Belföld

Vitatkoznak az emberélet áráról

admin
admin

2008. 03. 20. 07:00

A jószerencsén, szakmai kapcsolatokon és pénzen, nagyon sok pénzen múlik gyakran, hogy valaki életet nyer vagy sem. Az országban már itt vannak a legújabb generációs rákgyógyszerek és biotechnológiai készítmények, amelyek csodás eredménnyel kecsegtetnek, ám forrás híján csak korlátozott számú beteg jut hozzájuk.

Az innovatív medicinák hazai forgalomba kerülése másfél-két évig is elhúzódik, ezalatt a páciensek számára egyetlen út marad: méltányossági kérelmet írni az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak, támogassa a szer külföldről történő beszerzését.

Hol a határ?

A fejlett nyugat-európai országokban nagyjából 20-30 ezer euróban határozták meg azt a sávot, amely alatt szívesen finanszíroz az állam. Ha efölött van valamely betegség éves gyógyítási költsége, akkor már pluszszempontok alapján mérlegelnek a szakmai grémiumok, hogy megéri-e az adott terápiát befogadni a társadalombiztosításba vagy sem. Implicite él ez a finanszírozási küszöb Nagy-Britanniában, a skandináv államokban és például Hollandiában. S most folyik tíz ország, köztük Magyarország bevonásával egy nemzetközi módszertani vizsgálat arról, mi az a minimumcsomag, amelyben minden uniós polgárnak részesülnie kell.

Mennyibe kerül egy élet? (Fotó: sxc.hu)

Mennyibe kerül egy élet? (Fotó: sxc.hu)

A kérdés nem pusztán etikai, nagyon is valóságos: mit és mennyiért köteles nyújtani egy-egy ország egészségügyi ellátórendszere. „Nálunk máig nincs eldöntve, mi fontos az államnak, a népegészségügy, a rákgyógyítás, a gyerekek gyógyítása és a sor folytatható, mindmáig nem létezik prioritási rend arról, mely betegségekre szán többet, s melyekre kevesebbet az állam, mint ahogy arról sem, melyik terápia élvez elsőbbséget, az 5000 forintos vagy a 4 millió forintos?

Mennyibe kerül a minőséggel korrigált életév?

Gyógyszeripari szakértők is arra hivatkoznak, hogy bár a statisztikákból és a nemzetközi összehasonlító adatokból tudjuk, melyek a hazai vezető halálokok és megbetegedések, a gyógyszertámogatás- és befogadáspolitika nem tükrözi híven a népegészségügyi prioritásokat.

„Sok esetben a népegészségügyi szempontból legrelevánsabb megbetegedések kezelésére vagy megelőzésére szolgáló készítmények támogatási szintje alacsony, illetve a támogatott gyógyszerkörbe való befogadása jelentősen késik vagy elmarad. A befogadásnál ugyanis – kimondva-kimondatlanul – a fiskális szempontok a döntőek. Elvileg csak költséghatékony termékek fogadhatók be, ám az nincs definiálva, hogy mikor számít költséghatékonynak valami, mint ahogy az sem, hogy egy megnyert minőséggel korrigált életévért (amit a nyugati szakirodalom QALY-nak nevez) mennyit hajlandó áldozni a társadalombiztosítás.

Molnár Márk, az OEP gyógyszerügyi főosztályvezetője a kritikákra lapunknak elismerte, néhány nyugat-európai egészségbiztosítási modell alkalmaz valamilyen ki nem mondott határértéket, ám leírva sehol sincs. „Létezik egy 25-30 ezer euró/qaly-range, amit nem mondanak ki, s ezt sem így szokták megfogalmazni, hanem a GDP arányában, attól függően, hogy hány beteget érint. Azért vitatkoznak róla a mai napig a politikusok, egészségközgazdászok, mert nem találják a közös nevezőt.

Az innovatív szerek állami támogatásánál ugyanis alapprobléma, hogy ha valamire nincs pénz, akkor az lehet akárhány euró/Qaly, sehol nem tudják megvenni. Mert nincs olyan fokmérő, amelyet alkalmazni lehetne, hogy bizonyos összeghatár alatt mindent befogad a társadalombiztosítás, fölötte meg semmit. Az ár mellett az is számít ugyanis, hogy mennyire fontos a társadalom számára. Hiába olcsó valami, ha a társadalom nem tartja fontosnak, nem szokták befogadni az egészségügyi rendszerek, ám ha prioritást élvez, akkor akármilyen drága, bekerül a támogatásba. „Nem jó fokmérő a QALY, azért vitatkoznak róla tíz éve, ennek ellenére valamilyen szinten mi is alkalmazzuk, mert arra viszont alkalmas, hogy lássuk, mi mennyibe kerül” – mutatta be a hazai mérlegelési logikát az OEP főosztályvezetője.
„Az mindenesetre nem működik, hogy minden oldalon többet akarunk költeni, mint korábban” – húzta alá.

Itthon közös a kockázat

Magyarországon 2007 óta három évre szóló volumenszerződésekkel próbálja egyensúlyban tartani az állam az E-kasszát. Az új szerződési konstrukcióban ugyanis az OEP az orvosi statisztikák alapján megvonja azt a kört, amelynél az adott szer adekvát kezelésként jöhet szóba. Ha mégis több beteget regisztrálnak, azok sem maradnak ellátatlanul, költségeiket a gyártó állja, ez úgymond, az ő kockázatuk. A minimum három évre szóló volumenszerződések finanszírozási képlete: x esetszámig az OEP finanszíroz, a következő x esetszámig, azaz az eredeti volumen duplájáig a gyártó, azon felül pedig 50-50 százalékban a tb és a gyártó együtt állja a költségeket.

Ez a garanciája annak, hogy ne szálljon el a gyógyszerkassza. „Azt gondolom, ezek a szerződések logikusak, másrészt biztosítják, hogy azok a betegek jussanak hozzá a terápiához, akiknek tényleg hozzá kell jutniuk” – indokolta a szigort, s a több évre való tervezést a gyógyszerügyi főosztályvezető, mert mint érvelt, sose lesz végtelen pénzünk, ám ha a drága terápiát mindenkinek biztosítjuk, akkor az óriási pazarlás.

„Amióta itt vagyok, másfél éve, nem volt precedens arra, hogy ha egy készítmény lényegesen hatásosabb, mint a többi, pusztán pénzügyi okból ne került volna be a rendszerbe”– oszlatta el az aggodalmakat Molnár Márk, hogy egyedül fiskális szempontok döntenének a befogadásnál.

A gyártóknak is be kell látniuk azonban: ahhoz hogy jöhessenek az újak, a régieknek kell kihullaniuk. Ha ezt nem látják be, akkor az állam már csak abban bízhat, többet buknak a generikus árcsökkentéseiken, mint új hatóanyagaik befogadásán.

A befogadásnál ugyanis finom egyensúlyozásnak kell érvényesülnie. Valami kiesik, s bejön a helyére egy modernebb. Egyelőre nálunk ez irányba alig van elmozdulás, pedig a kassza 5-10 százalékát lehetne ebbe a körforgásba bevonni, ami nagyon sok pénz, évente 15-30 milliárd forint. „Azt jelenti, hogy 20-30 ezer qalyt lehetne megvenni reálértéken úgy, hogy nem növeljük az összkiadást, s megőrizzük a gyógyszerkassza egyensúlyát” – magyarázta az OEP főosztályvezetője, milyen dinamikának kellene érvényesülni a gyógyszerköltéseknél. Ehelyett az OEP azt érzékeli, inkább nem jön be az új, csakhogy magasan tarthassa a gyártó a régit. A második szakaszban ugyanis több profitot lehet kivenni a rendszerből, mint az elsőben, merthogy igen magasak egy hatóanyag piacra vezetésének a költségei, ellenben később semmit sem kell csinálni, csak marson tartani az árát.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

English teacher explaining the lesson on the blackboard
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.