Belföld

Lóbáljuk meg Hoffmann Rózsát!

A Hallgatói Hálózat, Vissza a jövőnket címmel demonstrált. A szervezők szerint a felsőoktatási törvény botrányos átalakításával a kormány elveszi a következő generációk jövőjét.

Nem ez az első eset, hogy a Hallgatói Hálózat kellemetlen perceket okoz az oktatási kormányzatnak. Emlékszünk, amikor a HH aktivistái rendesen meglepték az Educatio kiállításon felszólaló oktatási hivatal elnökét.

Most több száz diák menetelt az ELTE-TTK Lágymányosi kampuszának Petőfi híd felőli északi tömbje elől a Szabadság hídon átkelve a Fővám térre. A vidám csapat végigsípolta és -skandálta az utat. A Corvinus egyetemmel szemben lévő téren felállított mobil színpadon először fotósok és videósok próbálták egymást a mélybe lökni, de kisvártatva feltűntek a HH-sok is. Csurgó Dénes azzal kezdte, hogy elmondta, visszautasították Hoffmann Rózsát, aki ma szeretett volna itt beszélni. Nem egy tüntetés a megfelelő helyszín arra, hogy egy ilyen törvényről vitatkozzanak. Pláne, hogy amíg elfogadták, az államtitkár minden egyeztetést visszautasított a diákokkal.

Vagy mégsem?

Korábban az MTI azt írta, hogy birtokában van Erdész Ábel, a HH képviselőjének február 13-i keltezésű levele, amelyben az áll: kérik Hoffmann Rózsát, “legalább egy szó vagy forró tea erejéig” tartson velük a tüntetésükön, ahol a keretszámok radikális csökkentését, “kikerülhetetlen adósságukat” gyászolják majd. “Mindazonáltal nagyon örülnénk neki, ha személyesen reagálna a Hallgatói Hálózat felvetéseire”.


A képre kattintva galéria nyílik!
Fotó: Neményi Márton

Erre Hoffmannék azonnal lecsaptak, jelezve, hogy az államtitkár -elfoglaltságai ellenére is- szívesen elmegy a demonstrációra, és tájékoztatja a résztvevőket a felsőoktatás aktuális kérdéseiről, valamint az új felsőoktatási törvényről. Igen ám, de a tüntetésre kiderült, a HH-nak nincs Erdész Ábel nevű tagja. Vagyis valaki csúnyán rászedte a „nemzeti hírügynökséget” és persze az államtitkárságot is.

12 éves anyuka

Szépen felépített menet szerint, elsőnek egy gimnazista lány lépett a mikrofonhoz, aki megosztotta a nagyérdeművel, hogy nem tudja, elfogadja-e a nagyszülei segítségét a költségtérítésnek hívott tandíj kifizetéséhez. Majd egy jogász szociológushallgató. De kétségkívül a legszemélyesebb történetet egy végzős roma pedagógus lány mondta el az addigra jócskán átázott tömegnek. A nagymamája tizenévesen szülte az anyukáját, aki leérettségizett, és ő most pedagógus lesz. Ha azonban így marad a felsőoktatás rendszere, akkor erre már az ő gyerekeinek nem lesz esélye. Nem lesz esélye senkinek a felemelkedésre, a kilábalásra a nyomorból, mert nem lesz pénz a költségtérítésnek hívott tandíj kifizetésére. A következő felszólaló K. Horváth Zsolt, az ELTE egyetemi oktatója azt mondta, olyan tandíjrendszer bevezetését tudják elfogadni, amely a beszedett összegekből lehetővé teszi a szociális ösztöndíj folyósítását a legrászorultabbaknak. Ilyen most nincs. Ezért elutasítják a mostani rendszert.

Vége, de mégsem

Négy felszólaló, majd a diákkövetelések megismételt felsorolása után hivatalosan vége lett a tüntetésnek. Egy néhány száz főből álló különítmény azonban meglepő lépésre szánta el magát. A tüntetők bemasíroztak az ELTE jogi karának épületébe, ahol elfoglalták a harmadik emeleti auditóriumot. Az előadóban fórumot rendeztek, hogy megvitassák követeléseiket, és kialakítsák közös álláspontjukat. A fórumon ott volt Dorosz Dávid, az LMP országgyűlési képviselője is. A meglepett egyetemi dolgozók egyszer csak bezárták a kapukat, majd Király Miklós dékán beszélt a sokáig vitatkozó hallgatóhoz. Arra kérte a diákokat, “ésszerűen rövid időn belül hagyják el az egyetemet.” Erre először este fél 7-ig adott határidőt. Ezt később 8 órára módosította.

 

A történtek után az ELTE Hallgatói Önkormányzata az alábbi közleményt adta ki:

“A mai napon Egyetemünk több, mint 375 éve alapvető tevékenységeit, az oktatást és a tudomány művelését zavarták meg illetéktelenek. Az ELTE Hallgatói Önkormányzata elítéli, ha bármilyen csoportosulás a véleményét oly módon szándékozik kifejezni, amellyel társadalmi normákat sért. Az ELTE Hallgatói Önkormányzata továbbra is demokratikus eszközökkel kíván a magyar felsőoktatás alakításában részt venni.”

Az Egymillióan a magyar sajtószabadságért viszont szolidaritást vállalt az egyetemfoglalókkal, és Facebook-oldalukon arra buzdítottak mindenkit, hogy csatlakozzon a demonstrációhoz. Az Index tudósítása szerint a felhívás mérsékelt sikert aratott. A Milla buzdítására ugyanis csak mintegy húsz ember érkezett az Egyetem térre. A rendőrök viszont nagy létszámban biztosították a helyszínt.

Este 8 óra előtt nem sokkal aztán az egyetemfoglalók elhagyták a jogi kar épületét. A hvg.hu információi szerint a hallgatói fórum résztvevői arról állapodtak meg, hogy a Hallgatói Hálózat helyi szervezeteket fog kialakítani a középiskolákban és az egyetemeken is. A diákok közfelkiáltással elfogadták azt is, hogy a kormány február 20-ig, hétfőig vonja vissza a keretszámokról szóló rendeletet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik