Kaparni kellett a jeget a közterület-felügyelet szürke Daciájáról, hogy járőrözni indulhassunk. A „parádéskocsisok” szerepében Farkas István és Tóth Gyula, ők „nyerték meg” azt a szolgálatot, melyben újságírókkal járőrözhetnek. A Tarlós István által megígért közterületi rendet jöttünk megnézni.
Készülünk a minusz tízre
Fotók: Neményi Márton
A két közterület-felügyelő, ha nem a sajtót kíséri, gyalog vagy robogóval járőrözik – télen egyik módszer sem túl népszerű. Indulás előtt gyors felszerelésigazítás zajlik – rádió, gázspray, fényképezőgép és a helyszínibírság-tömbök –, valamint egy termosz tea kerül a csomagtartóba, mert a járőrözésen túli elsődleges feladat a védőital-szállítás a kollégáknak.
Fák és halak maradtak
Zugló útjait és tereit ellenőrizzük, de a szolgálatvezető arra is engedélyt ad, hogy szükség esetén elhagyjuk a kerületet. István vezet, ma debütál a Dacia kormánya mögött. Erdész volt, most is egy Pest melletti erdészházban lakik, de 2001-ben inkább a kevés, de biztos közteres pénzre szavazott. Így volt ezzel Gyula is, ő az akváriumépítést cserélte a szolgálatra.
Kilences kód
Fontos érv a kiszámíthatóság is. Két hétig heti háromszor tizenkét óra a szolgálat, majd egy sűrűbb hét következik négy műszakkal. A szabadidőben van mód biztonsági őrként munkát vállalni, így egészíthető ki a bő százezer forintos nettó. Ami nem mellesleg tartalmazza a közterületen szolgálatot teljesítők veszélyességi pótlékát is.
Az akváriumokból nem lehetett megélni
„Amióta mi kísérjük a BKV-ellenőröket, óránként felhangzik a rádión a kilences kód” – mesélik Gyuláék. Nyolcas kódtól rendőr indul a helyszínre, kilencest akkor kiált a vokitokiba a felügyelő, ha agresszió éri, kilencvenkilencest meg abban az esetben, ha többen támadnak rá. A közelmúltban egy Magyarországon tanuló svéd egyetemista vette személyes sértésnek, hogy a közterületes és az ellenőr a jegyét kérte – lerugdosta a közeget a villamosról. Pár kilences után megtalálták a vikinget.
„Nincs könnyű dolgunk a BKV járatain – mondja Gyula -, ugyanis a közlekedési vállalat jutalékot ad minden elkapott bliccelő után az ellenőrnek, ezért a kallerek egy része folyamatosan portyázik, felesleges konfliktusokat vállal.” (Más kérdés, hogy a rendszer rendkívül hatékony, a BKV pótdíjbevétele több tízmillió forinttal nőtt, amióta minden bliccelő kénytelen igazolni magát.)
Hálapénz
Bezzeg a közterület-felügyelők fizetése fix, nem függ attól, mennyi büntetést osztanak ki. Még a forintosított retorzió mértékét is rájuk bízták: háromezertől húszezerig foghat a szolgálati ceruza. A felső tétel a villamossínre parkolóknak dukál. Csak néhány autós próbálkozik a „nem-e lehetne-e másképp megoldani a dolgot” kérdéssel. „Mert a többségnek nincs pénze a korrupcióra – így Gyula -, igaz, a büntetésre sem.”
Rezignált bírságolás – korrupcióra sincs pénz
Mivel külön képzést nem kapnak az ügyek méltányos kezelésére, ezért minden felügyelő más és más szempontokat mérlegel, amikor kitölti a bírságtömböt. „Azok büntetnek húszezerre szabálytalan parkolásért, akiknek nincs kocsijuk, és nem tudják, milyen Budapesten közlekedni” – somolyog István. Igaz, a jövőben nem lesz mód mérlegelniük, a szabálysértési tarifák ugyanis fix összegűek lesznek.
Hólapát
Cirkálunk a zuglói kertes házak között, havas járdát keresve. Mármint olyat, ahol hólapátnyi nyoma sincs a takarításnak. A Cinkotai úton, egy sarokház előtt fékezünk, a felügyelők hümmögnek, fotóznak és felírják a címet. A papír és a fotók mennek az önkormányzathoz, majd a kerület egyezkedik a hanyag tulajjal.
A hajléktalanok eltűntek. “Azért nézz a lábad elé, alá van aknásítva”
A havas járdák mellett a fedél nélkül élők ellenőrzése is a téli rutin része. Senkit sem hagynak kint a fagyban, de ha nem muszáj, nem bolygatják őket – ezen az sem változtat, hogy egyes kerületekben nőtt a szigor a hajléktalanokkal szemben. A közterületes tapasztalat szerint a kétezres évek elején volt a legnagyobb káosz Budapesten, az emlékek között a legélesebb, amikor az egyik felügyelő elhányta magát a Keleti pályaudvar alatti hajléktalantanyán. (Igaz, tapadnak kellemes emlékek is a Demszky-érához, például a jutalmak, melyekből az egyik választási évben előfordult egymilliós is.)
A kiabálós nő csendben
A kormányzati ígéretet, miszerint senkit nem hagyunk az út szélén, most könnyű betartani, mert üresek az Istvánék által sorolt közterületi búvóhelyek – a csikorgó fagyban minden hajléktalan mozgásban van. Csak az Örs vezér téri aluljáróban találkozunk a „kiabálós nővel”, aki „mindig üvölt, ha felügyelőt lát”. Szólni neki nincs miért, mert most épp nem ül, nem fekszik, állni pedig nem tilos, és kivételesen nem is perel a felé közelítő hivatalosságokkal.
Védőital az Örsön. A mostani vezetés figyel, hogy meglegyen mindenük.
A metróbejáratnál viszont van ok az intézkedésre, egy engedély nélküli kesztyűárusba futunk, aki szó nélkül tűri, hogy megírják ellene a feljelentést. Kishal lehet, ha a többiek a helyszínen hagyták, mert manapság az illegális árusok többirányú figyelőszolgálattal küszöbölik ki a meglepetést.
Rablók, BMW-sek és lelemény
Mivel az Örs kiemelt területnek számít, a helyszínen van a felügyelet akciószolgálata is, ők képviselik a csapaterőt – ha szükséges. Olykor rendőr is tart a felügyelőkkel és a kerületőrökkel, ilyenkor fordul igazán élesre a járőri munka. István fellelkesül, amikor annak a bandának az elfogásáról mesél, melynek tagjai a Kacsóh Pongrác úti villamosmegállóban nyúltak be a villamosok nyitott ablakán, s téptek le nyakláncot, válltáskát az utasokról. „Egyszerre több irányból közelítettünk, nyomozók is jöttek a kerületi kapitányságról. Egyik rendőr a ’Na mit nem csináltál?’ felkiáltással rontott a gazemberekre” – újságolja István az elfogás részleteit.
A rutinnal jobb lesz.
Amúgy az atrocitások száma a közeg rutinjával arányosan csökken. Gyuláék szerint rengeteg múlik a fellépésen, meg persze a szerencsén. István egyszer a IX. kerületi Mester utcában adott hálát az előbbiek megfelelő kombinációjának. „Egy BMW X5-ös terepjáró telibe állta a járdát, épp írom fel a rendszámát, amikor jön a kétméteres, kopasz tulaj. Felkészültem a legrosszabbra, de valahogy mégiscsak sikerült emberi hangon megbeszélni a dolgot, és átadtam a büntetőcetlit.”
Persze a kiszabott büntetés önmagában nem garancia semmire, volt, aki a tettenérést is megúszta. Úgy esett, hogy a felügyelők végigfotózták, amint a XVI. kerület erdős részén valaki sittet pakolt ki a kocsijából, ám a bíróságon az illető ügyvédje azzal védekezett, hogy a zöld értékek iránt amúgy végtelenül elkötelezett vádlott nem ki-, hanem befelé zsákolta az építési törmeléket. Budapest a leleményesek városa.
