Örök életet, a gázár eltörlését és egymilliárd munkahelyet is ígértek a Lehet Más a Politika (LMP) aktivistái, amikor egy performansz keretében egy fiktív Fidesz-programot mutattak be az ellenzéki párt budapesti székháza előtt.
Az egyik aktivista, aki egy kartonlapra ragasztott Orbán Viktor képet viselt maszkként, a Fidesz elnökének nevében beszélt.
Erre azért került sor, mert az LMP korábban többször kifogásolta, hogy a Fidesz szerinte nem hozta nyilvánosságra programját.
Múlt pénteken Schiffer András például száz kérdést ragasztott ki a Fidesz-székház kapujára, egyúttal száz órát adott arra, hogy ezeket megválaszolják, de felelet egyelőre nem érkezett.
Az előzetes meghívó szerint az LMP listavezetője részt vett volna az eseményen, de a párt sajtóosztálya az MTI kérdésére azt mondta, hogy egy vidéki kampányrendezvényre kellett elutaznia, ezért nem tudott megjelenni a helyszínen.
