Nagyvilág
Élő
Az Egyesült Államok moszkvai nagykövete jelezte, hogy Washingtonnak nincs köze a Wagner katonai magánvállalat fegyveresei által megkísérelt zendüléshez - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter hétfőn az RT orosz állami televíziónak nyilatkozva.
2023. 06. 26. 18:41
Élő
11 perces videóüzenetet publikált Jevgenyij Prigozsin, aki szombat óta először szólalt meg.
2023. 06. 26. 17:35
Élő
Arról ír Verstka, hogy Prigozsint Fehéroroszországba követhetik zsoldosai, mert az ukrán határtól 200 kilométerre, Mogilev régióba már javában zajlik a Wagner PMC zsoldosainak szánt katonai tábor építése, amely 24 ezer négyzetméteren terül majd el, és közel nyolcezer férőhelyes lesz.
2023. 06. 26. 16:58
Élő
Az Oroszország-szakértő amerikai történész, Timoty Snyder egy blogbejegyzést tett közzé, amelyben a hétvégi oroszországi eseményeket elemzi. Ebben megjegyzi egyebek mellett azt, hogy szerinte beszédes, hogy Putyin mellett nem jöttek spontán kiállások, nem akadtak olyanok, akik személyes kockázatot akartak vállalni a rendszer miatt.
2023. 06. 26. 15:08
Élő
Az ukrán erők felszabadították az ország délkeleti részén fekvő Rivnopil nevű falut az oroszok ellenőrzése alól, közölte Hanna Maliar védelmi miniszterhelyettes hétfőn.
Élő
Ezekben a napokban az ország nyilvánvaló kihívással nézett szembe, kísérletet tettek az oroszországi helyzet destabilizálására,
Élő
Fontos, hogy továbbra is támogassuk Ukrajnát, mivel a hétvégi oroszországi események az mutatják, hogy a háború megtöri az orosz katonai hatalmat, és jelentős befolyással van a politikai rendszerre is, jelentette ki Josep Borrell kül- és biztonságpolitikáért felelős uniós főképviselő hétfő reggel Luxembourgban.
Élő
Oroszország ukrajnai inváziója „pusztító következményekkel” jár az orosz vezetésre nézve – jelentette ki Annalena Baerbock német külügyminiszter hétfőn egy Luxemburgban rendezett uniós tanácskozáson.
2023. 06. 26. 12:14
Élő
Ausztrália további 110 millió ausztrál dollár (25 milliárd forint) értékű katonai felszerelést, ezen belül 70 páncélozott harci járművet készül szállítani Ukrajnának – jelentette be Anthony Albanese ausztrál miniszterelnök hétfőn.
Az orosz történelemben a hatalmi központokra támadó seregek ritkán értek el sikert, vezetőik pedig még ritkábban élték túl a főváros elleni akcióikat. A leckét megtanulta a Moszkva ellen lázadó Prigozsin és a kipróbált KGB-s Putyin is: mindenkit meglepve gyorsan kompromisszumot kötöttek.
2023. 06. 26. 11:09
Élő
Nem szüntették meg a Jevgenyij Prigozsin ellen lázadás miatt indított büntetőeljárást – számolt be a RIA Novosztyi orosz állami hírügynökség főügyészségi forrásokra hivatkozva.
Élő
Jens Stoltenberg NATO-főtitkár szerint a Wagner-lázadás azt mutatja, hogy Vlagyimir Putyin nagy stratégiai hibát követett el a Krím annektálásával és az Ukrajna ellen indított háborúval.
Élő
Az orosz titkosszolgálatok megfenyegették Jevgenyij Prigozsin családját, mielőtt a Wagner zsoldoscsoport vezetője leállította a Moszkva elleni előrenyomulását – írja brit hírszerzési forrásokra hivatkozva a Telegraph.
2023. 06. 26. 10:05
Élő
A történész, Oroszország-szakértő szerint ugyanakkor a helyzet képlékeny.
2023. 06. 26. 09:47
Élő
Még a Kreml-barát véleményvezérek részéről is kritika érte az orosz kormányt amiatt, hogy a lázítást szító Jevgenyij Prigozsin zsoldosvezér szabadon távozhatott és az ellene felhozott vádakat is ejtették.
Élő
Moszkva polgármestere megszüntette a szombaton bevezetett „terrorellenes” intézkedéseket – számolt be a Guardian Szergej Szobjanyin Telegram-csatornája alapján.
Élő
A szélesebb körű ellentámadás részeként az ukrán csapatok lendületet vettek a Donyeck megyében található Bahmut körüli támadásokban – írja a brit védelmi minisztérium napi jelentésében.
- 13:50 Pintér Bence: Megszűnik a győri fideszes média
- 13:38 Kanapéra ültette, fegyverrel fenyegette az elrabolt fiatalokat, akik később órákon át kiabáltak segítségért az ablakon
- 13:19 Ausztria magára hagyta Magyarországot az azbesztszennyezéssel
- 13:13 Nagy Ervin búcsúja Scherer Pétertől: Talán majd pár év múlva felfogom, hogy nem vagy többé
- 13:07 Hihetetlen fordulat a lakáspiacon: nagyon megdrágultak a budapesti használt panelek az Otthon Start Program miatt
- 13:01 Egy 33 éves nő szállította a nehéz sorsú gyermekeket a 70 éves cukrosbácsinak,
- 12:56 Deutsch-Lazsányi Erika lemondott a ritmikusgimnasztika-szövetségben betöltött pozíciójáról
- 12:54 Két hónapig kórházban tartották az újszülött kislányt, mert „haza nem adhatóvá” nyilvánította őt a gyámhatóság
- 12:31 Elárverezik a 2023-ban bajnok Ordabaszit
- 12:17 Orbán távozása után lesújthat az EU-s szankció Kirill pátriárkára is
- 12:10 Krausz Gábor felidézte, mikor szeretett bele Mikes Annába
- 12:01 BYD-környezetkárosítási ügy – a gyanú szerint benzol tartalmú földet rakodhattak le
- 11:49 Donald Tusk Magyar Péternek: Köszönöm, hogy neked magyar zászló színű a szíved
- 11:46 A buli, amire 22 évet kellett várni – a klublegenda is az utcán ünnepelte az Arsenal bajnoki címét
- 11:40 Vitézy Dávid: Május 30-tól újra járnak a vonatok Ajka és Veszprém között, többéves kálvária után
- 06:00 Scherer Péter nemrég adta utolsó interjúját: arról beszélt, felesége mennyire óvja őt
- 05:57 Két nappal a választás előtt hárommilliárd forint támogatást ítéltek oda a Vári Attila vezette alapítványnak
- 09:42 „Jó utat, Apa!” – így búcsúztak Scherer Pétertől a színésznők, akik a lányait alakították az Apatigrisben
- 06:00 Ilyen volt Budapest 75 éve – rájössz, melyik teret látod a régi fotókon?
- 07:54 Pető Péter: A Fidesz elnémuló rogánizmusa szállította a Fidesz-történelem legmegalázóbb pillanatait
- 05:30 Jól főzöl, de tudod is, mit csinálsz? – konyhai kémia kvíz
- 05:45 Kvíz: koma, ángy, sógor – mennyire ismered a rokonaidat?
- 11:49 Donald Tusk Magyar Péternek: Köszönöm, hogy neked magyar zászló színű a szíved
- 09:26 Minősített szexuális erőszak miatt emeltek vádat egy borsodi nagymama ellen
- 09:12 Kónya Endrét speciális módon, elkülönítve kezelték a Köztársasági Elnöki Hivatalban – politológus, alkotmányjogász és a Vidéki prókátor a kegyelmi ügyről
