Tarlós István főpolgármester az utóbbi hetekben több, jelentős szimbolikus átalakításról is beszélt, melyek a budapesti utcák nevét, a város díszpolgárainak összetételét, vagy éppen a fővárosi lobogót érintenék. A történész szerint egy település, főleg egy 2 milliós főváros szimbólumainak megváltoztatása kényes dolog. A történelmi szimbólumok változásának természetes folyamatáról és a budapesti utcanevek történetéről Gerő András történésszel beszélgettünk.
Az elmúlt hetekben számos közterület névváltoztatásának tervével tesztelte a közvéleményt a budapesti városvezetés. Mik lehetnek az okai és a következményei az ilyen átalakításoknak egy város életében?
Nos, létezik egy olyan kategória, amelyet nemzeti emlékezetnek hívunk. Ennek sokfajta forrása van. A generációkon átadott tudásanyag, a megélt tapasztalatok, valamint az aktuálpolitika kisugárzása is. A nemzeti emlékezetnek mindemellett van egy konzervatív lenyomata is: amit megszoknak az emberek, az otthonos számukra. Az ilyen otthonos elemek a tájékozódási pontjaik az életben. Ha egy város vezetése hozzá akar nyúlni az emlékezetkultúra részét képező elnevezésekhez, szimbólumokhoz például egy város életében, sőt nagyobb méretű változtatásokra szánja el magát, akkor igenis legyen tisztában azzal, hogy a nemzeti emlékezet struktúrájába nyúl bele.
Fotó: Neményi Márton / fn.hu
Itt van mindjárt példának a Roosevelt tér átkeresztelése. Meg lehet változtatni a tér nevét minden gond nélkül, de azt azért érdemes tudni, hogy ez a terület 1946-ban, 1 évvel az amerikai elnök halála után kapta meg jelenlegi nevét, tiszteletből. Csak zárójelben teszem hozzá, hogy Roosevelt, amikor még tudott járni, ellátogatott Magyarországra, sőt biciklivel bejárta az ország egy részét is. Arról pedig igazán nem tehetett, hogy mi hadat üzentünk országának 1941-ben…
A Roosevelt tér története amúgy is tanulságos. 1946 előtt Ferenc József tér volt, mégpedig azért, mert itt feküdt a koronázási domb, ahol 1867-ben Magyarország királyává koronázták az osztrák császárt. Ehhez a dombhoz a történelmi Magyarország 64 vármegyéjéből vitték a földet, mégpedig mindegyik megye egy számára többletjelentéssel bíró területről. Iróniáért már ekkor sem kellett a szomszédba mennünk, Arad vármegye Világosról küldött földet a koronázási szertartás kellékéhez. Azelőtt a teret Lánchíd térnek nevezték, ami ugye adta magát.
Természetesen eszébe juthat valakinek 2011-ben átnevezni ezt a közterületet Széchenyi István gróf nevére, de szeretném kiemelni, hogy jelenleg 16 közterület viseli Budapesten a reformkor legjelesebb képviselőjének nevét. A Lánchíd hivatalos neve is Széchenyi Lánchíd egyébként, de a köznyelv a rövidebb változatot használja, a gróf neve nélkül. Igaz, hogy a főpolgármester beszélt egy újabb Roosevelt tér alternatívájáról, ám az egy, a jelenleginél sokkal jelentéktelenebb helyszín.
Számomra az is mond valamit, hogy ez az ötlet a Moszkva tér névváltoztatásával egy időben merült fel. Egyszerre két nagyhatalommal akar leszámolni a fővárosi vezetés? Egyébként nem értem mi ez a fene nagy történelmi küldetéstudat, amiért belenyúlnak a nemzeti emlékezetkultúrába és több generáció otthonosságérzetébe, úgy, hogy közben semmiféle társadalmi jelzés nem érkezett arról, hogy igény lenne a váltásra.
A Moszkva tér 1951 óta Moszkva tér. Ez 60 év, két magyar generáció nőtt fel vele, rajta. 1991-ig valóban az elnyomás szimbóluma volt, azóta viszont csupán egy hatalmas ország fővárosának a neve. Megszoktuk, miért kéne rajta változtatni? Széll Kálmán 1929-ben lett a tér névadója és mindössze 22 évig tartotta magát. Nem értem, hogy egy ma már neutrális elnevezést miért kell visszavinni egy olyan időszakába, amely csupán 22 évet élt meg. Az, hogy a főpolgármester láthatólag nem számolt azzal, hogy ezekkel a lépésekkel a nemzeti emlékezetkultúra struktúráját alakítja át a belső szerves fejlődéssel közel sem összhangban, számomra a kulturális korlátoltság jelét mutatja.
A történelmi szimbólumok változnak az idők folyamán, ahogyan a társadalom értékrendje is, miért lenne olyan nagy baj, ha megváltozna néhány közterület neve vagy akár a főváros zászlójának színei?
Igen, a zászlókérdés időről-időre felmerül a főváros lobogójának a román zászlóhoz való hasonlósága kapcsán. A főváros 1873-ban, Pest és Buda egyesítésekor kötelezte el magát e színek mellett, még mielőtt a mai román zászló egyáltalán létezett volna. Beszédes tény az is, hogy a kommunista korszak nem használta ezt az összetételt, csak a rendszerváltás után tért vissza a szimbolikus kellékek közé. Én nem értem, hogy miért kell mindenáron felülírni ezt a már bevált jelrendszert. Miért ne lehetne a főváros számára ez egy identitásképző elem. Olyan, mintha a nemzeti színű zászlót meg akarnánk változtatni, mert túlságosan hasonlít az olaszok lobogójára.
Fotó: Neményi Márton / fn.hu
A múltban bekövetkezett tömeges névváltoztatások nagyjából vagy egészében erőszakos, ilyen-olyan diktatórikus kurzusok politikai döntései voltak. Kivétel persze a kommunista diktatúra utáni váltás, amikor az utcanevek visszaváltoztatásában a milleneumi időszak lett az igazodási pont. A problémás utcanevek nagy részét az 1896 előtti állapotra nevezték vissza, néhány kivételtől eltekintve.
A város organikus egység, nem lehet kimetszeni belőle mesterségesen szeleteket. Ha tömeggyilkosokról nevez el egy kurzus tereket, akkor a másik kurzus természetesen helyesen változtat, de egyébként ez az otthonunk, és az, hogy megszokjuk, mit hogy hívnak, az önmagunk iránti tisztelet jele is.
A politikai motiváció miért kizáró ok? Hiszen a jelenlegi elnevezések jó része is politikai döntés eredménye.
A nemzeti emlékezetben vannak kontroverzív és vannak konszenzuális figurák. Amikor Kossuth Lajos meghalt 1894-ben, akkor az az utca, amit ma Kossuth utcának nevezünk a Hatvany nevet viselte. Kossuth személyiségét sokféleképpen lehet értelmezni, de mégis a magyar nemzet egyik állócsillaga, 1848 hőse. A nemzeti emlékezet néha leegyszerűsít, de egészségesen rostál is. A politikai motivációkból származó névváltoztatások sem feltétlenül problematikusak, csak akkor, ha mesterkéltek. Kossuth halálakor magától értetődő volt, hogy róla neveznek el egy fontos közterületet.
Haynau, Sztálin, vagy Bach azonban valóban nem dicsekedésre okot adó nevek, miért lenne helyük Budapest díszpolgárainak prominens szereplői között?
Természetesen nincs helyük, ezzel tökéletesen egyetértek, de azért azt sem szabad elfelejteni, hogy Bach, Haynau, Paszkievics, vagy Jelasics Pest díszpolgárai voltak. Pest 1873 óta nem létező város. Ők persze az akkori elnyomó kurzus szimbólumai voltak, ahogyan Sztálin is, de mint már mondtam, diktatórikus rendszerek tömeggyilkosokat magasztaló névadásait és egyéb intézkedéseit természetesen helyesen korrigálja az utókor. A nemzeti emlékezetben ugyanakkor ők soha nem is szerepeltek pozitív figuraként, soha senki vagy legalábbis a többség biztosan nem gondolta, hogy büszkének kell lenni rájuk. Bármit akar a politika, a nemzeti emlékezet rostál. Az én édesanyám például a Népköztársaság útját mindig is Andrássy útnak nevezte.
Fotó: Neményi Márton / fn.hu
A politikai motívum csak akkor tud működni, ha összeáll a nemzeti emlékezet otthonosságot sugalló világával. A mostani változtatások nem állnak össze, mert nincs égető szükség a politika által előirányzott változtatásokra. Pótcselekvés. 1990-ben más volt a helyzet, hiszen a kommunista rendszer politikai presszióval tukmálta ránk a közterek elnevezéseit.
Itt is kell azonban tudni különbséget tenni. Az, hogy valaki baloldali vagy intellektuális kommunista volt, nem ok arra, hogy teljesen kiiktassák a közterek szaknévsorából. Ez fordítva is igaz, egy erősen klerikális személy nevét nem kell kitörölnünk a köztéri szimbolikából, ha e tulajdonsága mellett jelentős eredmények vagy teljesítmények is fűzhetőek a nevéhez. A múltunk oszthatatlan, nem mazsolázhatunk, akit kitüntetünk a nemzeti emlékezetünkben, annak méltónak kell lenni erre.
Ön mit gondol, mit kellene leképeznie egy város szimbolikájának? Lakóinak történelmi múltját, politikai kultúráját, vagy esetleg az aktuális vezetés is jogosan tarthat igényt arra, hogy az őket megválasztó tömegekre hivatkozva befolyásolja a város arculatát?
A városvezetést azért választják egy település lakói, hogy számukra élhetővé és lakhatóvá tegye a környezetüket, biztosítsa az alapvető szolgáltatásokat. Legyenek tiszták az utcák, vigyék el a szemetet, járjanak a villamosok. A szimbolikus politikához is hozzá lehet nyúlni természetesen, de ehhez széles látókörrel és nagyon óvatosan, körültekintéssel kell eljárni, a belső szerves fejlődéssel összhangban. Ez jelenleg sem a Moszkva tér, sem a Roosevelt tér átnevezésének esetében nem áll fenn. Nem láttam tömegeket tüntetni ezen terek nevei ellen. A rendszerváltás idején bizony voltak, akik a Münnich Ferenc utcánál leverték a táblát és kitették a régi elnevezést, a Nádor utca feliratot, amit ma is visel a hely.
Elvis Presley is kritikus pont? Hiszen korszakalkotó teljesítményéhez nem sok kétség fér, ráadásul magyar vonatkozása is van az 56-os párhuzammal.
Ez vita tárgya, és engem nem győztek meg. A főpolgármester érve az volt, hogy Elvis támogatta a magyar szabadságharcot pénzgyűjtéssel. Nos, az tény, hogy Elvis Presley énekelt egy műsorban, ahol Ed Sullivan a műsorszám előtt bemondta, hogy ez a budapesti szabadságharcosok támogatásáért hangzik el, de Sullivan szólított fel adakozásra. Szóval ezzel az erővel Sullivanről lehetne inkább teret elnevezni. Vagy ha már itt tartunk, akár Michael Jacksonról is, hiszen ő többször járt hazánkban és mindig nagyon pozitívan nyilatkozott a fővárosunkról. Ráadásul ő személyesen adakozott magyar kórházaknak és egy súlyos beteg kisgyermek milliós műtétjére is. Ezek tehát nem túl erős érvek.
Még problematikusabb, hogy valakit utólagosan, halála után lehet díszpolgárrá avatni. Mi az, hogy utólagosan? Akkor én Savoyai Jenőt szeretném díszpolgárrá tenni, mert 1686-ban ő volt az, aki a szövetséges csapatok élén felszabadította Buda várát. A történelem oszthatatlan és mindegyik része a mienk. Rajtunk áll ugyan, hogy milyen tradíciót választunk, de utólag nem írhatjuk át. Nem mondhatjuk, hogy Elvis demonstratívan nagy forradalombarát volt, mikor nem volt az.
Akkor úgy kellene hagynunk mindent, ahogyan régen volt?
Egyáltalán nem gondolom, hogy úgy kéne hagyni mindent „ahogy volt”. Mindössze figyelembe kell venni, hogy a nemzeti emlékezet szerves fejlődése milyen irányba halad. Lehet természetesen változtatni. A Szent István körutat például Lipót körútnak hívták 1938-ig, ahogyan a körút minden egyes szakaszát egy Habsburg uralkodóról nevezték el. István király halálának 900. évfordulója ugyanakkor logikus és releváns apropó volt arra, hogy ezt a területet első királyunkról nevezzék át a döntéshozók, aki a magyar emlékezet szerves része. A Balassi Bálint utca a második világháború előtt még Személynök utca volt. A rendszerváltás után azonban úgy döntöttek, Balassi a középkor egyik kimagasló magyar költőjeként meghatározó része a magyar kultúrának, nem lenne helyes visszaadni a Személynök nevet, amiről ekkor már egyébként a kutya nem tudta mit jelent. Egyébiránt a rendi országgyűlés alsóházának elnöke volt a személynök. A legnagyobb problémám azzal van, hogy ezek az átnevezések pótcselekvések. Nincs társadalmi kényszer mögöttük, nincs olyan közhangulat, amely változást követelne.
