Belföld

Szabó István: A filmrendezés már nem érdekel

Balla István

2012. 01. 18. 11:00

A rendező és a főszereplő is Oscar-díjas: március 8-án mutatják be Szabó István új filmjét, a Szabó Magda-regény alapján készült Az ajtót. A rendező szerint a politika állandóan átírja a történelmünket, és mindig is ránk akarta kényszeríteni a saját ideológiáját. Ha valaki elé tenne egy táska pénzt, szívesen megrendezné az Utas és holdvilágot is.

Korábban a témában:


“Csak és kizárólag a színészeken múlik” (Fotók: Neményi Márton)

Többször beszélt Szabó Magdával, s e beszélgetéseken fel is merült, hogy az egyik regényét szívesen filmre vinné. Miért pont Az ajtóra esett a választás?

Gyönyörű regénynek tartom, ez a kedvencem Szabó Magdától. Ő egyébként azt szerette volna, ha a Katalin utcából készítenék filmet. Végül a producer, Hábermann Jenő felkérésére készítettük el Az ajtót.

Az ajtó lényegében két nő – az írónő és a házvezetőnője, Emerenc – különös kapcsolatáról szól. Hogy lehet ezeket a belső lelki folyamatokat lefordítani a film nyelvére?

A film különleges adottsága vagy lehetősége, hogy meg tudja mutatni egy emberi arcon a megszülető, megváltozó érzelmeket, gondolatokat, titkokat. Nyilván más rendezők mást mondanak, de szerintem ez a filmművészet egyik legizgalmasabb területe. Nem magamtól találtam ki ezt, vannak gyökerei a filmtörténetben a némafilmektől a mai napig. Dreyer Szent Johannája is lényegében az arcokon játszódik, de említhetném Ingmar Bergman életművét. Fantasztikus ereje van az arcokon, a tekintetetekben a néző előtt megszülető vagy megváltozó érzelmeknek.

Ebből következik, hogy a szereplők kiválasztása döntő egy ilyen filmnél.

Ez a legfontosabb. Az ilyen film csak és kizárólag a színészeken múlik. A rendezőnek annyi a dolga, hogy megteremtse a megfelelő körülményeket, hogy ők alkotni tudjanak. Ahogy egy festőnél a színek és a formák a legfontosabbak, egy ilyen film esetében az arcok. A színészek arcán megjelenő energia, a karakterek közötti feszültség ad erőt a történetnek.

Az ajtó egyik főszereplője – a 2007-ben A királynő címszerepéért Oscar-díjat kapott- Helen Mirren, illetve az egyik legnépszerűbb, nemzetközileg is ismert német színésznő, Martina Gedeck. Miért őket választotta?

Szabó Magda azt írja, hogy Emerenc királynő. Egy olyan ember, akinek egészen különös belső tartása, ereje, sugárzó önazonossága van, ami mindenkit rabul ejt. Olyan színésznőre gondoltunk, akinek ezt nem kell eljátszania, mert mindez a sajátja. Tehát Helen Mirren. Nem is tudok sokkal több nevet  mondani. Régebben Irene Papas, vagy Melina Mercouri, de nagyon ritka ez a különös, személyes, bensőből jövő erő. A film német-magyar koprodukcióban készült, a német fél vállalta a költségek kétharmadát, így természetes volt, hogy német színésznőt keresünk Helen Mirren partnerének. Martina Gedeck tehetsége, egészen különleges műveltsége, iskolázottsága segít az írónő ábrázolásában.


“Mi egy nyelven beszélünk”

Az ajtót számos nyelvre lefordították, nagyon sikeres regény külföldön is. Ismerték a színésznők a regényt?

Korábban nem. Csodálattal olvasták a könyvet. Helen Mirren véglegesen azután döntött, hogy elvállalja Emerenc szerepét, miután elolvasta a regényt.

Generációs kérdés

Az 1980-as Bizalom című film óta minden filmjében Koltai Lajos volt az állandó alkotótársa. Most viszont Ragályi Elemér volt az operatőr. Mennyiben volt más e szempontból a forgatás?

Koltai Lajos ugyanakkor készült egy rendezésre, amikor mi ezt a filmet forgattuk, így megállapodtunk, hogy ebben a filmben nem ő lesz az operatőr.  Megkértem Ragályi Elemért, aki ugyanahhoz a generációhoz tartozik, mint mi.

Ez fontos önnek?

Lehet, hogy furcsának hat, de fontos. Egy egészen kiváló művészettörténet-tanártól – Szőllősy Évától – tanultuk a képek nyelvét, a kompozíció, a színek erejét. Az ő képi kultúrája fémjelezte a magyar filmkészítők egy teljes generációjának gondolkodását. Mi egy nyelven beszélünk, amikor képekről, színekről, kompozíciókról beszélünk. Számunkra egy kép végiggondolása, egy kép erejének megértése szinte azonos módon történik. Ez volt az alapja a Koltai Lajossal való munkánknak, és ez jellemzi Ragályi Elemérrel is az együttműködésünket. És persze nagyon fontos, hogy Ragályi Elemér nagy mestere a képnek,  sok kitűnő filmmel a háta mögött. Nagyon sokat tanultam tőle, mint ahogy Koltai Lajostól, és régebben Sára Sándortól is.

A hírek szerint Az ajtó költségvetése mintegy 6,5 millió euró volt.

Én nem tudok a költségvetésről beszélni. Az a szerencsém, hogy mindig olyan producerekkel dolgozhattam, akik a film finanszírozását a maguk hátára vették, és a produceri munkából az én dolgom csak a szereposztás kitalálása és a színészek meggyőzése.

Másképp kérdezem. A költségvetési korlátok miatt kényszerült valamilyen művészi kompromisszumra?

Nem. Ha az ember elfogadja a feltételeket, akkor annak megfelelően csinálja a filmet. A forgatás végéig nem is volt semmi probléma. A problémák akkor kezdődtek, amikor nem érkeztek meg azok a pénzek az MMKA-tól, amelyeknek – szerződések szerint – meg kell volna érkezniük. Ezért a végén kényszerűségből le is kellett állni egy időre.

“Nekünk ebben van tapasztalatunk”

Visszatérve a történetre. Mindkét főszereplő rá akarja kényszeríteni a saját értékrendjét a másikra, sok konfliktus adódik ebből. Ez egy általános emberi tulajdonság, hiszen mindenki szeretné elérni, hogy az ő értékrendje legyen az „egyeduralkodó”.

Minden családban, minden emberi kapcsolatban vannak olyan törekvések, hogy az egyik ember megpróbálja érvényesíteni a maga világképét, a maga céljait a másik emberen. A kérdés, hogy meddig megy el. Hogy legyűri-e a másik embert, kényszeríti-e a másik embert vagy sem. Ez ugyanígy megvan kisebb emberi csoportokban is, és társadalmi szinten is. Nekünk ebben van tapasztalatunk. Végigéltünk sok mindent, sokféle rendszert, amikben mindig egy-egy ideológiát akartak érvényesíteni, még a magánéletünket is ezek szerint kellett volna rendezni.


“Mindig egy-egy ideológiát akartak érvényesíteni”

Nincs ez másképp ma sem. Ma is az éppen hatalmon lévő politika ideológiáját akarják ránk kényszeríteni. Ezek miatt az áthallások miatt gondolta mai történetnek Az ajtót?

Amíg egy ember is úgy érzi, hogy az ő értékrendje szerint kell a másiknak is élnie, addig ez a történet érvényes. De Az ajtó nem csak erről szól. A regény csodálatosan tárja fel, milyen nehéz megismerni egy embert.

Az előző 2006-os filmje a Rokonok volt. Az egy még régebbi, az előző század eleji Móricz-regény alapján született, amelynek középpontjában a korrupció, az urambátyámozás van. Pont az, ami Magyarországot a jelenben is jellemzi. Ne mondja, hogy ott sem gondolt ilyen aktualitásokra!

A Rokonokban Móricz Zsigmond valami lényegeset ragadott meg, ami nem csak a 20-as és 30-as évekre volt jellemző, amikor a könyvet megírta. Megpróbálta megtalálni annak a feudális, törzsi társadalomnak a mélyét, lényegét, amelyben az a rokon, aki benne van az érdekkörömben, s aki a más érdekkörében van, az ellenség. Ez az, amit megírt Móricz, és ettől nem csak egyszerű korrupciós történet a Rokonok. És ettől igaz ma is.

Az ajtó angol nyelven készült, német koprodukcióban egy magyar regényből. Magyar nézőknek készült, vagy inkább a nemzetközi piacot célozza?

Én mindig úgy gondolkodom, hogy van egy történet, amit úgy kell elmesélnem, hogy lehetőleg minél többen értsék és élvezzék. Abban reménykedem, hogy – miután az egy magyar regény, magyar történet – a magyar nézők érdeklődéssel fogadják, sőt szeretik is majd. De remélem, a világon mindenütt megértik. Két ember különös kapcsolatáról, néha gyűlöletbe átcsapó szeretetéről van szó. Ez a talán mindenütt ismerős.

“Ha most bejönne ide valaki…”

A pályája kezdetén saját maga írta a filmjeit, majd Dobai Péterrel, az utóbbi időben viszont rendre irodalmi műveket adaptál. Ez egy új Szabó-korszak?

Amikor elkezdetem filmet rendezni, szinte kötelező volt szerzői filmet csinálni. Akkoriban, aki nem szerzői filmet készített, azt szinte nem is vették emberszámba. Ez egyébként egyfajta tragédiája is a magyar filmnek, mert sikerült elkergetni a magyar írókat a film közeléből. Egy idő után viszont úgy éreztem, hogy mivel én nem vagyok író, jobb lenne, ha segítséget kérnék valakitől, aki képes szavakkal ábrázolni embereket. Különösen Dobai Péterben találtam meg ezt a segítséget, aki a Mephisto, a Redl ezredes, és a Hanussen című filmekben működött közre. De ez nem jelenti azt, hogy idegen lenne tőlem, hogy megírjak egy forgatókönyvet.

Néhány éve felmerült, hogy az Utas és holdvilágból is filmet készít. Mi van ezzel a tervvel?

Ez egy csodálatos könyv, nagyon mélyen szól Magyarországról is, nem csak egy életérzésről, a menekülés különböző formáiról. De miután Olaszországban játszódik, egy olyan időszakban, amelyet ma már megteremteni nagyon sok pénzbe kerülne, nem sikerült az anyagiakat a film producerének összehozni.


“A mitől van?-kérdésre kellene megtalálni a választ”

Már teljesen elengedte? Biztos, hogy nem jön össze?

Ha most bejönne ide valaki, és azt mondja, hogy „de jó, hogy látom, meg szeretném csinálni az Utas és holdvilágot, és itt a pénz az aktatáskámban”, akkor elnézést kérnék öntől, abbahagyva ezt az interjút, és mennék az illetővel forgatni.

Sokan mondják, hogy  a mai identitászavarunkat, értékválságainkat azért nem tudjuk leküzdeni, kibeszélni, mert a rendszerváltásról nem születtek meg a nagy könyvek, nagy filmek, amik segítséget nyújtanának ehhez. Mit gondol, miért nem születtek meg ezek?

Mi készítettünk egy filmet Koltaival, Vészits Andreával, Édes Emma, Drága Böbe címmel.

Igen, de az inkább csak egy szeletét mutatta be a nagy társadalmi változásnak, nem ásott mélyebbre. Ön is említette egy beszélgetésen, hogy nem találkozott még e témában olyan alapanyaggal, amit érdemes lenne megfilmesíteni. Ön szerint, mi lehet ennek az oka?

Az Édes Emma, Drága Böbe egy első reakció volt, amely bár mutatott emberi mélységeket is, de bizonyos szempontból inkább egy felületi kép volt. Most már kicsit többet lehet látni a társadalmi változások, a mentalitás gyökereiből , de még mindig nehéz lenne olyan mélyen megragadni, ahogy kellene. Megértem, hogy még senki nem tudta feldolgozni.

Idő, nagyobb rálátás kell ehhez?

Valaki vagy nagy szerencsével és ráérzéssel rátalál, vagy bányásznia kell egyre mélyebben, és megtalálni, megmutatni a karakterek igazi arcát, valós mozgatórugóit, jellemüket.

A 80-as években filmjeinek fő témája a hatalom és a kisember, a hatalom és a művészet viszonya volt, hogy behódolunk-e, vagy lázadunk, vagy egyszerűen csak túlélünk. Másrészről az állandó identitáskeresés, ami talán a Napfény ízében jött elő leginkább. Ezek szintén nem vesztették aktualitásukat. Már mindent elmondott e témában?

Nem, biztosan nem mondtam el. Ezek a kérdések a mai napig foglalkoztatnak. Ha megengedi az élet, akkor talán még megpróbálok filmet csinálni ezekről, mai háttérrel. Állandóan átírják a történelmünket, állandóan újra kell gondolnunk, kik vagyunk. Ennek feltárása mind benne van abban, amit az előbb beszéltünk, hogy ennek az egésznek a gyökereit kellene megtalálni. A felületen sok minden látható, de a „mitől van?”-kérdésre kellene megtalálni a választ.

Van konkrét terve is?

Nincs. Egyszerre csak egy filmmel tudok foglalkozni, és most Az ajtóval foglalkoztam.

“Nem akarok jó filmrendező lenni”

„Az esztétikai kérdések már nem nagyon érdekelnek. Én már nem akarok jó filmrendező lenni, a filmművészet, mint olyan, már nem érdekel”. Ezt nagyjából öt éve ön nyilatkozta. Hogy értette?

Ma már a mozgókép nyelve több generációnak is az anyanyelve. Letették őket egyhónapos korukban gyerekkosárban a televízió elé, hogy ne kiabáljanak, és attól kezdve megtanultak egy nyelvet. Érdekes elmenni egy általános iskolába és megkérdezni valamiről a gyerekeket, a televízió nyelvén válaszolnak. Olyan kifejezéseket használnak, amelyeket mi felnőttkorunkban tanultunk meg és most se értjük igazán, hogy mit jelent. A komputer nyelve is természetes egy ötéves gyereknek, tudja, milyen gombot kell megnyomni. Ez az anyanyelvük. Mozgóképen valamit elmesélni, összevágni képeket, azzal valamit kezdeni – ezt minden gyerek tud otthon a saját házi laptopján. Ez a nyelv ma már ugyanolyan természetes, mint ahogy természetese, hogy leülünk és leírunk bármit. A lényeg tehát, hogy mit mondok el, mennyire tisztán, világosan, mások számára átélhetően mondom el. Szokták mondani, hogy mindenki meg tud írni egy regényt vagy mindenkinek az élete egy regény. Ugyanígy mindeniki meg tud csinálni egy filmet és mindenkinek az élete egy film. Csak jól kell összevágni a felvett kis videó-részleteket. Az a kérdés, hogy a rendelkezésre álló másfél óra alatt be tudunk-e mutatni egy olyan történetet, aminek van valami általános érvénye, szól-e olyasmiről, ami segíti az embereket, nyújt-e valamit, amit hazavisznek és magukénak éreznek, mert segít feloldani a magányukat, fenn tudjuk-e tartani másfél órán keresztül az érdeklődést azok iránt az emberek iránt, akiket ábrázolunk, és tudunk-e történettel valamit adni. Ez érdekel. És nem maga a filmrendezés.


“Azt semmiképp nem mondhatjuk, hogy a közönség rossz”

Eddig is ez volt a rendezők feladata, nem?

A rendezőknek először is az a feladata, hogy megtanulják, hogy csinálták a régiek. Ahogy a Picasso nem szégyellt elmenni Olaszországba, és nem szégyellte megtanulni, hogy rajzolt Tiziano, ugyanúgy nem kellene szégyellni a mai filmeseknek megtanulni, hogy csinált filmet David Griffith, Eisenstein, Dreyer, Fellini, Bergman, Buñuel, Kurosawa, Cassavetes, hogy született Wajda Hamu és gyémántja, vagy Fellini 8 és félje. Ezt kell megtanulni, és aztán mindenki mondhatja a maga történetét. Először azt kell tudni, hogyan kell világosan, tisztán elmondani egy történetet.

Van egy sor magyar rendező, idősebbek és fiatalabbak is, akik sorra nyerik a nemzetközi fesztiváldíjakat, ugyanakkor a moziban a kutya sem kíváncsi a filmjeikre. Nagyon kevés magyar film vált ki érdeklődést. Mi lehet ennek az oka?

Azt semmiképp nem mondhatjuk, hogy a közönség rossz, buta. Nekünk, filmeseknek kell szólni a közönséghez, szót érteni a közönséggel.

Egyszer Jiří Menzel azt mondta nekem, hogy azért nem nézik a magyarok a magyar filmeket, mert itt a rendezők nem a közönségnek csinálják. Egyetért ezzel?

Menzel zseniális, és filmjei nagyon jó példák arra, hogyan kell a közönséget megszólítani.

Két éve szinte leállt a magyar filmgyártás, nem készülnek filmek. Nincs pénz még a filmszemlére sem. Így nem tud elkészülni az a film sem, amire esetleg a közönség is vevő lenne. Ön lát ebből a helyzetből valamilyen kiutat?

Ne várja tőlem, hogy elkezdjek panaszkodni, mert az nem vezet sehová. Meg kell tanulni úgy filmet csinálni, hogy ne adósodjon el a filmszakma, úgy, hogy megszólítsuk a közönséget. Volt egy időszak a svéd filmgyártásban, amikor egyáltalán nem volt pénz. Ekkor Bergman elkezdett két-három szereplős egy-két helyszínes filmet csinálni. És milyen jó filmek lettek! John Casssavetes pedig összeült a barátaival, improvizáltak, felvettek jeleneteket, és így állt össze a film. Aki mindenképp el akar mondani egy történetet, mert az fontos számára, az meg fogja találni a módját. Lehet filmet csinálni azért, mert én rendező akarok lenni, és lehet azért, mert minden áron el akarok mondani egy történetet. Ez a második változat megpróbálja megtalálni a lehetőségeket. Még ha néha nagyon sokáig is tart, akár évekig.

Ez nem korrekt kérdés

Mikor volt nehezebb, amikor a politikai hatalom, a cenzúra adhatott utat vagy állított gátat egy filmnek, vagy most, amikor a gazdasági kényszerek?

Ez nem korrekt kérdés. Azért nem, mert egész más körülmények voltak a 60-as években, amikor a magyar film a virágkorát élte, más a 70-80-as években és más most. A 60-as években a kultúrpolitikának a film nagyon fontos volt, mert azt gondolta, hogy ezen keresztül tudja kommunikálni a világnak, hogy mennyire liberális a kultúrpolitika Magyarországon. Ezért komolyan forszírozták és finanszírozták a filmeket. Pedig azok – a Szerelem, a Húsz óra, a Feldobott kő, a Szegénylegények, a Hideg napok és a többi – elég komoly kritikával illették a kor politikai rendszerét és ideológiáját. Ekkor a film tehát fontos volt. De ez a helyzet a 70-es évekre, amikor a televízió lett fontosabb, megváltozott. A politika már a tévén keresztül kommunikált, a film már nem számított. De mára már a tévénél is fontosabb a politika számára az internet. Ha ma egy film sikeres, szép, az csak egy kitűző, semmi más.


“Ez egy kis ország, kis közönséggel”

Andy Vajnával szoktak beszélni?

Ismerjük egymást, de neki van egy állami feladata,  és nem kell beszélgetnie ilyen emberekkel, mint például én. Ez normális. Nem hiszem, hogy például egy német vagy francia filmrendezővel sokat beszélgetnek az állami funkcionáriusok.

Az a különbség, hogy ott készülnek filmek, működik a filmipar.

Franciaországban egy jó szisztéma működik. Minden mozijegy árának 11 százaléka visszakerül a filmiparba. Ebből több mint 100 filmet készítenek évente. Persze, az egy nagy ország, nagyobb piac. Lényegében az amerikai filmek jegyáraiból forgatnak vissza a francia filmművészetre. Ez nálunk nem működne, mert ez egy kis ország, kis közönséggel.

Valahogy csak védekezni kellene Hollywood egyeduralkodása ellen itt is, és nem szabadna hagyni, hogy kimúljon a magyar film.

Egy pozitív kvóta szerintem segítene, amely alapján a moziknak be kellene mutatni bizonyos számú magyar, és európai filmet. Az ötlet Korda Sándortól származik, aki a 20-30-as években, Angliában bevezettette ezt a rendszert, s ezzel virágzóvá vált az addig tetszhalott angol filmgyártás. A mozitulajdonosok ugyanis összeálltak, hogy teljesíteni tudják a kvótákat.

És a televíziók miért nem szállnak be jobban a magyar filmbe?

A világ minden televíziójának feladata a nemzeti filmgyártás támogatása. Ebből él a lengyel filmgyártás, a német, a francia. Az állami tévécsatornák beszállnak filmek finanszírozásába, amiket aztán ott mutatnak be először, vagy legalábbis bizonyos idő után. Magyar sajátosság, hogy a televízió beindulása óta a filmgyártás és a televízió között mindig egyfajta lövészárok-szellemiség uralkodott.

Névjegy:

Szabó István (szül.: 1938. február 18., Budapest)
Oscar-díjas és Kossuth-díjas magyar filmrendező, kiváló művész.

Középiskolai tanulmányait az I. kerületi Toldy Ferenc Gimnáziumban végezte, 1956-ban érettségizett. Ugyanebben az évben jelentkezett és első próbálkozásra fölvették a Színház- és Filmművészeti Főiskola filmrendező szakára, Máriássy Félix osztályába, ahol a tanársegéd Makk Károly volt. A főiskolán 1961-ben végzett, azóta folyamatosan készít filmeket. Első nagyjátékfilmjét, az Álmodozások korát 1964-ben mutatták be, azóta 16 nagyjátékfilmet, számos kisfilmet, tévéfilmet, valamint színházi –, és operarendezéseket jegyez.

Több mint 60 nemzetközi díjat nyert filmjeivel. Oscar-díjat kapott a Mephisto című filmért, és jelölték Bizalom, Redl ezredes és Hanussen című filmjeit a legjobb idegen nyelvű film kategóriában. Négy díjat vehetett át Cannes-ban: a zsűri külön dicsérete (Te, 1963), a legjobb forgatókönyv díja és FIPRESCI-díj (Mephisto, 1981), valamint a zsűri különdíja (Redl ezredes, 1985). Megkapta a David di Donatello-díjat (Mephisto, 1982) és a Brit Filmakadémia legjobb külföldi filmnek járó díját (Redl ezredes, 1986), továbbá két filmjével nyert díjat a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon (Bizalom, 1980, Édes Emma, drága Böbe, 1992). A napfény íze 1999-ben Európai Filmdíjat kapott, és 2000-ben a The National Board of Review az év legjobb tíz filmje közé választotta.

Játékfilmjei

Álmodozások kora (1964)
Apa (1966)
Szerelmesfilm (1970)
Tűzoltó utca 25. (1973)
Budapesti mesék (1976)
Bizalom (1980)
Mephisto (1981) (Forgatókönyv: Dobai Péterrel közösen)
Redl ezredes (1985) (Forgatókönyv: Dobai Péterrel közösen)
Hanussen (1988) (Forgatókönyv: Dobai Péterrel közösen)
Találkozás Vénusszal (1991) (Forgatókönyv: Michael Hirst-tel közösen)
Édes Emma, drága Böbe (1992)
A napfény íze (1999) (Forgatókönyv: Israel Horovitz-cal közösen)
Taking Sides, magyar címe: Szembesítés (2001) (Csak rendező)
Csodálatos Júlia (2004) (Somerset Maugham műve alapján)
Rokonok (2006) (Móricz Zsigmond regénye alapján)
Az ajtó (2012) (Szabó Magda regénye alapján)

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Oregon landscape - Crown Point overlooking the Columbia River and the Gorge
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.