Nagyvilág
Élő
Több mint 40 ezer nő szolgál az ukrán hadseregben – közölte hétfőn a kijevi védelmi minisztérium. A tárca tájékoztatása szerint ez valamivel több mint öt százaléka a hadsereg teljes állományának.
2023. 11. 20. 20:37
Élő
Az amerikai elnök éves hálaadásnapi beszédében azt mondta, szerinte közel lehet egy megállapodás, amely értelmében a Hamász szabadon bocsátana néhány túszt azért cserébe, hogy Izrael szünetelteti a Gáza elleni offenzíváját.
2023. 11. 20. 19:44
Élő
Olekszij Danyilov, az ukrán nemzetbiztonsági és védelmi tanács titkára a kanadai Halifaxban megrendezett Nemzetközi Biztonsági Fórumon tartott beszédében azt mondta, hogy „Oroszország a várakozásoknak megfelelően ellenállóbbnak bizonyult a nyugati szankciókkal szemben [...] és sikerül folyamatosan pénzelnie védelmi szektorát.
2023. 11. 20. 19:16
Élő
Eddig mintegy 6700 külföldi és kettős állampolgár, köztük 900 egyiptomi hagyhatta el az izraeli hadsereg által ostromolt Gázai övezetet Egyiptom felé – közölte hétfőn a kairói kormány sajtótitkársága.
2023. 11. 20. 19:02
Élő
Washington és London a mozgósítás maximális kiterjesztését sürgeti Kijevtől, beleértve a 17 és 70 év közötti férfiak besorozását, valamint nők behívásának folytatását - jelentette ki Szergej Nariskin, az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) igazgatója a szervezet sajtóirodája által hétfőn kiadott közlemény szerint.
2023. 11. 20. 17:42
Élő
Kikerült Bulgária 2024-es költségvetésének tervezetéből az a mintegy 1,2 milliárd euróra becsült éves bevétel, amely az országon áthaladó orosz gáz megadóztatásából keletkezett volna, írja az Euractiv.
2023. 11. 20. 16:35
Élő
A Bizottság az Újságírók Védelméért (CPJ) legfrissebb közlése szerint az elmúlt egy hónap volt a leghalálosabb az újságírók számára az adatok gyűjtésének 1992-es kezdete óta, írja a Guardian.
2023. 11. 20. 16:14
Élő
Mérhetetlen pusztítást tapasztalt a Washington Post jeruzsálemi tudósítója, amikor az izraeli hadsereg szombat éjjel, több társával együtt átvitte Észak-Gázába – írta a Hvg.hu. Steve Hendrixéket először egy kivilágítatlan dzsippel szállították, majd át kellett szállniuk egy páncélozott járműbe, hogy eljussanak az al-Shifa kórházhoz.
2023. 11. 20. 15:45
Élő
Az ukrán kormány felmentette Jurij Scsigolt, a különleges hírközlési és információvédelmi szolgálat (Goszszpecszvjaz) vezetését - jelentette be hétfőn Tarasz Melnicsuk, az ukrán kormány állandó parlamenti képviselője.
2023. 11. 20. 14:36
Élő
A Gázai övezetben található al-Shifa kórházból vasárnap evakuált koraszülött csecsemők közül huszonnyolcan megérkeztek Egyiptomba a rafahi átkelőn keresztül, írja a BBC. A Hamász irányítása alatt álló gázai egészségügyi minisztérium vasárnap közölte, hogy 31 koraszülöttet evakuálnak.
Élő
Váratlanul Kijevbe érkezett hétfőn Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter, hogy Washington „rendíthetetlen" támogatásáról biztosítsa Ukrajnát Oroszország támadásával szemben, írja az MTI.
2023. 11. 20. 10:31
Élő
Két ember meghalt hétfőn reggel, miután az orosz erők lőttek tűz alá vettek egy parkolót Herszon városában – közölték a helyi hatóságok.
2023. 11. 20. 10:10
Élő
Izraeli tankok jelentek meg egy újabb gázai kórházi komplexum körül, itt tizenkét palesztin meghalt és több tíz ember meg is sérült – közölte hétfőn a Hamász által ellenőrzött gázai egészségügyi minisztérium.
2023. 11. 20. 09:56
Élő
A hétvégén összesen harmincegy koraszülött csecsemőt szállítottak át biztonságosan Gáza legnagyobb kórházából egy másik, délen található egészségügyi intézménybe, ma pedig Egyiptomba menekítik ki őket – közölték az Egyészségügyi Világszervezet (WHO) illetékesei.
2023. 11. 20. 08:50
Élő
Meghalt egy nő és egy ukrán katona vasárnap, miután felrobbant egy gránát egy kijevi lakásban – írja a Reuters hírügynökség az ukrán fővárosi rendőrség közlésére hivatkozva.
2023. 11. 20. 08:26
Élő
Az izraeli hadsereg nyilvánosságra hozott egy felvételt, amelyen állításuk szerint az látható, ahogy a Hamász október 7-i támadását követően túszokat visznek be Gáza legnagyobb kórházába.
- 12:29 Az NB I-es szezon legfontosabb szerelését bemutató játékost egy német csapat vinné
- 12:15 Sulyok Tamás átadja a kegyelmi ügy aktáit
- 12:12 Rubint Réka ultimátumot adott a túlélési esélyeit latolgató férjének: Megmondtam neki, hogy vagy te költözöl el, vagy én megyek
- 12:07 Csodás égi látványban lehet részünk ma este
- 12:05 Megütötték a forintot kedden
- 11:55 Roncsautóból lőtte ki az élelemmel odacsalt vadmalacokat egy vadász, majd feldolgozta és megette őket
- 11:46 Kegyelmi ügy: Répássy Róbert részleteket árult el az igazságügyi tárca döntéséről
- 11:45 Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálintot
- 11:41 Emelkednek az üzemanyagárak szerdától
- 11:39 Újabb helyettes államtitkárokat mentett fel Magyar Péter azonnali hatállyal
- 11:36 A végzet indult Magyarország felé 1521-ben
- 11:30 Reagált Gaudi-Nagy Tamás: Magyar Péter álláspontom szerint egy gyáva, narcisztikus és hazug uszító
- 11:23 Tarr Zoltán komoly átalakításokat ígér a magyar filmes világban
- 11:17 Őrizetbe vette az izraeli hadsereg az ír államfő testvérét
- 11:15 Meghamisíthatták a költségvetést, Magyar Péter azonnali felülvizsgálatot rendelt el
- 07:44 Kegyelmi ügy: a Vidéki prókátor bírálja Magyar Pétert
- 08:27 Kegyelmi ügy: előfordulhat, hogy Varga Juditot szándékosan nem tájékoztatták arról, hogy megváltozott K. Endre ügyében a kegyelmi javaslat
- 05:30 Kvíz: képtelenség hibázni, csak fel kell ismerni képekről a kerti eszközöket
- 05:45 Kvíz: Felismered a bűnügyi sorozatokat csupán egy képkocka alapján?
- 07:40 Viszi-e majd Novák Katalint rendőr a parlamentbe?
- 05:30 Kvíz: Eligazodsz a francia konyhában? Ezzel a 10 kérdéssel megtudhatod!
- 10:14 Reagált a Fidesz a kegyelmi ügyre
- 08:40 Így tudta meg Solti Berni, hogy férje, Solti Ádám megcsalja őt
- 21:42 Egy nap alatt ketten vetették le magukat a veszprémi völgyhídról
- 06:00 „Csomó olyan dolgot csinálhattak, amiknek most el akarják tüntetni a nyomait” – szakértők segítségével illesztgetjük össze a ledarált NER-darabkákat
