Nagyvilág

Robert Fico bojkottot hirdetett a független média ellen

MTI/AP/Petr David Josek
MTI/AP/Petr David Josek

„Felfüggeszti a kommunikációt” több médiummal Robert Fico szlovák miniszterelnök, „amíg nem kezdik el teljesíteni törvényben előírt kötelezettségeiket” – közölte a pozsonyi kormányhivatal sajtóosztálya hétfőn az MTI pozsonyi tudósítója szerint.

Az „intézkedés” négy, „részben külföldi tulajdonosi háttérrel rendelkező”, liberálisként számon tartott tömegtájékoztatási eszközt érint. Ezek az alábbiak:

  • a Markíza kereskedelmi televízió,
  • az Aktuality.sk hírportál és
  •  az ország két vezető függeten napilapja, a Sme,
  • valamint a Dennik N és ezek hírportáljai.

Azt MTI a szlovák állami hírügynökségre hivatkozva írja: Robert Fico a döntésével összefüggésben kapcsán kijelentette: tiszteletben tartja, hogy az állami szerveknek a vonatkozó szabályozás szerint kötelességük tevékenységükről tájékoztatni a sajtót, annak érdekében, hogy az sokoldalú, időszerű és az igazságnak megfelelő információkkal tudja ellátni a nyilvánosságot. Közölte ugyanakkor:

a mostani intézkedés által érintett sajtótermékek az új kormány létrejöttének első órájától fogva nem teljesítik azon kötelezettségüket, hogy valósághűen, sokoldalúan és idejekorán tájékoztassák a nyilvánosságot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik