Belföld

Tíz nagy agrárügyet vizsgál Budai Gyula

A kormánybiztos különösen súlyosnak nevezte az intervenciós anomáliákat.

Csak a mezőgazdaságot érintően tíz nagyobb ügyben zajlik elszámoltatás – mondta Budai Gyula a Magyar Nemzetnek. A lapnak az elszámoltatási és korrupcióellenes kormánybiztos elmondta, hogy közraktározási ügyekben körülbelül hétmilliárd forintot veszített az állam.

Kiemelte az agrárintervencióval kapcsolatos visszaéléseket, különös tekintettel az intervenciós készlethiányokra, a raktározási anomáliákra. Vizsgálják a földalapkezelő több földértékesítését is – tette hozzá. Utalt arra, hogy nemcsak Sukorót és Bábolnát érintően, hanem további komoly ügyekben is zajlanak földügyleteket és az agráriumot érintő vizsgálatok.

A vizsgálatok által érintett ügyek, illetve területek között említette még a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal informatikai beruházásának és autóparkcseréjének ügyét, illetve a bakonyi vadászterületek kijelölését, valamint a vidékfejlesztési pénzek elköltését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik