Az SZDSZ nem fog megszűnni – jelentette be Retkes Attila pártelnök kedden, hozzátéve, hogy ő maga sem mond le egyelőre. A pártot ugyanakkor meg kívánja újítani: májusban tisztújításról és névváltoztatásról is döntenének.
Az SZDSZ már nem létezik
„Retkes Attila nem először hagyja figyelmen kívül a politikai realitásokat” – reagált a hírre lapunknak Szomszéd Orsolya. A Nézőpont Intézet elemzője kifejtette: az SZDSZ gyakorlatilag nem létezik, nem mérette meg magát a választáson, nem lesz benn a parlamentben, nincsenek ott az EP-ben, politikusai és szavazói elhagyták a pártot. Az általános közvélekedés szerint az SZDSZ-nek vége, ezzel a kialakult képpel pedig nehéz szembemenni.
„A párt az EP-vereség után már nem tudott felállni a padlóról, most még kevesebb esélye lenne erre. A megújulás jelszava alatt levezényelt esetleges névváltás sem lehet önmagában sikeres, nemcsak a hitelességi probléma miatt, hanem mert szervezeti és anyagi erőforrások nélkül pusztán egy új névvel nem lehet életet lehelni egy eltűnő pártba” – fogalmazott az fn.hu-nak Szomszéd Orsolya.
Hasonlóan vélekedik Juhász Attila is. „Az SZDSZ már akkor elveszítette a politikai jelentőségét, amikor a 2009-es EP-választáson nem tudta átlépni az ötszázalékos küszöböt, a mostani országgyűlési választáson önállóan már el sem indult, az MDF-fel kötött megállapodás pedig óriási kurdarcot jelentett mindkét párt számára” – hangsúlyozta a Political Capital vezető elemzője.
Hozzátette: az SZDSZ lényegében megszűnt, már túl van azon ponton, hogy egy névmódosítás vagy egy tisztújítás változást jelentsen. Ez látható abból is, hogy az EP-választást követően azok a szervezetek sem voltak képesek jelentőségre szert tenni, amelyek az SZDSZ-ről váltak le (pl. SZEMA).
Nincs értelme az újratervezésnek
Szomszéd Orsolya szerint az LMP felfutása pedig nyilvánvalóan még inkább megkérdőjelezi az Újratervezés 2.0 értelmét. A szakértő szerint az LMP (és a Jobbik) sikere a választók radikális változás iránti hatalmas igényét mutatta meg. A liberális szavazók ugyan valószínűleg nem köteleződtek el egy az egybe, és főleg nem végérvényesen az LMP-hez, de adni akartak neki egy esélyt. Ezt a bizalmat az SZDSZ már régen elvesztette.
Juhász Attila szintén úgy véli, az átalakuló magyar pártrendszerben ugyan most szabadnak tűnik a gazdasági liberális pozíció, de ennek betöltésére még akkor sem látszik esélyesnek az SZDSZ vagy bármely utódszervezete, ha ez LMP ezen a téren nem rivális, hiszen inkább baloldali gazdaságpolitikát képvisel. „A gazdasági liberalizmus, a szabadpiaci politika képviseletére vélhetően lesznek ténylegesen új kísérletek, és nem utolsó sorban ott lesz a Fidesz is, amely kormányzati pozícióban minden protekcionizmusa ellenére is képes lehet legalább részben betölteni a piacpárti, gazdasági liberális pozíciót” – véli a szakértő.