban.

Nagyjából ennyi információt tartalmazott az államtitkári felszólalás, de ez már elég volt Michl József (KDNP) honatyának, hogy megköszönje az államtitkár munkáját, továbbá, hogy egy percen belül négyszer ejtse ki a „lehetőség” szót a felsőoktatási reformmal kapcsoltban. A maga módján, kurtán, de megvédte Hoffmannt a régi kormánypárti ellenlábas, Pokorni Zoltán is. Kiemelte, bár csökkent a felsőoktatásba jelentkezők száma, még mindig vannak annyian a jelentkezők, mint az utolsó szocialista kormány idején. Pokorni ugyanakkor a bizonytalanság szót szőtte bele többször a mondandójába.

Hiller István (MSZP), Balczó Zoltán (Jobbik) és Osztolykán Ágnes (LMP) viszont emlékeztette a Házat, hogy tavaly közel 54 ezren, idén csak 34 ezren tanulhatnak ingyen (sőt: röghöz kötésért). Hiller szerint Hoffmann győzelmi jelentése fura, amikor a világban tapasztalható trenddel ellentétes útra terelve a felsőoktatást, a 60-as évekbe vezette vissza. Mint mondta, a keretszámok ilyen drasztikus visszavágására nem volt példa az elmúlt 40 évben. Annak kialakítása szerint minőségellenes, a Diákhitel 2. pedig felelőtlen, mert a gazdaságot középtávon kiszámíthatatlanul megterheli. Hiller szerint a reform után drágább lett a felsőoktatás, mint azelőtt.

Balczó Zoltán szerint is csak játék a számokkal és a szavakkal a tandíj szó kerülése. Ha azért nincs tandíj, mert maradt még 32 ezer hallgató, aki nem fizet, akkor, ha lesz ötezer, akkor is ezt mondjuk? – tette fel a kérdést a jobbikos képviselő. Emlékeztetett, hogy voltak olyan államtitkárok, akik lemondtak, mert nem vállalták a kormány megszorításait.

Osztolykán Ágnes (LMP) arra emlékeztetett, hogy szerte az országban a hallgatók, az oktatók tüntetnek, Hoffmann pedig úgy beszél, mintha egy másik országban élne. Az LMP-s képviselő – utalva a keretszámok meghatározására – azt mondta, az oktatási államtitkár a jól megtanult tervgazdálkodásban hisz, amiről már a szocializmusban is bebizonyosodott, hogy nem működik. Úgy véli, a kormány egyszerűen elvette a jövőt a fiataloktól.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik