A trónörökös Erzsébet királynő és férje, Fülöp herceg számos nemzetközösségi látogatást vállaltak az uralkodói tevékenységük részeként.
1952 januárjában is egy ilyen utazásra indultak, amikor VI. György megromlott egészsége ellenére is kiment a reptérre, hogy búcsút vegyen a lányától. Apa és lánya ekkor látták egymást utoljára, a király ugyanis néhány nappal később meghalt, Erzsébeték életében pedig ismét egy új fejezet vette kezdetét – ezzel zárult cikksorozatunk második része.
Erzsébet egy olyan világban lépett a trónra, amely gyors és jelentős átalakulásokon ment keresztül – társadalmi értelemben, technológiailag és politikailag egyaránt. Csak érzékeltetésképpen: 1952 karácsonyán már ünnepi beszédet intézett a népéhez rádión keresztül, így jelezve, hogy a néppel való kommunikációja egészen másfajta lesz, mint az apjáé volt.
Szép új világ
A brit alkotmány szerint apja halálával Erzsébet rögtön királynővé vált, de a formális keretet mégiscsak a koronázás adta meg ennek, amire 1953 júniusában került sor. A televízióban is közvetítették a jelentős eseményt: ez volt az első alkalom, hogy egy ilyen típusú ceremóniát élőben láthattak az emberek, már azok, akiknek volt otthon tévékészülékük.
A hivatalos adatok alapján csaknem 27 millió brit és ennél is több külföldi nézhette élőben, ahogy a királynő fejére helyezték a koronát. A hagyományos monarchia és egy újabb típusú uralkodás ígérete abban a pillanatban ért össze először. Nem volt egyszerű tető alá hozni, hogy ekkora figyelem hárulhasson a királyi család legfontosabb napjára: a palota vonakodott a tévéközvetítéstől, féltették a koronázás szentségét, ám Erzsébet hajthatatlan volt: felismerte, hogy a kép, a hang ereje más dimenzióba emelheti a monarchia kapcsolatát a brit néppel és az egész világgal.




Óriási szerepe volt ebben Fülöp hercegnek, aki a monarchia modernizálása és láthatóbbá tétele érdekében javasolta a koronázási bizottság ülésén (aminek persze elnöke volt), hogy a szertartást közvetítsék a televízióban. Winston Churchill miniszterelnök ellenezte az ötletet, mondván: „nem lenne helyénvaló, ha az egész szertartás vallási és spirituális aspektusait is úgy mutatnák be, mintha színházi előadás lenne.”
Az anyakirályné szintén helytelenítette, ám Erzsébet a férje pártjára állt.
Utólag lehetetlen reálisan értékelni a televízióban közvetített ünnepség tényleges hatását, erre utalt a The Times másnap megjelent cikke is:
