Kis: Nem mondjuk ki, mert nincs tandíj

Fotók: Berecz Valter

Február elsejétől vette át a decemberben lemondott Dux Lászlótól a felsőoktatási helyettes államtitkári pozíciót. Ekkorra már a parlament elfogadta az új felsőoktatási törvényt, sőt az idei keretszámokat is kihirdették. Kész helyzetbe került. Ugyanakkor a hallgatók, az oktatatók, a rektorok, az oktatáskutatók, sőt, kormánypárti politikusok is – különböző vehemenciával – bírálják az intézkedéseket, demonstrálnak. Miért vállalta?

Viszonylag régóta a felsőoktatásban dolgozom egyetemi oktatóként, vezetőként. Éreztem a bizalmat a felsőoktatási intézmények, a felsőoktatási közösség részéről, így elvállaltam a feladatot.

Bemutatkozásakor leszögezte, hogy teljes mértékben egyetért a törvény szellemiségével, a felsőoktatás átalakításának irányával. Ebből az következik, hogy a megszületett törvény „végrehajtójának” szerződött vagy lesz lehetősége korrekciókra is?

A felsőoktatási átalakítások egyik kiindulópontja a rektori konferencia által egy éve megfogalmazott „problématérkép”. Ebben blokkokba szedve leírták, milyen problémák vannak a minőséggel, a diplomakibocsátás és a munkaerőpiac közötti illeszkedéssel, a finanszírozással, az intézményhálózat szerkezetével stb. Erre alapozzuk azokat a felsőoktatás új irányait meghatározó intézkedéseket, amelyek a közeljövőben végrehajtási rendeletekben fognak megjelenni.  Ki kell dolgoznunk az ágazati prioritásokat, az új finanszírozási rendszert. A felsőoktatási intézményeknek új stratégiai terveket kell készíteni. Rendkívül izgalmas tervezési időszak elején vagyunk, ami sok pozitív változást jelent a felsőoktatás minden szereplőjének.

“Az új hitel nem más, mint egy visszatérítendő állami támogatási rendszer”

Tíz éve, az első Orbán-kormány idején is itt, a szakminisztériumban az oktatás átalakításáért dolgozott főosztályvezetőként. Akkor azonban a mostanival éppen ellentétes folyamatok zajlottak: a felsőoktatás kapuinak szélesre tárása, a bolognai-rendszerhez való csatlakozás aláírása, az önfenntartó diákhitel kidolgozása. Most melyik irányt tartja jónak? Vagy ennyit változott a világ?

Nem gondolom, hogy ellentétes folyamatról van ma szó, mint 10-12 éve. A kormány célja ma is a felsőoktatáshoz való hozzáférés kiszélesítése, a diplomások számának növelése. Az akkori diákhitel az első lépés azon az úton, amely a társadalmi felemelkedést segítve megteremtette a továbbtanulás lehetőségét a szerény körülmények között nevelkedő fiatalok számára. Mára eljutottunk oda, hogy ez nem elégséges. Egy újabb hitelkonstrukcióra van szükség ahhoz, hogy élénküljön a társadalmi mobilitás. A Diákhitel 2. létrehozásával az állam azoknak nyújt segítséget, akik egyébként nem járhatnának főiskolára, egyetemre. Az új hitel nem más, mint egy visszatérítendő állami támogatási rendszer.

Nem arra van a diákhitel, hogy így a fiatalok fizessék ki – igaz, késleltetve – azt, amit eddig az állam fizetett? Nem a keretszámok megvágása miatt kellett kialakítani a Diákhitel 2.-t?

Az államilag támogatott helyek változásai éppolyan összetettek, mint magának a felsőoktatásnak a problémája. Az állam által támogatottak összlétszáma nem változik drámai mértékben. Az intézkedések egy egészségesebb felsőoktatási szerkezet kialakítását célozzák.

“A mesterképzésekben megmaradt a tavalyi mintegy 20 ezres létszámkeret”

Negyven százalékkal csökken az alap- és osztatlan képzésre felvehető hallgatók száma. Ez elég drámai, nem?

Ez félreértés. Az alapképzés állami ösztöndíjas kerete összesen 31 ezer. Múlt évben 43 ezer hallgatót vettek fel. De a pótfelvételik során a fel nem töltött ösztöndíjas létszámkeret átcsoportosításával az egyes szakokon jelentős mértékben változhat a mostani keretszám. Ha kevesen jelentkeznek részösztöndíjas képzésekre, akkor ez további állami ösztöndíjas helyeket jelenthet. A mesterképzésekben megmaradt a tavalyi mintegy 20 ezres létszámkeret.

Rosszul tudom, hogy tavaly alap- és osztatlan képzésre összesen 53 400 államilag támogatott (azaz tandíjmentes) tanulót vettek fel, idén pedig 34 ezret vesznek fel?

Volt egy létszámkeret és volt a felvett létszám. Múlt évben összesen 43 ezer államilag támogatott hallgatót vettek fel alapképzésre. E mellett volt 10 ezer felsőfokú szakképzéses hely. Most 31 ezer az előbbi létszámkeret, és 3500 az utóbbi. Az egész szakképzési rendszer, s így a felsőfokú szakképzési rendszer is alapvetően átalakul, az utolsó évfolyam indul a mai formájában.  Mint mondtam, az alapképzési férőhelyek száma pedig felfelé nyitott. Ha a mesterképzési vagy a részösztöndíjas helyeket nem töltik fel, akkor korrigálhatunk. Néhány hét múlva kiderül.

Mire számít?

Az előző években a mesterképzési létszámkeretet nem töltötték fel. Elképzelhető, hogy idén is akár ezres nagyságrendben lesz „maradék”, a részösztöndíjas státusz új, ezért nehéz vele kalkulálni, de valószínűleg itt is lesz néhány betöltetlen hely. Ezekből a maradékokból alakítjuk majd ki a létszámkorrekciós javaslatunkat, amiről a végső szót a kormány mondja ki.

“Az oktatásban egyetlen évnyi halogatás is súlyos következményekkel jár”

Példátlan, hogy néhány héttel a jelentkezési határidő előtt tudják meg a végzős gimnazisták, hogy alapvetően változik meg a továbbtanulási esélyük. Miért volt szükség ilyen gyorsan változtatni? Miért nem lehetett megvárni, míg a rendszer letisztul?

Ezeknek a változásoknak már korábban meg kellett volna kezdődniük. Már évekkel ezelőtt éppen az államilag támogatott létszámok meghatározásával, az egyes területek erősítésével kellett volna egyértelmű üzeneteket küldeni a középiskolásoknak, hogy mire érdemes néhány éves perspektívában készülniük. Melyik az a pálya, ami biztosabb jövőt ígér, amit az állam is nagyobb mértékben támogat. Most valóban úgy tűnik, hogy felkészületlenül érték ezek a változások a középiskolásokat, de a változások szükségességét senki nem kérdőjelezi meg. Rosszul állunk műszaki vagy informatikusképzésben, ám eközben a társadalomtudományos diplomás kibocsátásban „túltermelés” van. Jó néhány intézménynél voltam vezető, és láttam, hogy a bölcsész, jogász végzettségűek nem nagyon találnak képesítésüknek megfelelő munkát, a műszaki, informatikai, rendszerszervező végzettségűek pedig rögtön elhelyezkednek. Az oktatásban egyetlen évnyi halogatás is súlyos következményekkel jár, a mostani változások hatásai a munkaerőpiacon majd 3-5-7 év múlva éreztetik hatásukat. Nincs vesztegetni való idő arra, hogy letisztuljon a rendszer.

A felmérések ennek ellentmondanak. A munkaerő-piaci sikeresség szempontjából (magas kereset, magas elhelyezkedési arány, rövid álláskeresési idő) a jogászok, a közgazdászok vannak a legjobb helyzetben, és a természettudományi képzésen diplomázottak a legrosszabban. Ha az állam át próbálja venni a döntést a fiataloktól és sokakat irányít erre a területre, akkor lehet, hogy csak a diplomás munkanélkülit termel az új rendszer. Biztos, hogy fel lehet mérni a munkaerő-piaci igényeket?

A természettudományos diplomák esetén nem a jelenlegi, hanem a várt munkaerő-piaci igényeket vette számításba a kormány. Tehát nincs semmiféle ellentmondás a mostani statisztikák és a keretszámok kialakítása között. Ha a nemzeti fejlesztési stratégiákat megnézzük, mind azt mutatják, hogy a fejlesztés irányai azok a területek, amelyek 100 százalékban felszívják majd a természettudományos végzettséggel rendelkező diplomásokat. Abban igaza van, hogy pontosan tervezni nem lehet, de mégis csak szükség van valamilyen előrejelzésre. Megvannak azok a testületek, amelyek ezzel foglalkoznak.

“A külföldi tanulmányok sincsenek ingyen”

Az alsó középosztálybéli gimnazisták jó részének, akiknek a szülei épp a devizahitelt nyögik, a hitel bármilyen formája tabu. Azt mondják, ha nem tanulhatnak ingyen, akkor vagy OKJ-s képzésekre mennek, vagy akik tehetik, külföldre. Számolnak ezzel a veszéllyel?

Aki elolvassa az erről szóló 3-4 oldalnyi információt, megérti, hogy a diákhitel tulajdonképpen nem is hitelként működik. A törlesztési módját tekintve ugyanis egyáltalán nem hitel módjára viselkedik. A külföldi tanulmányok sincsenek ingyen, a megélhetési költségek külföldön gyakran magasabbak, mint nálunk az önköltséges képzés térítési díja. De ne feledkezzünk meg arról sem, hogy az elvándorlás mekkora törést jelent az ember családi, baráti, társas életében.

Nem hitel módjára viselkedik? Azért csak vissza kell fizetni…

Vissza kell fizetni, de rendkívül humánus, az egyéni problémákra érzékeny visszafizetési rendszert alakítottunk ki. Jó modellek vannak arra, hogy az elhelyezkedett diplomás alig érezhető mértékben, évek alatt, a fizetés 4-6 százalékában csöpögteti vissza a felhasznált összeget. A kamat nagy részét pedig az állam vállalja magára.

Azt a szót, hogy tandíj, soha többé nem lehet kimondani?

Azért nem mondjuk ki, mert nincs tandíj. Ha lenne, az azt jelentené, hogy az állam nem nyújt semmilyen támogatást a felsőfokú tanulmányok elvégzéséhez. Az intézmények meghatároznának egy költséget, és aki azt be tudja fizetni, az tanulhatna. Nem ez a helyzet. Azzal, hogy az állam megteremtette a diákhitel lehetőségét, már az önköltségeseknek sem az az alternatíva, hogy ha be tudja fizetni tanul, ha nem akkor nem tanul. Bárki, kvázi alanyi jogon megkaphatja ezt a fajta állami segítséget.

Hitelt.

Minden felsőoktatás iránt érdeklődő fiatalnak valamilyen formájú támogatást kínál az állam: ösztöndíjat, részösztöndíjat vagy diákhitelt.

“Ultimátumot nem fogadunk el, a kormány egy hónapja meghozta döntését”

A napokban sorra hallatták a hangjukat a diákszervezetek. Demonstrált a HÖOK, a Hallgatói Hálózat. Mindkét demonstráción elhangzott, hogy a diákok nem feltétlenül tandíjellenesek, egy megfizethető, és szociális, valamint tanulmányi ösztöndíjjal megtámogatott általános tandíjat el tudnának fogadni. Ez nem járható út önök szerint?

A most kialakított rendszer mind a fiatalok, mind a felsőoktatási intézmények számára jobb alternatíva. Egy általánosan fizetendő tandíjrendszer, amiben a költség mértéke tisztázatlan viszonyban van a valódi önköltséggel, sokkal kiszámíthatatlanabb lenne. Most azt mondjuk, hogy amit az állam nem támogat, az legyen valódi önköltség. Ez sokkal tisztább helyzet. És az önköltség mértékét állapítsa meg az intézmény a saját felelősségére.

A Hallgatói Hálózat múlt heti tüntetésén egyfajta ultimátumot adott a kormánynak, ami szerint, ha nem gondolják át a keretszámokat máig (február 20-án készült az interjú – a szerk!), akkor újabb akciókat fognak szervezni. Átgondolják a számokat?

A HÖOK az a szervezet, amit legitimnek tekintünk, ami a hallgatók nagy többségének érdekeit képviseli. Velük és a doktoranduszok szövetségével állandó, nyílt párbeszédben vagyunk.

A HÖOK is erősen kifogásolja mind a keretszámokat, mind az állami szerződések tartalmát.

A HÖOK megértette, hogy nyitott rendszerről beszélünk, amiben benne van a korrekció lehetősége. Ők nem ultimátumot küldenek nekünk és nem a felsőoktatás kialakuló rendszerét akarják fenekestől felforgatni, hanem értelmes párbeszédben együtt gondolkodnak velünk. Ultimátumot nem fogadunk el, a kormány egy hónapja meghozta döntését.

A Hallgatói Hálózat tüntetéséről Orbán Viktor úgy nyilatkozott, hogy – bár nem ért egyet a követeléseikkel – de tetszik neki, hogy hallatják hangjukat a diákok, sőt még erőteljesebb tiltakozási formákat is elképzelhetőnek tart a miniszterelnök. Hoffmann Rózsa ugyanakkor politikai szándékot sejt a demonstráció mögött. Ön melyik véleménnyel ért egyet?

Mindkettő igaz, csak más szempontból vizsgálja a demonstrációt.

“Nem akarunk számháborúba belemenni, hogy sok vagy kevés intézmény van”

A HÖOK közben a nemzetközi szervezetén, az ESU-n keresztül Brüsszelhez fordult a „röghöz kötés” és egyéb, a felsőoktatási átalakításokat érintő ügyben. Úgy tudni, hogy az államtitkár asszony konzultálni is fog az EB oktatási bizottságának elnökével a magyar oktatási reformról. Valami probléma csak van az elképzelésekkel, ha erre kényszerül, nem?

Az ESU valóban publikált egy ilyen aggodalmat, de az EU oktatási bizottságától nem kaptunk semmiféle olyan vizsgálatra utaló jelzést, amivel foglalkoznunk kellene. De természetesen le fogunk ülni a bizottság elnökével, hogy tájékoztassuk, milyen változások zajlanak a magyar oktatási rendszerben. A HÖOK vezetői egyébként mindig megerősítik, hogy a munkavállalási kötelezettség céljával egyetértenek, a részletekben van vitánk. Az ösztöndíjszerződés természetesen nem az egyetlen eszköz, mert jó bérekre van szükség, egyáltalán, munkahelyekre van szükség, hogy itt maradjanak a fiatalok. Másrészt a szerződés döntés kérdése, a diák szabadon határozhat arról, hogy aláírja-e vagy sem. Az egy jogi kérdés, hogy sérti-e a munkaerő szabad vándorlását a hallgatói szerződés, ha eljutunk oda, hogy ezt az unióval meg kell vitatnunk, majd megvitatjuk.

Minden felsőoktatási intézménynek el kell készítenie június 30-ig a hosszú távú stratégiáját. Ez alapján újabb nagy változásokra, intézmény-összevonásokra, bezárásokra számíthatunk?

Ez nemcsak az intézmények szerkezeti kereteiről szól, hanem egy átfogó stratégiai gondolkodásról. Az oktatáson kívül ki kell térni arra, hogy innovációs, kutatási területen milyen irányban érdemes fejleszteni, meg kell vizsgálni a nemzetközi kapcsolatokat, újra kell gondolni az intézmények profilját. Azt is megvizsgáljuk természetesen, hogy a tapasztalatok alapján jók-e a mostani intézményi keretek. Nem akarunk számháborúba belemenni, hogy sok vagy kevés intézmény van. Már csak azért sem, mert számos szempontot kell figyelembe venni a vidékfejlesztéstől az új állami támogatási létszám-orientációig. A változó környezetben el kell helyeznie magukat az intézményeknek. Egyébként azt gondolom, valószínűleg lesz olyan kimenete a stratégiaalkotásoknak, hogy bizonyos intézmények integrálódhatnak. De várnunk kell a konklúziók levonásával nyárig, ősszel lehet kiérlelni a szerkezeti változtatási javaslatokat.