Angyal Ágnes

Angyal Ágnes

Visszatérését tervezi Gyurcsány Ferenc, ám még nem körvonalazódott, hogy ezt az MSZP-n belül valósítaná-e meg, például frakcióvezetőként, egy már meglévő formáció vezetését venné át, vagy teljesen új pártot alapítana. A szakértő szerint ez utóbbi lenne a legreálisabb, ráadásul a frakción belüli támogatottsága is megvan hozzá.

2010. 04. 19. 15:30

Lényegében nem folytat kampányt az MSZP a még billegő kerületek megnyeréséért. Szakértők szerint egy ilyen első forduló után nehéz a kampánycsapat felrázása, a szocialisták pedig inkább a párton belüli átrendeződéssel, helyezkedéssel, az új országgyűlési pozíciókkal vannak elfoglalva.

2010. 04. 19. 06:30

A román elnök új választási rendszert, valamint kétpárti parlamentet szeretne. Ehhez felemelné a bejutási küszöböt tíz százalékra. Traian Basescu javaslata lényegében megszüntetné a romániai magyarság parlamenti képviseletét: a jelenleg kormányzó RMDSZ ugyanis ezt a limitet képtelen lenne megugrani. Markó Béla nem veszi komolyan a felvetést.

2010. 04. 18. 06:17

Az új Országgyűlés egyik első feladata lesz az új köztársasági elnök megválasztása, még júniusban. Sólyom László újrázásának szinte semmi esélye, mivel a Fidesz szava dönt, valószínűleg egy, a párthoz lojálisabb és talán irányíthatóbb személyt választanak. Vizi E. Szilveszter és Schmitt Pál neve is felmerült.

2010. 04. 15. 14:54

Súlyos törvényi hibát javított ki a parlament 2007-ben, amikor megváltoztatta az igazolással szavazás szabályait és a szakértő szerint a túlbürokratizálás okolható a vasárnap esti káoszért. Szerinte nem történt tudatos mozgósítás az igazolással szavazóknak kijelölt körzetekben, Szanyi Tibor szocialista képviselőjelölt ugyanakkor gyanakszik.

2010. 04. 14. 15:25

Bár a kutatások és az elemzők szerint is narancsba borul április 11-én Magyarország választási térképe, helyenként pár vörös vagy épp eddig nem megszokott színű pöttyök villanhatnak ki. A legnagyobb nevek Budapesten csapnak össze, de tanúi lehetünk érdekes jelöléseknek is. Kelet-Magyarországon a Jobbik mellett a civilek is beleszólhatnak a küzdelembe.

2010. 04. 09. 10:21

A kutatások szerint a romák szavazási hajlandósága jóval alacsonyabb, mint a társadalom átlaga, aki mégis az urnákhoz járul, nagyrészt a Fideszre fog szavazni. Döntésük azonban nem értékalapú, hanem egzisztenciális okai vannak. Van azonban szakértő, aki azt se zárja ki: lesz egy csoport, aki a Jobbiktól úgy vár védelmet, hogy jelöltjére adja voksát.

2010. 04. 09. 06:30

Nincs választás csalás nélkül, és nincs csalás szándékosság nélkül. Bár minden voksolás alkalmával vannak próbálkozások, a többszörös ellenőrzésnek köszönhetően minimalizálni lehet annak esélyét, hogy az eredményt befolyásoló választási csalást kövessenek el anélkül, hogy az kiderülne. Kisokos a választási csalásokhoz.

2010. 04. 07. 12:09

Mozgalmasan telt az elmúlt egy esztendő a pártok támogatottsági adatait nézve: tavaly márciusban az SZDSZ még megelőzte a Jobbikot és az MDF-et, az LMP-ről pedig nem is hallottunk. Az MSZP kiegyensúlyozottan tartotta középpárti státusát, míg a Fidesz magabiztosan hátradőlve nézhette a többiek ingadozásait.

2010. 04. 02. 17:14

Sorsolással dönti el, hogy milyen sorrendben szerepelnek jövő vasárnap a pártok a szavazólapon. A marketingszakértő szerint az elhelyezkedésnek lehet szerepe a döntésben, ráadásul minél több logó szerepel egy sorban, annál nagyobb a tévesztés veszélye. A reklámpszichológus szerint ugyanakkor a szavazófülkében már mindenki határozottan egy pártot fog keresni.

2010. 04. 02. 12:20

Egyre jobban körvonalazódik a leendő Fidesz-kormány minisztériumi struktúrája. Az fn.hu információi szerint csúcsminisztériumok lesznek: a humánpolitikai tárcát a SOTE volt rektora vezeti majd, több miniszteri és államtitkári posztot eddig a Fidesz élvonalában nem politizáló politikusok, szakértők kapnak majd. Az oktatást és a szociális ügyeket pedig a KDNP felügyeli.

2010. 04. 02. 11:38

Enyedi Zsolt szerint várható volt, hogy összeomlik a pártrendszerünk, és az sem meglepő, hogy egy szélsőjobboldali párt emelkedett ki. A Magyar Politikatudományi Társaság elnöke, a CEU tanszékvezetője úgy véli, a parlamentbe jutva sokan csalódhatnak majd a Jobbikban, amely bár a legkompetensebbnek tűnik a romakérdésben, nem ad igazi válaszokat rá. Interjú.

2010. 04. 01. 14:31

Szanyi Tibor szerint egyedül maradt az MSZP, de a Fidesz érdeke lenne a nagykoalíció. A szocialista politikus úgy véli: gazdaságilag meg lehetne teremteni Nagy-Magyarországot, a korrupciós ügyek fel vannak fújva, abban pedig biztos, hogy a BKV-pénzekből egy fillér sem csorgott az MSZP-kasszába. Szerinte a devizahitelesek hálásak lehetnek Bajnainak, Európa pedig Görögországnak. Interjú.

2010. 03. 30. 16:37

Orbán Viktor kormányra kerülése esetén bevonná a népet a kormányzásba, szemben az eddigi gyakorlattal. A szakértő szerint ez a szakmai szervezetekkel való konzultációt jelenti a döntés-előkészítésben. A nép közvetlen kormányzásának egyébként a referendum az eszköze: Svájcban például minden fontos kérdésről népszavazáson nyilvánítanak véleményt az állampolgárok.

2010. 03. 30. 14:57

Bár az országoslista-állítás ellenére még mindig ismeretlen a Civil Mozgalom, Seres Mária elnök bízik abban, hogy meglesz az öt százalék, illetve egyéniből is tudnak képviselőt juttatni a parlamentbe. Az elemzők szerint ez lényegében esélytelen, az állami finanszírozást jelentő egyszázalékos küszöböt azonban megugorhatják

2010. 03. 30. 14:27

Jobbikos politikusok botrányos képei terjednek az interneten, a sajtó pedig Morvai Krisztina Medgyessy-kormánynak tett szolgálataitól hangos. Török Gábor szerint mindez nem roppanthatja meg a pártot, ám ronthatja a választási eredményeit.

2010. 03. 30. 11:53

Paradox módon nem lesz könnyű helyzetben a Fidesz a választás után: az addigi ellenségkép elvesztése az MSZP meggyengülése miatt, illetve az esetleg hoppon maradt politikusok belső feszültségeket gerjeszthetnek, a Jobbik pedig nagy kihívást jelent majd a leendő kormánynak. Szakértőink szerint azonban a hatalom összetartja majd a pártot, Orbán Viktor pedig új erőre kaphat.

2010. 03. 26. 11:42

Sokak szerint a demokrácia kerülne veszélybe, ha a Fidesz kétharmadot szerezne, hiszen az ellenzék megkerülésével vihetne át akár alkotmánymódosítást is. Más szakértők szerint viszont például az Alkotmánybíróság, vagy az új alkotmány megszavazásához szükséges négyötödös többség elegendő ellensúlyt jelentenének. Ráadásul egy „alkotmányos einstand” a jogszabályok legitimitását is megkérdőjelezhetné.

2010. 03. 24. 15:00

Hétfőtől bármelyik jelölt vagy jelölőszervezet megkaphatja adatainkat – némi fizetségért cserébe. A rendszer ugyanakkor visszaélésre is lehetőséget ad, ráadásul a gazdagabb pártok előnyt élveznek. A magyar törvények szerint a választópolgár nem „tilthatja le” adatainak kiadását, pedig az adatvédelmi biztos szerint ezt a lehetőséget biztosítani kéne.

2010. 03. 23. 15:00

A hétfő délután 16 órás határidőig összesen nyolc szervezet jelentette területi listáit az áprilisi választásokra. A legnagyobb sikert az LMP könyvelheti el, amely beelőzte az MDF-et, amelynek így nehezebb lesz az „esélytelen bélyegét” levetnie magáról. Seres Mária állíthat országos listát, a szociáldemokraták és a Munkáspárt viszont nem.

2010. 03. 22. 16:25

Saját maga pozicionálása, illetve miniszterelnöksége igazolása miatt szólal meg a kampány hajrájában Gyurcsány Ferenc politológusok szerint. Félő viszont, hogy a volt kormányfő beszéde elvonja majd a figyelmet az MSZP eddig is vérszegény kampányáról és Mesterházy Attiláról.

2010. 03. 10. 12:19

Hagyó Miklós korábbi főpolgármester-helyettes felfüggesztette párttagságát és lemondott pártelnöki posztjáról, mentelmi joga azonban még él, így egyelőre érinthetetlen. Ám már nem sokáig.

2010. 03. 08. 12:18

Akár már az első fordulóban megszerezheti a többséget a Fidesz, arra azonban kevés az esély, hogy mind a 176 egyéni választókerületben döntés szülessen április 11-én. De valószínűleg kevesebb körzetben kell ismét az urnához járulni 25-én, mint az elmúlt választásokon. Sok helyen a részvételi hajlandóság dönthet majd.

2010. 03. 05. 14:40

Több politikai elemző – Somogyi Zoltántól Karácsony Gergelyig – is „átállt” a másik oldalra 2010-ben, képviselő-jelöltként vagy épp kampányfőnökként segítve egyik-másik párt munkáját. Motiválta őket, hogy többévnyi elemzés után a gyakorlatban is ki kipróbálhatják magukat, de többen most látták elérkezettnek az időt, hogy cselekedjenek.

2010. 03. 01. 12:30
Olvasói sztorik