Belföld

Állóháború a rendvédelmisek és a kormány között?

A szakszervezeti vezető szerint egyértelmű a kormánynak szánt üzenet: a Széll Kálmán Tervben meghatározott irányvonal rossz.

Állóháború kezd kialakulni a rendvédelmi dolgozók és a kormány között, pedig senkinek sem lehet az az érdeke, hogy ez így is maradjon – mondta Kónya Péter, a fegyveres és rendvédelmi dolgozók szakszervezeteit tömörítő demonstrációs bizottság elnökeként kedden, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának ülésén.

A szakszervezeti vezető a bizottság előtt elmondta: felborult a munkabéke a fegyveres és rendvédelmi szférában, amire jó példa a múlt szombati tüntetés, ahol a rendőrség becslése szerint 15 ezren vettek részt.

Ez egyértelmű üzenet a kormánynak és a civil kontroll megtestesítőinek: a Széll Kálmán Tervben meghatározott irányvonal rossz – tette hozzá.

Kónya Péter szerint az elmúlt 15 évben folyamatosan csökkentették a rendvédelmi dolgozók jogait, ahogy a juttatásaikat is; “többször volt befagyasztva az illetményalap, mint ahányszor emelkedett” – mondta.

A szakszervezeti vezető szerint szétverték az illetménytáblát, amelyet különböző pótlékokkal próbálták pótolni, kiszámíthatatlanná tették az életpályát, amely mára már nem vonzó, és nem képes megtartani az alkalmazottakat. “Ha nem lenne ekkora munkanélküliség az országban, akkor még ennyien sem jelentkeznének ezekre a munkákra” – vélte Kónya Péter.

Mint elmondta: a szolgálati nyugdíj vagy más szerzett jog módosításához kiszámítható életpályamodellre lenne szükség, de ez egyelőre nem áll készen, így ha csorbítják a jogaikat teljesen “kiüresedhet” a szakma.

Kónya Péter szólt arról is, hogy szívesen tárgyalnának a problémáikról, de Pintér Sándor belügyminiszterrel nem tudnak megállapodást kötni. Hozzátette: tavaly decemberben az történt, hogy már sikerült megállapodásra jutniuk, de egy kormányzati egyéni indítvány felrúgta azt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik