Lecsendesedett a Mexikói-öblöt fenyegető Bonnie trópusi vihar: az amerikai hurrikánközpont szerint már nem fenyeget komolyan, hiszen a széllökések óránként félszáz kilométer sebességűre csillapodtak.
Az Egyesült Államok és Dél-Korea közös haditengerészeti gyakorlatot kezdett vasárnap: a Sárga- és a Japán-tengeren rendezett flottamanőverek célja üzenetet küldeni Észak-Koreának, hogy mérsékelje agresszív magatartását.
Csaknem 600 hektárt perzselt fel egy Marseille mellett pusztító erdőtűz szombat éjszaka, és a lángok miatt Carry-le-Rouet egyik kempingjét ki is kellett üríteni elővigyázatosságból.
A napokban távozik posztjáról Tony Hayward, a Mexikói-öbölben történt környezetszennyezésért felelős BP vezérigazgatója - írta a Sunday Telegraph című brit lap.
A két államférfi Janukovics foroszi nyári rezidenciáján találkozott egymással. Janukovics a találkozó előtt kijelentette: egyesíteni kell Ukrajna és Oroszország erőfeszítéseit annak érdekében, hogy javuljon mindkét ország gazdaságának a színvonala. A politikus szerint a találkozó célja azoknak a döntéseknek az áttekintése, amelyeket idén ősszel, a két ország államközi bizottságának ülésén hoznak meg. Vlagyimi Putyin emlékeztetett rá, [...]
A városban a technozene sok ezer híve gyűlt össze a műfaj évente megrendezendő fesztiváljára, s közülük többen be akartak menni egy lezárt területre. A rendőrség visszatartotta őket, s német hírügynökségi jelentések szerint ekkor, egy aluljáróban tört ki a pánik.
Az Alitalia menedzserei a héten bemutatták a hagyományosan az üzletembereknek és a turistáknak fenntartott osztályok melletti új utasrészt, hangsúlyozva, hogy mostantól a magas színvonalat kínáló Business osztály és a szerényebb igényt kielégítő Economy mellett az olasz légitársaságot választóknak harmadik opció is rendelkezésére áll. Középső osztályon is utazhatnak, melyen többet kapnak mint a turistán, kevesebbet mint [...]
Bernard Kouchner külügyminiszter hamarosan hivatalosan is bejelenti, hogy főképviselet helyett a misszió kategóriájába sorolják át a palesztin diplomáciai jelenlétet. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a Palesztin Hatóságot képviselő diplomata nagykövetnek kijáró rangot és megkülönböztetést élvezhet, és megbízólevelet kell átadnia a köztársasági elnöknek. A palesztin sajtó úgy tudja, hogy Kouchner csütörtökön hozta meg döntését, amelyről [...]
A Szlovákiai Magyarok Kerekasztala (SZMK) azt szeretné, ha az odaítélésben az érintetteknek, tehát a szlovákiai magyar civil szférának lenne döntő szava – olvasható a Kerekasztal közleményében, amelyet a Bumm szlovákiai magyar hírportálon hozták nyilvánosságra. A közlemény szerint az SZMK Koordinációs Bizottsága legutóbbi ülésén megvitatta a Szülőföld Alap ez évi döntéseit, illetve a döntések kapcsán megfogalmazott [...]
Lezuhant a Csendes-óceán fölött egy pilóta nélküli japán katonai repülőgép, ami kis mennyiségű radioaktív kripton gázt szállított - tudta meg több portál.