Nagyvilág

Leminősítenék az egyetlen magyar egyetemet Szlovákiában

Selye János Egyetem (selye jános egyetem, )
Selye János Egyetem (selye jános egyetem, )

Főiskolává minősítené a szlovák kormány arévkomáromi Selye János Egyetemet. Az okotatási minisztérium szerint nem teljesítette az akkreditációs feltételeket.

Tárcaközi egyeztetésre utalta a szlovák oktatásügyi minisztérium azt a javaslatot, hogy minősítsenek át főiskolává három szlovákiai egyetemet, köztük az egyetlen magyart, a révkomáromi Selye János Egyetemet. A Dusan Caplovic vezette tárca azzal indokolja a tervezett lépést, hogy az érintett intézmények nem teljesítették az akkreditációs feltételeket.

A leminősítés, amely várhatóan szeptembertől lesz hatályos, az ország 20 egyeteme közül hármat, a Selye János Egyetemen kívül a trencséni Alexander Dubcek Egyetemet, valamint a pozsonyi rendőrakadémiát érinti.

“Az akkreditációs bizottság – a kritériumok teljesítésére vonatkozó értékelés alapján készített – ajánlása szerint az intézményeket azok közé kell sorolni, amelyek sem az egyetemi szintű, sem pedig a szakfőiskolák csoportjába nem sorolhatók” – olvasható a javaslat indoklásában.

Csiba Péter, a Selye János Egyetem rektorhelyettese a leminősítéssel kapcsolatban az MTI-nek kedden elmondta, hogy a minisztérium lépéséről szerdán kezd egyeztetést az egyetem vezetése.

A rektorhelyettes egy korábbi nyilatkozatában annak a nézetének adott hangot, hogy az egyetem megnevezés megváltoztatása törvénymódosítást igényel, mivel a Selye János Egyetemet magasabb szintű jogszabállyal hozták létre.

Szigeti László, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) oktatásügyi alelnöke az MTI-hez eljuttatott állásfoglalásában közölte: pártja felháborodással értesült az oktatási tárca tervéről.

“A Fico által beígért, a nemzetiségek helyzetét illető status quo már második alkalommal sérül nagyon súlyosan. Először a kisebbségekért felelős miniszterelnök-helyettes posztját és annak hivatalát szüntették meg, most pedig a kormány drasztikus módon a magyar nyelvű felsőoktatási képzésbe avatkozik be” – olvasható a közleményben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik